Kiborítóan vicces ez az új nyomozós sorozat

2023.06.07. 20:04

A Deadloch című új ausztrál sorozat nem sokáig cicózik a nézőjével, rögtön a nyitójelenetében lerántja a leplet a saját elborultságáról: két becsiccsentett fiatal lány sétál a tengerparton, amikor szó szerint belebotlanak egy meztelen fickó holttestébe. A reakciójuk? Egyikük lehányja, másikuk pedig a kezéből kieső cigarettával felgyújtja az áldozat fanszőrzetét, és csak ezt követően hívják ki bepánikolva a zsarukat. Ki is érkezik a helyszínre a sokat látott veterán rendőrnő, Dulcie (Kate Box) és társa, a még zöldfülű, de nagyon lelkes Abby (Nina Oyama). Róluk már a helyszíni szemle során kiderül, hogy túl nagy falat nekik a bűntény, és a torkukon akad, ha nem kapnak segítséget hozzá. Kérniük se kell, rövidesen a nyakukba szakad egy harmadik, az ügyet vezető nagyon tapló nagyvárosi nyomozó, Eddie (Madeleine Sami) személyében, így most már hárman vetik bele magukat ebbe az egész őrületbe.

A készítőpáros, Kate McCartney és Kate McLennan célja az Amazon Prime-on június 2-án elstartolt szériával az volt, hogy a Broadchurch viccesebb változatát csinálják meg, anélkül, hogy az ITV-n három évadot megért krimi szellemiségét kidobnák a kukába. A Broadchurch egy lelkileg megviselő, nagyon sötét nyomozós dráma volt ugyebár, amelyre a mai napig hivatkozási pontként és a zsáner egyik legjobbjaként tekintenek – a két Kate tehát kemény fába vágta a fejszéjét.

Jelenet a Deadloch című sorozatból
Jelenet a Deadloch című sorozatból
Fotó: Amazon Studios

A történetről annyit még elmondunk, anélkül, hogy spoilereznénk, hogy jóval bonyolultabb, mint azt a kiindulópont alapján sejteni lehetne. A ruhátlanul megtalált, kivágott nyelvvel fekvő fociedző ugyanis mindössze a kezdet, a háromrészes évadkezdésben további gyilkosságok is történnek, sőt... fény derül rá, hogy a hasonló módszerrel elkövetett vérontások már évek óta tarthatnak a kisvárosban és környékén.

A komédia legfőképp abból fakad, hogy a szereplők komoly fejjel, drámaian előadva csinálnak mindenféle baromságokat. A Deadloch készítői ráadásul mindenféle szégyenérzet vagy könyörületesség nélkül nevetnek a saját karaktereiken, nagyon sűrűn akár morbid eszközökhöz is nyúlva. Ezáltal kapunk egy olyan darkos krimit, amin egyszersmind meg is lehet szakadni a röhögéstől. Személyenként eltérő lehet, hogy kinél mennyire találnak be az elvetemültebbnél elvetemültebb és néha fárasztó, agyzsibbasztó helyzetkomikumok, nálunk olyan 80:20 százalékba billent a mérleg nyelve – vagyis jóval többször csapkodtuk a térdünket hangosan nevetve, mint ahányszor felidegesítettük magunkat a Deadlochon.

A főszereplők közötti súrlódások is maguktól értetődnek, akik közül a Darwinból érkező vezető detektív emelkedik ki egyértelműen. Eddie (Madeleine Sami) mindenkinek beszól, a helyi rendőröket kiparodizálja, és ahogy lehet, zárná le az ügyet, és húzna vissza haza. Igen ám, de a helyi, sokat látott zsarunő, Dulcie (Kate Box) keményen és kitartóan állja a sarat a nagyszájú jövevénnyel szemben – kettejük között olyan erős és parázs dinamikát kapunk, amelyet itt-ott a Broadchurch alkotói is megirigyelnének.

Az idehaza nem túl ismert, de zseniális Touch of Cloth óta várunk egy hasonló, komoly fejjel előadott, krimibe oltott baromkodásra, és a DeadlochNAGYRÉSZT biza nem is okoz  csalódást.

A legfőbb kritikánk vele szemben az, hogy nagyon tömény, rettenetesen oda kell figyelni, máskülönben a poénok elszállnak az ember feje mellett. Ezt darálni tényleg nem javallott, mert gyorsan kiégeti az embert az agyzsibbasztó, parodisztikus jelleg. Aki egyben lenyomja, félő, hogy a folytatástól elveszi a saját kedvét – mi szóltunk!

Nagy kár lenne, mert a Deadloch átívelő szála a középpontban álló gyilkosságsorozattal önmagában is érdekes, és három epizód alapján konkrétan fogalmunk sincs még, hogy vajon hova futtatják ki az eseményeket az írók. A vicces szituációk sora és a sarkosan ábrázolt karakterek tömkelege pedig már csak hab azon a bizonyos tortán.

El tudtuk volna viselni, ha az Amazon új krimije abban azért elrugaszkodik a hasonló kisvárosi nyomozós szériáktól, hogy nem ezt a tompa, a szemünknek egy idő után unalmasan ható fényképezést villantja meg. Ez a műfaj, úgy tűnik, ettől a megoldástól nem tud – vagy inkább nem akar – eltávolodni. A Deadloch esetében, mondjuk, érdemes felülemelkedni a dolgon, már csak azért is, mert egy olyan szériáról van szó, amely minden más aspektusát tekintve üdítően frissen hat.

Egyértelmű, hogy a Deadloch nem fog mindenkinél betalálni, de akinél igen, az nagyon imádja majd ezt a förtelmesen vicces krimit. Mi jó szívvel tudjuk ajánlani, ugyanakkor figyelmeztetünk, hogy akinek 20-25 perc után nem jön be, az legalább a kezdőrész végéig adjon neki esélyt. Ha addigra sem jön a hangos kacagás, akkor nem érdemes időt fecsérelni rá. Komolyan meg lennénk lepődne viszont, ha túl sokan járnának így.

Még hogy csak a férfiak értenek a humorhoz? A Deadloch a bizonyíték rá, hogy egy többségében nőkből álló író- és rendezőgárda, valamint egy női főhősöket felvonultató szereplőgárda, ha összefog, simán elhozzák nekünk az év eddigi legviccesebb sorozatát.

8/10

A Deadloch magyar felirattal elérhető az Amazon Prime-on.