
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMBár Robert Pattinson sokak fejében a szomorú fiúként maradt meg az Alkonyat- filmekből, a színész az elmúlt években egyre jobban sorjázza a szélsőségesebbnél szélsőségesebb alakításokat, hogy bizonyítson (szerencsére több sikerrel). Sokszor komoly színészi kihívások elé állítja magát, de ebből fakadóan az is megesik, hogy egyszerűen túlgondolja a feladatot, amivel a frászt hozza a környezetére. Most is ez történt.
Robert Pattinson sok filmben tűnt fel mostanában, lassan pedig képes lesz teljesen levetni magáról az Alkonyat-bélyeget. Nemrég a Mickey 17-ben bizonyított, korábban A világítótoronyban állította magát kihívás elé, most pedig a The Drama című filmben fog feltűnni, ahol Zendayával játszik együtt.
Bár egy (a hírek szerint) jó hangulatú, romantikus filmdrámáról beszélünk, a színész ezt sem bízta a véletlenre. Analitikus módon közelített, soronként elemezte karakterét, minden megmozdulásába igyekezett beleépíteni egy másik személy elmúlt harminc évét, de akadt egy jelenet, amivel egyáltalán nem boldogult.
Sőt, nem is igazán a jelenet okozta a gondot, nevezzük inkább csak egyetlen, gonosz sorocskának. A Variety szerint Robert Pattinson eleinte csak többször nekifutott, majd analizálni kezdett. Egyre mélyebben ásta bele magát a mögöttesbe, teljes jegyzetfüzeteket írt tele, de sehogy sem jutott egyről a kettőre. Végül olyan szintű alkotói válságot és megrekedést okozott számára az a pár szó, hogy
három napon át totálisan beleőrülve kereste a megfejtését.
Ekkor megjött az isteni szikra: hát nem egyedül játssza a filmet. Felhívta színészpartnerét, Zendayát, hogy kikérje véleményét. Ezt a hívást sikerült a forgatás előtti napra időzíteni. Egész pontosan az éjszaka közepére. Zendaya felvette a telefont, majd azon kapta magát, hogy lassan két órája hallgatja Pattinson analízis-ámokfutását, amikor egyszerre csak nyugodtan, mindenféle feszültség nélkül (feltehetően kissé fáradtan) annyit mondott színésztársának, hogy nincs rejtett mögöttes a mondatban, csak ki kell mondani a szavakat.
Volt egy közös jelenetünk, ami az őrületbe kergetett. Kétségbeesetten kerestem a jelentését, egymás után írtam tele oldalakat elemzésekkel. Végül fel kellett hívjam Zendayát a forgatás előtti éjjelen. Megosztottam vele a kétségeimet, két órán át beszéltem, majd egy idő után nyugodt hangon megértette velem, hogy az a sor csupán annyit jelent, ami oda van írva, nincs mögötte rejtett tartalom. És ez az, ami engem három napig megőrjített
– idézi a lap a színészt.
Persze nem ez az első esete Robert Pattinsonnak, hogy túlaggódik egy szerepet. Szintén idén jelenik majd meg a Die My Love című filmje is, amiben Jennifer Lawrence-szel közösen játszik. Az alkotásban van egy táncjelenet, amit a színész ki nem állhatott, ugyanis annyi volt az instrukció, hogy csak táncoljon érzésre.
Pattinsont pedig teljesen kiakasztotta ez a helyzet.
A színész ezért azt kérte, hogy valaki koreografálja meg a jelenetet, vagy vágják ki, mert ő képtelen ilyen ösztönös táncra, de a rendező hajthatatlan volt, és nem is igazán értette, hogy mi a színész baja. Robert Pattinson végül megcsinálta, de elmondása szerint olyan ideges volt, hogy már a forgatás megkezdése előtt összeizzadta a ruháját.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM
Rovataink a Facebookon