Kisírtuk a szemünket a Netflix új minisorozatán, annyira megható lett

2022.09.04. 17:54

A Netflix továbbra is dézsából önti ránk az új filmeket és sorozatokat, aminek megvan az az előnye, hogy bárki könnyedén találhat magának a kínálatban néznivalót magának. Na és persze a hátránya is, hiszen sűrűn előfordul, hogy egy-egy remek alkotás nem kapja meg a kellő figyelmet. Így járt az Ollie hazatalál (Lost Ollie) című négyrészes minisorozat: augusztus 24-én mutatták be, de a Netflix top 10-es listájának azóta se került a közelébe.

Az Ollie hazatalál nagyjából olyan, mintha a Netflix megirigyelte volna a Pixar Toy Storyját, és úgy döntöttek, hogy megcsinálják a saját verziójukat. Csak éppen nem teljes egészében animálva, hanem félig élőszereplősen. Nagyjából, mint ahogy a Space Jamben láttuk, csak itt a bábuk tényleg bábuk, és nem lógnak ki annyira a környezetükből.

A hangvétel, mondjuk, a Toy Storyhoz képest sokkal komolyabb. Már-már depresszív.

A teljes évadot látva meg nem mondtuk volna, hogy ez a barátságról, veszteségről és elmúlásról ennyire éretten mesélő tévésorozat egy gyerekregény adaptációja. Márpedig az Ollie hazatalálhoz a William Joyce által írt, 2016-ban kiadott Ollies Odyssey szolgált alapul, ami a legkisebbeknek szól.

A történet középpontjában egy plüssnyuszi, Ollie áll, aki egy régiségekkel kereskedő boltban tér magához az elején, mindenféle emlék nélkül. Ahogy a játék összeszedi magát, felsejlik lelki szemei előtt régi élete, legjobb barátja, egy Billy nevű kisfiú, akivel folyton együtt játszottak, de valahogy elvesztették egymást. Ahogy a cím utal is rá, a négy rész Ollie nagy utazását dolgozza fel, ahogy a főszereplő új barátokra lel, és elindul, hogy megkeresse Billyt.

Mielőtt elemezgetni kezdenénk az Ollie hazatalált, le kell szögeznünk, hogy ez elé a széria elé senki ne üljön úgy le, hogy nincs a közelében a százas zsepi. A Netflix újdonsága minket érzelmileg teljesen kicsinált, helyenként zokogtunk rajta, az érzelmi csúcspontok csúnyán betalálnak egymás után.

Ollie-t megkedvelni nagyjából két percig tart, köszönhetően Jonathan Groff kiváló szinkronjának. A „toy storys”, hazatalálós vonal pedig tovább erősödik, ahogy a karakter útitársakra talál, egy másik figura, a folyton melankolikus bohóc, Zozo (Tim Blake Nelson) és a pink harci mackó, Rosy (Mary J. Blige) személyében.

Régen minden jobb volt...

A sorozat az elejétől kezdve adagolja a visszaemlékezéseket. Kiváló ellentétbe állítva Ollie tökéletesnek tűnő, korábbi életét azzal, ahogy a plüssnyuszi a zord világban evickél hazafelé a jelenben. Csak tökéletesnek tűnik a múlt, mert hiába szerette Ollie-t, a plüssnyulat gazdája, Billy (Kesler Talbot), a kisgyereknek is bőven kijutott a tragédiából. Ezt nem lőnénk le, de a múltbéli szálon a gyerek szüleit alakító, New Girlből ismert Jake Johnson és a Jane the Virgin címszereplője, Gina Rodriguez végig elképesztően jók. Az apa morcos és megviselt, az anya örök optimista, a tökéletes példák arra, hogy az ellentétek tényleg vonzzák egymást. És kitartanak egymás mellett a végsőkig...

Az Ollie hazatalál nagy erőssége, hogy vizuálisan jól megcsinálták a főszereplő bábukat, picit sem lógnak ki az emberek világából. Úgy néznek ki, mint amilyen játékok bármelyik mai kisgyerek polcán is jó eséllyel ott pihennek. A készítőpárostól, a Kubo és a varázshúrokon is közreműködő Shannon Tindle-től és Peter Ramsey-től, a Pókember: Irány a Pókverzum! társrendezőjétől, aki mind a négy epizódon direktorként dolgozott, ez a minimum, amit elvártunk.

Ha hozzáadjuk az érzelmes zenéket, a fordulatos történetvezetést és azt, hogy megfelelő mennyiségben elosztva zúdul ránk a dráma és a humor, elég egyértelművé válik, hogy az Ollie hazatalál már most egy modern klasszikus.

Lehet, hogy tíz, húsz évbe telik majd, hogy egy későbbi generáció felfedezze magának, de biztosak vagyunk benne, hogy a későbbiekben megkapja majd az elismerést, amit megérdemel.

Kicsit szomorúak vagyunk, mert ha 10 évvel ezelőtt mutatják be a moziban, nem minisorozatként, akkor instant közönségkedvenc lett volna belőle, ami letarolja a pénztárakat. Az egyetlen kritikánk a szériával kapcsolatban is ehhez kötődik: néhány sallangot levághattak volna róla, egy 5-10 percet nagyjából epizódonként, és akkor tényleg tökéletes lenne a végeredmény. Ha valakit érdekel, a sztori kerek egész lett, nincs nagyon helye folytatásnak, és hiányérzetünk se maradt. Pont így jó, ahogy van. Természetesen a végén sírtunk a legjobban.

9/10

Az Ollie hazatalál (Lost Ollie) szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.



  • Hírek
  • Hírek