Ráfért már a lelkünkre egy ilyen szívhez szóló fantasy film

Amikor közeleg a karácsony, feltámad bennünk az igény, hogy megidézzük a gyerekkorunkat, amikor még volt egy kis varázslat és várakozás az ünnepekben az üres fogyasztói és ajándékvásárlási kényszer helyett. Nagy szerencse, hogy bár a Star Warst és a Harry Pottert hiába keressük, az Álomgyár így is menetrendszerűen időzít valami olyan néznivalót a mozikba, amely a rideg hétköznapokból való menekülést lehetővé teszi. Még ha csupán két-három óra erejéig is. Tavaly a Charlie és a csokigyár előzményfilmjével, a Wonkával ünnepelhettünk, idén pedig mit hoz a sors? Újfent egy zenés prequel jutott. Ez nem más, mint az Óz, a csodák csodája világában játszódó Wicked, amely egy sokak számára ismert elvarázsolt világban mutatja be két, egymástól nagyon eltérő boszorkány barátságát és küzdelmét.

A december 5-én idehaza is bemutatott, Wicked című mozifilmnek alapul szolgáló musicalt 2003-ban állították először színpadra a Broadwayen, azóta Stephen Schwartz alkotása jó sok pénzt, 1,7 milliárd dollárnál is többet harácsolt össze a pénztáraknál, világszerte 65 millió nézőnél és 6 milliárdos bevételnél tart. Talán nem csoda, hogy Hollywood is meglátta benne az esélyt, hogy ők is megszedjék belőle magukat. Valljuk be, fennállt az esélye, hogy rókabőr lehúzása lesz a végeredmény, egy lelketlen, hosszú és unalmas blockbuster, ami gyorsan a feledés homályába vész… de nem így lett.

Az, hogy sikeres adaptációról beszélhetünk, legfőképp a főszereplőknek köszönhető. Mind Cynthia Erivo, mind pedig Ariana Grande telitalálatnak bizonyulnak, az egyre hevesebb Oscar-versenyben nehéz lenne megmondani, hogy a két főszereplő közül ki érdemelné meg jobban az elismerést. A történet, ahogy már fentebb említettem, Óz csodaországába kalauzol, és a végén kezdjük, amikor a talpig rózsaszínbe öltözött, varázspálcáját lengető Glinda (Ariana Grande) épp azt ünnepli a néppel, hogy végre legyőzte a gonosz nyugati boszorkányt, Elphabát (Cynthia Erivo). Ekkor teszi fel valaki a kérdést az északi jó boszorkának, hogy ők ketten nem voltak-e barátok egyszer. Valahogy így kanyarodunk vissza a kezdetek kezdetére, hogy meglássuk, mi mozgat egy papíron ennyire gonosz karaktert, mint a zöld boszi.

Nyilván a helyzet nem olyan egyszerű, mint amilyennek kinéz. Elphabára sem lehet gondolkodás nélkül ráhúzni, hogy velejéig romlott lenne. Inkább áldozat ő, a körülményeké és a társadalomé, akik ránéztek, és a bőrszíne miatt már gyerekkorában elkönyvelték megvetendő furcsaságnak. Nem is Elphaba, hanem kerekesszékes testvére, Nessarose (Marissa Bode) az, aki felvételt nyer a Shiz Egyetemre, egy mágikus iskolába, ami nagyjából a Gossip Girl-beli Upper East Side és a Roxfort glitteres találkozásaként írható körbe. A nagy csavar, hogy az itteni „Dumbledore”, azaz a Michelle Yeoh által alakított Madame Morrible ahelyett, hogy a mindenkit elbűvölő Glinda miatt esne hanyatt, inkább a páratlan mágikus képességekkel megáldott Elphabát veszi a szárnyai alá.

A későbbi északi és nyugati boszorkány se veled, se nélküled kapcsolata innentől igazi vargabetűket ír le a szemünk előtt, elvégre Elphaba és Glinda szobatársakká válnak. Nem értik és emiatt gyűlölik egymást, majd később kénytelen-kelletlen összebarátkoznak, hogy egy sármos lovag, Fiyero (Jonathan Bailey) miatt újból összekülönbözzenek. Végül eljutnak odáig, hogy magát Ózt, a varázslót (Jeff Goldblum) is meglátogassák egy fontos ügyben.

Musicalről van szó, a Wickedben tehát rengeteget énekelnek, és bár akad néhány betétdal, ami jellegtelenebb és időhúzásnak érezhető, a végig remek Ariana Grande e tekintetben simán elviszi a hátán a filmet. A Popular című dalt Grande olyan beleéléssel, mindenféle pátosz nélkül, inkább stílust és eleganciát sugározva adja elő, hogy biztosan sokan ronggyá fogják hallgatni Spotifyon. A film egyik csúcspontja az a jelenetsor, amikor Glinda megígéri a folyton feketébe öltöző, rút boszorkány szerepkört szívesen felvevő Elphabának, hogy kicsinosítja, hogy végre népszerű legyen. De a készítő, Jon M. Chu a végére is jó érzékkel helyez el egy slágert.

Bár ezúttal nem szúrták el, Hollywood hatalmas rákfenéje kezd lenni, hogy minden blockbustert kettészednek. A magyar cím ebből a szempontból át is veri a nézőket, mert simán Wickedként reklámozzák, ahelyett, hogy korrekten odaírnák, hogy Wicked: Part One. Mert itt még főleg az iskolás időkkel és kalandokkal foglalkozunk, a mindent eldöntő, nagy csata csupán a második felvonásban érkezik Dorothyval együtt. A „To be continued” felirat tényleg csak azért nem hervasztja le az embert, mert csúcsponton lövik le az eseményeket, amelyeket viszont csak jövő novemberben láthatunk csúcsra járni, ugyanis ekkor mutatják be a folytatást.

Az emberek Ariana Grandéval kapcsolatban sűrűn elfelejtik, hogy a Grammy-díjas énekesnő sorozatsztárként kezdte. Itt minden kvalitását beveti a 31 éves Grande, aki ezt a cukiskodó, mindig pinkben feszítő, de azért számító és felkapaszkodó karaktert zsigeri természetességgel hozza. Tegyük hozzá gyorsan, a folyton negédes félmosolyokat villantó, zöldre festett, abszolút kívülálló szerepében Cynthia Erivónak is hálás dolga van, hiszen egy közismert főgonoszt tesz nagyon kedvelhetővé. Sőt, a későbbi nyugati boszorkánynak bőven lehet szorítani, és ahogy a befejezésben seprűn lovagolva végigszánt Óz birodalmán, attól szimplán leesik az állunk. Az érzelmes jelenetek, és hogy azok működnek, meghatnak és többször könnyre fakasztanak, Grandénak és Erivónak köszönhető. Csak hab a tortán, hogy kettejük hangja a duetteknél zseniálisan és természetesen szól együtt.

A Wickedbe főképp azért lehet belekötni, mert egy bő 20 percet ki lehetett volna vágni belőle, feszesebbre véve a sztorit. A közepesebb dalbetétekért nem lett volna kár. Valamint igen mocsok dolog így behúzni az embereket a csőbe azzal, hogy a Part I dolgot „elfelejtették” közölni. Na és ahhoz képest, hogy egy 150 millió dolláros büdzséből készített blockbusterről van szó, bizony a látvány is helyenként megbotlik. Szerencse, hogy a rosszul animált kecskeprofesszort olyan remek drámaszínész szólaltatja meg, mint Peter Dinklage, aki szimplán a hangjával mélységet tud adni ennek a karakternek, és Elphaba meséjén kívül is kidomborítja, hogy Óz országában tombol a mindenféle rasszizmus, kirekesztés és gyűlölet azokkal szemben, akiket a többség nem ért vagy nem akar érteni.

Rá lehetne sütni, hogy a Wicked tulajdonképpen Harry Potter, csak nőknek. Persze nem lenne fair, mert a sztori univerzális, bárki által befogadható, megfogadható és élvezhető. Főleg ha azt nézzük, hogy az élő szereplős mesefilmes vonalán a Disney mekkora ámokfutásban van az olyan lelketlen adaptációkkal, mint A kis hableány, esetleg a soron következő Az oroszlánkirály spin-off, a Mufasa. Ezekhez képest a Wicked tényleg elvarázsol, tartalmas néznivaló, aminek szíve-lelke van, és a helyenként botrányos CGI ellenére is akkor üt a legnagyobbat, amikor a lehető legnagyobb képernyőn, a mozivásznon nézzük.

8,5/10

A Wicked jelenleg is látható a mozikban. Mi eredeti hanggal és magyar felirattal láttuk, musical lévén  mindenkinek  ilyen formában  ajánljuk a megtekintését.