A Netflix elhozta nekünk a legizgalmasabb karácsonyi thrillert a Die Hard óta

Sokszor kapja az ívet a Netflix azért, mert képesek arra, hogy szemrebbenés nélkül kaszáljanak el jobb sorsra érdemes új sorozatokat. Nyilván ez régen is így volt, mindig is ezt csinálták az amerikai networktévék és kábelcsatornák, tartalomgyártás terén ez az iparág sosem volt túlságosan könyörületes. Ha valami nem hozta a számokat, lendült a kasza, és ugrottak a következő projektre. A Netflixnél mégis valahogy feltűnt a tömegeknek, hogy hiába a kreatív ötlet (Kaos), a bevált misztikus körítés (1899), esetleg a rajongók túláradó szeretete (The Society), bármi beleállhat egyetlen etapot követően a földbe.

Jelentem, ezúttal hasonlótól nem kell tartani, a december 5-én indult Fekete galambot jóval azelőtt, hogy egyáltalán bemutatták volna, a vezető streamingszolgáltató berendelte egy második évadra. Ez azon ritka alkalmak egyike, amikor a Netflix vakon bízott valamiben, és jól is tették, mert a végeredmény valami egészen különleges lett: egy karácsonyi thrillersorozat, amelyben Keira Knightley egy beépített ügynöknőt játszik, az akció és a vérengzés, valamint a feszültség adagolása pedig a néha szappanos körítés ellenére meg-megidézi bennünk, nézőkben a nagy ünnepi klasszikust, a Die Hardot.

A Fekete galamb története nem cicózik, iszonyúan hatásosan kezd, mégpedig egy tripla merénylettel Londonban. A készítők hanyag eleganciával és kissé szomorkásan tálalják, ahogy három, egymáshoz látszólag nem kapcsolódó embert hidegvérrel meggyilkolnak. Köztük Jasont (Andrew Koji), aki a cselekmény szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyul, elvégre a női főszereplő, Helen Webb (Keira Knightley) szeretője. Vagy hívjuk inkább Daisynek? Na igen. A hűvös szépségéről és visszafogott, mégis nehezen felejthető alakításairól ismert Knightley ezúttal egy kettős életet élő nő bőrébe bújik, Helen/Daisy amellett, hogy egy magas beosztású politikus nejeként éldegél, a Fekete galambok ügynökeként szivárogtatja kifelé a kényes infókat, amelyeket férjurától tud meg.

A Netflix új, hatrészes kémthrillerje nem csak azért kiváló néznivaló az ünnepekre, mert most jött ki, a sztori karácsonykor játszódik. Mindez ugyanakkor nem akadályozza meg a showrunnert, Joe Bartont és stábját abban, hogy jó mélyen beleássanak a londoni alvilágba. A brit balhé nem áll meg ott, hogy Helen álcája és beépített státusza veszélybe kerül, mert a kínai nagykövet is rejtélyes halált hal, bulizós lánya pedig szőrén-szálán eltűnik. Ha mindez nem lenne elég, Helen nyakába szakad régi ismerőse, a könyörtelen bérgyilkos, Sam (Ben Whishaw) is, a régi banda így összeáll, hogy felgöngyölítsék ezt a nyilván messzire nyúló, kacskaringós összeesküvést.

Vannak sorozatok, amelyeknek nagyon sokat árt, hogy szappanopera-hangulatúvá teszik őket. A Fekete galamb nem ilyen, éppen ellenkezőleg: kellett ez a húzás ahhoz, hogy egyedivé váljon a végeredmény, és ne úgy kelljen emlegetnünk, mint a Netflix válasza az Utolsó befutókra. A Fekete galambnak jól áll, hogy beleás Keira Knightley karakterének családi megpróbáltatásaiba, és társa, a meleg aszaszin tragikus, erőszakos múltját is olyan hatásosan villantják fel az alkotók, hogy ilyen ügyes flashback-használatot csak úgy kapásból nem is tudnék mondani. Pedig rengeteg sorozatot nézek.

Talán az emiatt érzett hirtelen sokk, valamint a pilotban tapasztalható alulírottság eredménye, hogy Helen karaktere egy ideig csak lóg a levegőben. Csak a későbbiekben, ahogy beindul az alvilági nyomozás, kezd el komplexebbé és izgalmasabbá válni a beépített politikusfeleség. Például annak köszönhetően, hogy megtudjuk, hogyan építette be őt csapatába a titkos szervezet. Knightley azért az elejétől kihozza a maximumot a női főszereplőből, amilyen realisztikus tálalásban verekszik, tíz körmével harcol az életéért, hogy aztán vérrel borított fejjel meredjen maga elé… az minden pénzt megér.

A férfi főszereplőt alakító Ben Whishaw-nak már egy fokkal hálásabb szerepe van, ő egy olyan figurát kapott, aki látványosan mutat fityiszt a régimódi James Bond-filmeknek. Sam elegáns, de a bárpultnál inkább pezsgőzik, ahelyett, hogy Martinit vedelne, és nő helyett is férfival megy ágyba, amikor úgy hozza az este. Meleg bérgyilkost ennyire érdekesen kevésszer sikerül sorozatkészítőknek kibontaniuk, a Fekete galamb azonban láthatóan dacol egy rigid zsáner szabályaival. Ennek köszönhető, hogy Whishaw még Keira Knightley-tól is többnyire lazán képes ellopni a show-t. Már ha nem együtt nyomulnak, mert akkor a két színész felhúzza egymást egy azonos, és amúgy jó magas szintre.

A fényképezés egy-két emlékezetes kulcsjelenettől eltekintve elég szürke, amolyan netflixesen ronda, és a zenék is egészen közepesen idézik meg a kémklasszikusokat, de néhány töltelékjelenetet leszámítva nem igazán lehet belekötni ebbe a kémthrillerbe. A Netflix belenyúlt a méhkasba, mert pont akkor adták közre ezt a szériát, amikor az ugyancsak sztárokkal tömött The Agency és A sakál napja is kijöttek, ám mindkettőt kenterbe veri. Ahogy a tanult brit arisztokrata mondaná, „it’s not even close, mate”.

9/10

A Fekete galamb első évada szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.