Johnny Depp Budapesten rendezte Modi című filmjét, amelyben Csoma Judit Jászai Mari-díjas színésznő is szerepet kapott. A főként színpadi szerepekben játszó művészt a Pokoli rokonok című magyar sorozatból is ismerheti a közönség – szúrta ki a Blikk a Story magazinban.
Csoma Juditot közvetlenül Johnny Depp választotta ki, majd a közös munka végeztével egy következő szereplehetőségre is utalást tett a világsztár. A színésznő úgy tudja, hogy Al Pacino is látta a castingfelvételeit, aki szintén szerepelt a Modigliani életének egy szakaszáról szóló filmben.
A magazin kérdésére a színésznő elmondta, hogy az esélytelenek nyugalmával készült a meghallgatásra, ahová először el sem akart menni, de végül meggondolta magát.
Mint mondta: alaposan felkészült, mintha egy főszerepért indult volna csatába. A színházától kért egy korabeli kalapot és egy retikült, az angol szöveget pedig igyekezett úgy kiejteni, mint egy francia, mivel a történet Párizsban játszódik.
A Modi-filmet nagyrészt Magyarországon forgatták, így Johnny Depp és Al Pacino is sok időt töltött Budapesten, sőt a rendező a forgatás végeztével a közösségi oldalán kollektívan mondott köszönetet minden, a produkcióban részt vevő kollégájának. Ráadásul a köszönetet szó szerint kell érteni, a színész angol nyelvű posztja közepén ugyanis ezt a magyar szót írta.
Az olvasópróbán találkozhattunk vele mindannyian. Mindenkihez odament, mindenkihez volt néhány kedves szava, közvetlenül viselkedett, tisztelte a színészeket, nagyon felkészült volt, a legapróbb részletekig mindenre odafigyelt. Az én jelenetem forgatási helyszíne a Károlyi-kert volt, a partnerem pedig a Modiglianit játszó Riccardo Scamarcio. Csodálatos volt az egész stáb. Eleredt az eső, és már rohantak is egy esernyővel, tartották a fejem fölé, ha valamiért leálltunk, már hoztak is egy széket, hogy leülhessek. Szeretet, tisztelet és nyugodt légkör vett körül
– emlékezett vissza a forgatásra és a rendezőre a Jásza Mari-díjas művész, hozzátéve, hogy miután a rendező már elhagyta az országot, a castingirodán keresztül megüzente, hogy amennyiben újra Európában forgat, szeretne vele együtt dolgozni.
Ez a találkozás is a sors ajándéka volt számomra
– nyilatkozta Csoma Judit.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon