Mindenki ezt az új horrort nézi a moziban, pedig egy forintot se ér

2023.01.17. 20:33

A M3GAN című új sci-fi-horror eddig az év mozis szenzációja, amelynek a nyitóhétvégéjére 17-20 millió dolláros bevételt tippeltek az Egyesült Államokban, ehhez képest hozott 30-at, cikkünk írásának pillanatában világszerte a 100 millióhoz közelít. Úgy, hogy mindössze 12-ből készült. Természetesen a Universal Picturesnek sem kellett sok ezek után, és bejelentették, hogy a M3GAN folytatást kap, és franchise-zá válik. A nézők idehaza is özönlenek rá – mi majdnem telt házzal néztük –, a kritikusok odáig vannak érte, a horror fenegyereke, James Wan (Annabelle-trilógia, Eleven kór, Démonok között-trilógia) pedig a gyártó Blumhouse-szal közösen dörzsölheti a tenyerét örömében.

Bődületes sikere ellenére a M3GAN picit sem találja fel a spanyolviaszt, sőt... A film egyértelmű célja az, hogy szégyentelenül újradolgozza és modernizálja a Chucky-filmeket a mai tizen-, huszonéveseknek. Kár, hogy ennyire kilúgozottan és lélektelenül teszi, mert a törekvés amúgy megsüvegelendő lenne.

A történet középpontjában egy kislány, Cady (Violet McGraw) áll, aki egy tragikus autóbalesetben elveszíti a szüleit, majd nagynénjéhez, a babagyártó cégnél dolgozó Gemmához (Allison Williams) kerül. Gemma nappal bugyuta, szőrmók figurákat tervez, a főnökei háta mögött éjszakánként azonban egy titkos projekten ügyködik, egy M3GAN névre keresztelt high-tech bábun, amely forradalmasíthatja a játékipart, és a beleépített mesterséges intelligenciának köszönhetően nagy segítség lehet bármelyik szülőnek a gyereknevelésben. Amikor Gemma nem bír a felügyeletére bízott kisgyerekkel, kapva kap az alkalmon, és beveti M3GAN-t: a baba pedig szépen össze is barátkozik Cadyvel, lefoglalva és tanítgatva őt. Persze az első perctől kezdve mind tudjuk, hogy ennek tragédia lesz a vége.

Csak nem olyan ütős és megrázó, mint ahogy egy ilyen film esetében várnánk. A M3GAN-t ugyanis elég szoros keretek közé szorítja az, hogy PG-13-as korhatárbesorolást kapott, ahelyett, hogy R-be rakták volna, és engedték volna, hogy a ránézésre valóban hátborzongató baba elszabaduljon, és rendes vérfürdőt rendezzen, esetleg még ijesztgessen is. Ezt James Wanék nyilvánvalóan azért nem vállalták be, mert akkor papíron a tinédzsereket kizárták volna a közönségből.

a M3GAN a TikTok-generációnak szánt horror, ezen a platformon is durrant a legnagyobbat.

A készítők részéről nagyon mesterkélt húzás, hogy ennyire pofátlanul céloztak a fiatalabbakra, és nem egy, hanem kettő groteszkül ható jelenetbe is beleraktak TikTokra való vonaglásokat, melyeket M3GAN-ék részéről láthatunk. A manipuláció sikerrel járt, mert egy csomóan kezdték el utánozni és feltölteni a videómegosztóra saját magukat, ezzel még nagyobb hype-ot generálva a Blumhouse horrorjának.

m3gan-film-foszereplo-screenshot
Fotó: UIP-Duna Film / Port.hu

A legnagyobb gondunk a M3GAN-nel az, hogy bár horror kategóriába került, mi egyszer sem ugrottunk ki a moziszékből, rándultunk össze, esetleg takartuk el az arcunkat szörnyülködve. Mondjuk, ha jobban belegondolunk, utóbbira azért volt példa, mégpedig minden egyes alkalommal, amikor a karakterek megszólaltak. Az ijesztgetős műfajnál hozzá vagyunk szokva, hogy a szereplők közel sem a legélesebb kések a fiókban, de itt mindenki különösen bugyuta és idegesítő. Allison Williamsnek a Csajok című HBO-sorozat óta nem volt felkapottabb szerepe, és ez nem véletlen, ügyetlen színésznőről van szó, aki képtelen elvinni a hátán egy egész estés filmet. A film Cadyjét játszó Violet McGraw azonban még nála is rosszabb, a kislánnyal minden gondja ellenére szimplán képtelenek voltunk szimpatizálni, ráadásul és a főszereplők között zéró kémia volt.

Bár a high-tech gyilkos baba kinézete és mozgása rendben van, ezt leszámítva James Wanék tényleg mindenben megbuktak.

A forgatókönyv is annyira gagyi lett, hogy a végső fordulat nagyjából a játékidő első 15 perce után kitalálható. Annak ellenére, hogy M3GAN-nek volt pár emlékezetesebb megmozdulása és elmés beszólása, ebben a sci-fi-horrorban szimplán nincs annyi, hogy filmsorozatot csináljanak belőle. Garantáljuk, hogy a második rész még ennél is nézhetetlenebb, Zs kategóriás katyvasz lesz.

Az eredeti ötleten alapuló filmeknek, különösen a sci-fiknek mindig nagyon drukkolunk, de a M3GAN eddig az év legnagyobb mozis csalódása. Jobb castinggal, ügyesebb szkripttel, több vérengzéssel és merészebb, horrorisztikusabb megoldásokkal akár egy új kultuszfilmet is köszönthettünk volna a M3GAN-ben, így viszont a jelenlegi, tényleg ijesztő moziárakkal nem érdemes rá pénzt kiadni. Kivéve, ha valaki szereti kínozni magát, és egy Netflixre való gagyiságot nézne a nagyvásznon.

A M3GAN mémnek jó, filmnek viszont egyenesen borzasztó.

4/10

A M3GAN január 12-e óta látható a magyar mozikban.



  • Hírek
  • Hírek