
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMAz utolsó showgirl után újabb szerepet kapott Pamela Anderson, aki Taika Waititi és Ellen Burstyn mellett játszhat Mundruczó Kornél új, Place to Be című filmjében. A rendező elmondta, hogy nagyon izgatott, hogy ilyen sokszínű stábot sikerült összehoznia.
Mundruczó Kornél a Deadline-nal közölte, hogy sokoldalú színésznőnek tartja Pamela Andersont, és hihetetlennek nevezte legutóbbi szerepét Az utolsó showgirlben. Az egykori playmate-et több díjra is jelölték filmbeli alakításáért.
A Place to be két középkorú ember barátságát követi végig, akik Chicagóból New Yorkba utaznak, hogy hazavigyék elveszett versenygalambjukat. Pamela Anderson a főszereplő lányát alakítja, aki második házassága után végre saját lábára áll. Viszont aggódik anyja visszatérése miatt, de nem akarja őt idősotthonban elhelyezni.
Pamela Anderson legközelebb a Csupasz pisztoly rebootjában lesz látható, amelynek főszerepét Liam Neeson alakítja. Emellett Karim Ainouz filmjében is feltűnik majd. 2022-ben debütált a Broadwayen a Chicago című musicalben, amiért a kritikusok elismerését nyerte el, de legismertebb szerepe a Baywatch című sorozatban volt az 1990-es években.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM
Rovataink a Facebookon