Hat hétig gondolhatja meg magát a vér szerinti anya, hogy kéri-e a gyermekét

Six Weeks Screenshot 4
2022.09.24. 11:29
Szakonyi Noémi Veronika, aki az Anyáim története című, egy leszbikus pár örökbefogadásáról szóló, koproducerként jegyzett dokumentumfilmjével már beírta magát a kortárs filmtörténetbe, most Hat hét című, a nyílt örökbefogadásról szóló játékfilmjével egyenest a nagydíjat hozta el a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról.

Volt-e valamilyen személyes vonatkozás, akár az ön életében, akár a távolabbi családjában, amiért ezt a filmet elkészítette?

A férjem és alkotótársam, Vincze Máté Artur már korábban, SZFE-s vizsgafilmjében is az örökbefogadás témájával foglalkozott, és jelenleg is nyolc éve forgatunk egy dokumentumfilmet, mely a nemzetközi örökbefogadásról szól. Van ugyanis Magyarországon egy olyan lista, amin fizikailag, szellemileg sérült és roma gyerekek vannak nyilvántartva. Ez az a lista, ahonnan kevés magyar örökbefogadó szeretne gyermeket, a külföldiek viszont innen fogadnak örökbe. Ezen kívül a családomban is van egy trauma, ami magjában kapcsolódik ehhez a filmhez. Születésem előtt édesanyámtól elszakították a fiát, ezért arra kényszerült, hogy egy ponton feladja a lehetetlen harcot érte. Ez a történet, hogy hogyan tudja az ember elveszteni, feladni a gyerekét, és ezt feldolgozni, tudat alatt nagyon foglalkoztatott, és hatott is erre a filmre.

Mi az oka annak, hogy a Hat hét eredetileg dokumentumfilmnek készült, majd mégis játékfilm lett belőle? Így nagyobb volt a rendezői szabadság?

Nem is a szabadság volt nagyobb. Egy dokumentumfilmnél a távolság mindig meghatározó, és ez egy annyira intim helyzet, hogy nem akartuk, hogy befolyásolja a szereplők, az életet adó anyák döntését. A dokumentumfilm-rendezésben van egy jó értelemben vett kegyetlenség, ami a férjemben, Mátéban megvan, bennem viszont van ebben a közelmenésben egy gát. Én, ha úgy ítélem meg, hogy egy helyzet túl privát, akkor sajnos úgy működöm, hogy inkább kikapcsolom a kamerát, míg ő fölveszi. Ebben a történetben viszont úgy éreztük, hogy egyszerűen nem tehetjük meg, hogy kamerával stresszt helyezünk a hat hét alatt az életet adó anyára, és így nem is tudnánk olyan közel menni, mint amennyire a film szempontjából kellene. Ezért döntöttünk úgy, hogy fikciót írunk, mert akkor olyan közel mehetünk, amennyire csak akarunk.

Örökbe fogadott történet

A Hat hét forgatókönyvét a férjével együtt és Daoud Dániel társíróval írták. Hol találkoztak Mátéval annak idején?

Almási Tamás és Kékesi Attila első dokumentumfilm-rendező MA osztályában végeztünk 2015-ben. Utána pedig 2017-ben New Yorkba mentünk továbbtanulni, a New York Egyetem (NYU) Tisch School of the Artsra vettek fel mindkettőnket ugyanabba az osztályba filmrendező mesterképzésre, de én az első év után kiszálltam, Máté pedig a napokban diplomázott.

Ön miért szállt ki?

Noha ösztöndíjunk volt, azért mindenféle rejtett költségek merültek fel időről időre, úgyhogy úgy voltam vele, hogy inkább Máté tanuljon, én meg dolgozom a filmjeinken. Az osztályommal és a professzorokkal viszont jóban maradtam, volt olyan, aki megengedte, hogy járhassak az óráira, ami fantasztikus volt. De most egy időre hazaköltözünk, aztán majd meglátjuk.

Abban, hogy a filmben Balsai Móni játssza az örökbefogadó anya szerepét, egyébként fantasztikusan, volt része annak, hogy maga is felvállaltan örökbe fogadott gyermeket nevel?

Igen is meg nem is, ugyanis Emma szerepére is volt természetesen casting, de valóban csodálatos hozadéka volt az egymásra találásunknak az, hogy vele tudtunk erről beszélgetni, és ez rengeteget segített. Móni elképesztően őszinte és nagyvonalú volt velünk, sok mindent megosztott, ami segített a forgatókönyv végső verziójában. Olyannyira, hogy például a film végén a kulcsjelenetet, amikor együtt van a két anya, és a legzsigeribb szinteken dől el minden, nem tudtam volna Móni segítsége és tapasztalata nélkül megcsinálni.

A téma érzékenységén és nehézségén túl mi volt a legnehezebb a filmkészítés teljes két évét tekintve? A procedúra az örökbefogadó szervezetekkel, illetve a gyámhivatallal?

A nyílt örökbefogadások közvetítésére létrejött alapítványok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, a gyámhivatalokkal mi pedig nem találkoztunk, azokat a jeleneteket az örökbefogadó szervezetek útmutatásával írtuk meg. Viszont kemény volt, hogy mindössze 21 nap állt rendelkezésre a forgatásra, de hála a fantasztikus stábnak és a producerünknek, Romwalter Juditnak, akitől minden segítséget megkaptunk, átlendültünk a nehézségeken. Azért volt olyan jelenet, amit eredetileg terveztem, de nem jött létre, vagyis nem úgy jött létre, ahogy szerettem volna, ezért végül kimaradt a filmből.

Melyik jelenetről van szó?

Amikor az örökbefogadó pár, a civil szervezet segítője és az életet adó anya előzetesen találkoznak egy kávézóban. Nem tudom, mi történt ott az energiákkal, de azt éreztem, nem tudom megteremteni a színészeknek azt a légkört, amire szükségük lett volna, így az a körülbelül hétperces rész végül nem került be. Azzal a jelenettel egy kicsit más lett volna a film, lehet, hogy nem is baj, hogy kimaradt.

Direkt koncepció, hogy nem tudni, hogy vidéken vagy a fővárosban játszódik a film? A helyszíneket, a szűk plánok miatt is, egyáltalán nem lehet beazonosítani.

Nem volt direkt koncepció, igazából nem nagyon volt lehetőségünk vidéken forgatni, a helyszínválasztás során organikusan alakult úgy, hogy a történet akár több magyar nagyvárosban is játszódhat. A forgatás maga egyébként Budapesten zajlott, részben a békásmegyeri és káposztásmegyeri lakótelepeken.

Nélkülük nem menne

Ami a film végét illeti, tehát az életet adó anya végső döntése mindig is így lett megálmodva? Ebben nem volt kérdés?

Mindig így képzeltük el a film végét. Fontos tudni, hogy Magyarországon az évi körülbelül ezer örökbefogadásnál jellemzően évi 3 és 10 között van a visszalépések száma (nyílt és titkos örökbefogadás egyben). Az utóbbi években ezen a számon belül több a titkos, mint a nyílt visszalépés. És ezt a számot ugye a titkos és a nyílt újszülött-örökbefogadások éves számához érdemes viszonyítani, utóbbi körülbelül 230 évente. Ettől függetlenül a várakozóknak akkor is megpróbáltatásokkal teli ez a hathetes időszak.

Ez egy igen erős elsőfilmes bemutatkozás, a Hat hét rögtön egy egyszerre magyar és nemzetközi filmfesztivál, a miskolci Cinefest nagydíját hozta el. Most hogyan, merre tovább?

Szeretnénk ismét egy kutatómunkán alapuló, szerintünk fontos társadalmi kérdéssel foglalkozó témát fikciós formában feldolgozni. Az Egyesült Államokban élő, a haszid közösségekben illegálisan dolgozó, magyar háztartási segítők történetét szeretnénk megmutatni. Egy 50-60 pluszos közösségről van szó, olyan erős nőkről, akik itthon elvesztették a munkájukat, vagy a hiteltörlesztés miatt lehetetlenültek el, kint viszont jól keresnek, de fű alatt, papírok nélkül. Kutatásaink során eljutottunk egy középkorú hölgyhöz, aki egy haszid családnál dolgozik, és az ő története szolgált a forgatókönyv alapjául.

Az illegális munkavállalók élete azért nagyon nehéz, mert papírok és egészségbiztosítás nélkül tartózkodnak az Egyesült Államokban. Ha ez kiderül, kitoloncolhatják őket, és soha többé nem térhetnek vissza, miközben már felépítettek egy megnyugtató életszínvonalat maguknak, és kintről segítik a családjaikat. A másik nehézsége ennek a létnek, hogy nem mehetnek haza látogatóba, hiszen akkor sosem térhetnek vissza. Ebben a történetben az a legmeglepőbb, hogy New York leállna nélkülük, hiszen ők végzik azt a háztartási és háttérmunkát, ami lehetővé teszi, hogy az emberek éjjel-nappal dolgozzanak, így ők a legfontosabb mozgatórugói a társadalomnak, mégis láthatatlanul kell élniük.

(Borítókép: Jelenet a Hat hét című filmből.)



  • Hírek
  • Hírek