Ez a legvadabb film, amit valaha láttunk a Netflixen

2022.10.03. 16:56
Az Athéné (Athena), a Netflix szeptember 23-án bemutatott francia drámája az a fajta film, amelyről igazából felesleges szövegelni, rohanni kell megnézni. Merthogy az év egyik legjobb mozgóképes alkotásáról van szó.

A készítő, Romain Gavras úgy beszél a rasszizmus, a rendőri brutalitás és az önbíráskodás témájáról, ahogy korábban még senki – művész- és akciófilmes körítésben egyszerre. Eközben elkerül mindenféle klisét, és tető alá hoz a maga egyszerűségében egy igazi mesterművet. Le mernénk fogadni, hogy az Athéné felkerül majd az 1995-ös A gyűlölet (La Haine) mellé, és kultuszfilmmé válik. Elég kevés filmes akadt ugyanis az elmúlt két-három évtizedben, aki ennyire bátran bele mert állni a modern társadalomba, és az elégedetlen fiatalok szemével láttatni a dolgokat.

A történet egy sajtótájékoztatóval kezd, ahol a külföldi szolgálatból épp visszatérő háborús hős, Abdel (Dali Benssalah) kistestvére, a 13 éves Idir haláláról számol be. A katona reményét fejezi ki, hogy a hatóságok előállítják azokat az egyenruhásokat, akik halálra verték a srácot, ám mielőtt befejezné beszédét, dühös fivére, Karim (Sami Slimane) meggyújt egy Molotov-koktélt, és bedobja a tömegbe.

Ez az a pillanat, amikor a pokol elszabadul, az Athéné irtózatos tempóban beindul, és 11 percen keresztül figyelhetjük, ahogy a bevándorló fiatalok és a rendőrök egymást ütik-verik. Az ember álla leesik, Gavras a vizualitást annyira eltalálta a filmben. Látszik, hogy a direktor korábban főképp videóklipeken munkálkodott, ott megszerzett tudását nem is herdálta el, helyette sikeresen ültette át az egész estés műfajba.

Megrázó, de szemkápráztató jeleneteknek nincs híján az Athéné: festői igényességgel a tévéképernyőre felrajzolt momentum, amint a suhancok az éjszaka közepén lövik a pajzzsal felszerelt, kis helyre beszorított, teknős alakzatot felvevő rohamrendőröket, és az is, amikor a törvény őrei várostromhoz hasonlóan, létrákat megmászva törnek be a lakóblokkba.

Az egész balhé középpontjában a bandavezér Karim áll. Sami Slimane rettenetesen jól játssza a visszafogott, de azért forrongó és néha bizony őrjöngő fiatalt, aki egy dolgot követel: mondják meg, hogy melyik rendőr vagy rendőrnek öltözött bűnöző volt az, aki megölte az öccsét. A kamera Karimot kíséri nagyrészt, a kvázi főszereplő egyik tömegjelenetből csöppen a másikba,

a remek operatőri munkának köszönhetően pedig mi, nézők is úgy érezzük, hogy ott vagyunk az összetűzés kellős közepén. Néha még a nyakunkat is behúzzuk, nehogy egy eltévedt lövedék vagy a tetőről ledobott hűtő fejbe kólintson minket.

Ahogy haladunk előre, Gavras bemutatja a többi testvért is, akik mindannyian másképp próbálják feldolgozni a gyászukat. A már említett Abdel a végsőkig ragaszkodik ahhoz, hogy majd az igazságszolgáltatás lecsap a bűnösökre, míg Moktar (Ouassini Embarek) tesz az egészre, és azzal van elfoglalva, hogy kicsempéssze a nála lévő keménydrogot a háborús zónává váló Athéné lakótömbből.

Bár a fenomenális akciójelenetek mellett a történet és a karakterek elnagyoltnak, kidolgozatlannak érződnek, és a lezárás sem nyugtat meg (pont ez lenne a lényeg, hogy semmi nem szab határt jelenleg a színes bőrűek ellen elkövetett rendőri túlkapásoknak), mi mégis elégedetten állunk fel a képernyő elől. Kissé borzongva és letaglózva. A direktor nem is tagadja – ahogy a Guardiannek elmondta egy interjúban –, hogy a végletekig pesszimista korképet ad ez az alkotás. Aláírjuk, tényleg így van.

Tessék, itt van egy akciófilm, amely nem csak pörgős és látványos, mondanivalója is van, a megvalósítását tekintve helyenként művészfilmbe hajlik, és a magyar Netflix top 10-es listáján a cikk írásának pillanatában a harmadik pozíciót foglalja el. Most dőlt meg az a tévhit, hogy a hazai nézőknek csak a Halálos iramban sokadik részére van igényük, ha erről a zsánerről van szó. Aki az Athénét választja, nem fog csalódni, az év egyik legnagyobb filmes bravúrja.

Azt sajnáljuk csak, hogy nem élhettük át a néha A Gyűrűk Ura legnagyobb ütközeteit látványban és feszültségben is megszégyenítő összecsapásokat a mozivásznon.

Gavras előtt le a kalappal, mert beleállt abba, hogy elmeséljen egy modern tragédiát, ahol rendőr a rendőrrel, rendőr a suhanccal, testvér a testvérrel küzd meg. Ebben a kilencven percben nincs semmi mellébeszélés. Életszagú családi dráma, aktuálpolitika, sírógörcsbe hajló elkeseredett üvöltés és brutális utcai harc viszont igen. Na meg katarzis. Legalább háromszor a film nézése alatt.

9/10

Az Athéné szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.



  • Hírek
  • Hírek