Egymáson rágódnak az elveszett tinilányok, mégis nekünk fáj nézni

A Yellowjackets című thrillersorozatban meglett volna a potenciál arra, hogy épkézláb feldolgozása legyen a William Golding által jegyzett A legyek urának, csak éppen tinilányokkal mint főszereplőkkel. Ám a showrunnerek (Ashley Lyle és Bart Nickerson párosa) egy néhány fokkal komplexebb történet mellett döntöttek.

Ennek következményeként kaptuk meg a csak lányokból álló focicsapat tragédiáját a kilencvenes évekből, akiknek a repülőgépük valahol Kanadában, a végtelen erdők felett meghibásodik és lezuhan. Illetve a mában láthattuk a már felnőtt túlélőket, akik visszatérve a társadalomba, megpróbálták maguk mögött hagyni a borzalmakat. Többek között azt, hogy emberevő, kannibál szektát alapítottak, amolyan gittegylet jelleggel, és egymást is vadászták azért, hogy élve megérjék, míg befut a felmentő sereg.

A tengerentúlon a Showtime-on, idehaza a SkyShowtime-on látható szériában egy évadnyi szusz bőven lapult, és az elején élvezet volt nézni, ahogy az alapból nem makulátlan leányzók egyre mélyebbre süllyednek az őrületben. Bár a jelenkor inkább emlékeztetett valami Született feleségek-másolatra, még ezt is megbocsátotta az ember. Köszönhetően annak, hogy bár kellett hozzá némi jóindulat a néző részéről, bele lehetett látni a Yellowjacketsbe, hogy a Lost szellemi örököse.

Aztán a második etapra úgy összeomlott az egész, hogy a Született feleségekből inkább Barátok közt lett, a szappanoperás fordulatok, a túlerőszakolt misztikum uralkodott el a sorozaton, és a többség az újabb tíz rész után ott állt, hogy azonkívül, hogy a Juliette Lewis-féle Natalie-t egészen erőszakosan, ámbár dramaturgiai szempontból végtelenül bénán megölték, más jelentős eseményre nem is lehetett emlékezni.

Azonkívül persze, hogy a szereplőgárdához csatlakozott az az Elijah Wood, aki a Wilfred óta karrierje legfurcsább karakterét hozza hétről hétre. Még annál is különösebbet, mint akit a Dirk Gently holisztikus nyomozóirodájában játszott… és aki látta azt a sorozatot, az tudja, hogy az ottani főszereplő is igazi „weirdo” volt.

Idehaza február 27-én rögtön két epizóddal vette kezdetét a Yellowjackets harmadik évada a SkyShowtime-on, és a készítők igazán kegyetlen játszmát játszottak velünk, mert ez alapján a nagyjából 120 perc alapján simán azt lehetett hinni, hogy a sorozat végre egyről a kettőre lépett.

Elvégre a múltban a tél tavaszba váltott, és igaz, hogy a lányok szállása leégett, ők mégis egész szépen összekapták magukat. A Sophie Thatcher domináns alakításában lavírozó tinédzser Natalie lett a lányszekta vezetője, míg ellenpólusa, a tulajdonképpeni ellenzék a minitársadalomban, a Sophie Nélisse-féle mindig hangos Shauna. Ők azok ketten, akik a kilencvenes években az elveszett lányokat maguk köré csoportosítva igyekeztek foggal-körömmel kiharcolni a túlélést, miközben áttapostak olyanokon, mint az időközben rabságba eső Mari (Alexa Barajas), vagy a gyújtogatással meggyanúsított edzőbá’, Ben (Steven Krueger).

A visító fák, egy halott lány visszatérése borzolta a kedélyeket, míg a jelenben… nos ott maradt az egy helyben való toporgás. Azonkívül, hogy Shauna, mármint a Melanie Lynskey-féle idősebb verzió végre elkezdett egy picit régi heves önmagára hasonlítani, a többiek mattra ugyanazt nyújtják, mint eddig. Van (Lauren Ambrose) és Taissa (Tawny Cypress) kéz a kézben menekülnek a vagy valós, vagy általuk hallucinált sötét erők elől, míg a Christina Ricci-féle Misty folyamatosan őrjöng. Öröm az ürömben, hogy legalább Shauna családja elkezdett jobban működni a közös jeleneteikben, az iskolatársakat terrorizáló Callie (Sarah Desjardins) és anyja egymásra találása egészen szívmelengető, akármilyen brutálisak is a körülmények.

Teljesen egyértelmű, hogy ezt a sorozatot a kilencvenes években egymáson rágódó tinilányok tartják életben, ugyanakkor a Yellowjacketsnek ez a legnagyobb gyengesége is, hiszen amint az alkotók kihozzák őket a vadonból, megmentik őket, és a múltban is elkezdik azt bemutatni, Shaunáék miképp kezdenek beilleszkedni a társadalomba, a sztori két oldala egybefolyik majd.

Ahogy az egyre kedvelhetetlenebb karakterek egy helyben vergődnek, én sem tudom lerázni magamról azt az érzést, hogy a Yellowjacketsnek egy évados minisorozatnak kellett volna maradnia. Nem szégyen az, és akkor a nézők idegeit se terhelték volna az időhúzó blődségekkel, mint a pincér szívinfarktusa, halála, és az a körüli önmarcangolás. A harmadik évad teli van ilyen húzásokkal, ráadásul az epizódok 60 perc környékére rúgnak, így maximális türelmet követelnek meg részünkről.

Az a baj, hogy ahogy olvasom, nem csak nekem fogy. Hiába várom, hogy Hilary Swank az utolsó három részre megérkezzen a sorozatba, nem biztos, hogy bírni fogom addig cérnával. S.O.S., kérem küldjenek segítséget, mert ennek így nem lesz jó vége!

6/10

A Yellowjackets a SkyShowtime-on nézhető meg, a legújabb, harmadik évadból a cikk írásának pillanatában három epizód elérhető.