Magyar filmet néz most mindenki a Netflixen

2023.01.03. 07:14

A Szia, Életem! egyszer már bizonyított, amikor ősszel 61 ezernél is többen váltottak rá jegyet, az akkori nagy érdeklődésből kiindulva talán nem akkora meglepetés, hogy most egy újabb közönség, a Netflix-nézők elé kerülve másodvirágzását éli a produkció. Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezése december 30-a óta elérhető a streamingszolgáltatón, és idehaza alig három nap alatt a top10-es filmlistán a második pozícióba lépett elő. Ezzel a Szia, Életem!-et csupán a Netflix új krimije, a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma előzi meg, és nagy szó, hogy az ugyancsak mostanában bemutatott, sztárokkal teletömött Fehér zajt is maga mögé utasítja – legalábbis cikkünk írásának pillanatában.

A film nem találja fel a spanyolviaszt, de épp annyira ötletes, hogy az embert leültesse a képernyő elé: a középpontjában egy Barna (Thuróczy Szabolcs) nevű regényíró áll, aki éppen nagyon küszködik a munkával, és kereken 10 napot kap a kiadójától, hogy összerakjon valami értelmes sztorit, másképp repül. Egy vehemens taxisofőrrel (Pálmai Anna) való félresikerült légyottot követően a pökhendi művészre rátöri az ajtót egykori szerelme (Sárközi-Nagy Ilona) is, egy meglepetéssel a bőröndjében: egy kiskrapekkal, Samuval (Pásztor-Várady Mór), aki mint kiderül, a Szia, Életem! főhősének kisfia.

A fő konfliktus abból jön, hogy Barna végre belevetné magát a munkába, de az örökmozgó fiúcska folyton az útjában van. Nem kell rakétatudósnak lenni ahhoz, hogy valaki kitalálja kettejük kapcsolatának ívét, miszerint az apa és fia a közel 2 óra alatt közelebb kerülnek egymáshoz, és végül hellyel-közzel össze is kovácsolódnak. A Szia, Életem! ettől függetlenül tartogat azért meglepetéseket,

gyönyörű és váratlanul mély kifejtést kap az, hogy Samu hogyan befolyásolja apja művészetét, inspirálva az írót egy új fantasy megalkotására.

Igen, ebben a filmben a valóság és a fantázia meghökkentően keveredik, de ez nagyon jól áll a Szia, Életem!-nek, tényleg azok a jelenetek a fénypontok, amikor Thuróczy Szabolcs karaktere a Samut játszó Pásztor-Várady Mórnak mesél, és a vérfarkas-kisfiú meséje megelevenedik.

Az Aranyéletben, A besúgóban, és még egy csomó magyar filmben és sorozatban látott Thuróczytól már elvárunk egy bizonyos minőséget, hiszen napjaink egyik legjobb hazai színészéről van szó, ám itt a filmsztárnak a szokásosnál is hálásabb dolga volt, köszönhetően a gyerekszereplőnek, Pásztor-Várady Mórnak, aki végig nagyon aranyos, sajátos stílusban beszél, és szertelenül durrogtatja a poénokat.

A Szia, Életem! nem az a fajta vígjáték, amit úgy néznénk, hogy közben a hasunkat fogjuk a röhögéstől. Inkább megmosolyogtató, de azért bizarr jelenetekkel van teli, elég a domina szerelésben gyerekkönyvet olvasó Kovács Patríciára gondolni, arra, hogy Thuróczy kezében a kisgyerek nagyjából mindennap megjárja a kórházat a sérüléseivel, vagy éppen említhetnénk a Vékes Csaba által játszott, megbicsaklott íróbarátot, aki nyakra-főre keresi a lakásában elszabadult óriáskígyóját, de az istennek se találja.

Nem állítjuk, hogy a Szia, Életem! egy tökéletes film lenne, vannak olyan pontok, amikor megbicsaklik a forgatókönyv, unalmasak a párbeszédek, és a jól alakító színészeknek is nehéz elvinniük a hátukon az egyre „barátok köztösebb” forgatókönyvet. Ugyanakkor nagy szíve van ennek a magyar filmnek, és annak ellenére, hogy vígjáték, nem megy át a bántóan bugyuta kategóriába. Ennyi meg a hazai kínálatban már elég ahhoz, hogy kötelező néznivalóként emlegessük, persze csak azoknak, akik nem vetik meg a kikapcsolódós tévénézést, és a limonádéfilmeket.

7/10

A Szia, Életem! a Netflixen elérhető.



  • Hírek
  • Hírek