Elméje megborult, és nem volt, aki meg tudta volna menteni

Szinte lehetetlen vállalkozás megmutatni az emberi elmében lakozó borzalmat. Azt már lehet, ahogyan mindez kivetül, megjelenik, jön felénk, rohan, kés a kézben, szent őrület a retinán, s nyomában árad a rettenet. Mindaz, ami emberi, isteni vagy démoni. Ezt próbálja megmutatni Rózsa Gábor legújabb filmjében, melynek címe: Reménytelenül. 

• Mintha másféle emlék élne bennünk József Attiláról.
• Mintha nem ilyen fotóról mosolyogna a múltból, ahogyan most a vásznon látjuk őt.
• Mintha költő volna ő, akiről teret, utcát, iskolát neveznek el, lényéből szobrot gyúrtak. 
• De hiszen ő példakép, nem pedig démonaival küzdő, törékeny lélek.

Talán nem vétetlen, hogy az iskolákban úgy tanítják, mintha értelemre és érzelemre ható mester volna, a szerencsétlen sorsú fiú, aki csak arra vágyott, hogy öt forintért kuglert vegyen... Aztán felnőtt, bele a XX. század minden borzalmába, lelkén könnyedén átszakadt a valóság, ő meg zuhant utána, s egy tovatűnő vonat végül örökre elvette minden fájdalmát.

A démonaival küzdő József Attiláról forgatott filmet Rózsa Gábor. Olyan független filmes ő, aki a fejébe vette, hogy minden képesítés nélkül rendező lesz. Az Index olvasói az országban – de az egész világon is – először olvashattak legelső filmjéről (Mentés másképp), majd a másodikról (Legénybúcsú extra), és akkor azt írtam a filmről szóló kritikában, hogy „Úgy tartják, hogy egy rendező második filmjének sikeressége mindig az első sikerén múlik. Ahhoz viszont, hogy megtudjuk, mit is tud ez a rendező, a harmadik filmnek is el kell készülnie. Abból már az is kiderül, mit tanult az előző kettőből.”

Nos, a Reménytelenül a harmadik. Ki nem hagynám, hogy erről a filmjéről is írjak. Ez következik most.  

Reménytelenül, teli reménnyel, de másképp

Véletlennek nagyon véletlen volna, hogy a József Attila mentális zavarairól szóló filmet ne a költő 1933 márciusában írt verséről neveznék el. A Reménytelenül záró sorai így szólnak:

Bajszom mint telt hernyó terül

elillant ízű számra szét.

Fáj a szívem, a szó kihül.

Dehát kinek is szólanék - -

A téboly, a zavar, a világgal való háború, az örökös küzdelem a lélek démonaival alighanem minden elmét felemészt – ha nem talál ebből kiutat, segítséget. József Attila nem talált.

Rózsa Gábor ezt a küzdelemet hívta most vászonra, ismét alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül, bár szponzorai ezúttal már sokkal közelebb állnak a művészvilághoz, mint eddig, és filmje, bár sok helyütt olyan, mintha színházi jelenetet látnánk, mégis tartalmaz már olyan elemeket, amelyekre kifejezetten azt lehet mondani, hogy filmes megoldások.

Kibontva:

• néhány jelenet olyannyaira a végtelenbe nyúlik, egyetlen látószögből rögzítettett, néha közelítő, máskor nagyon lassan elúszó, kinyíló. Ezt tekinthetjük úgy is, hogy erőteljes színpadi munka, a színészekre nagy feladat hárul, hiszen vágás nélkül kell átjutniuk érzelmi és hangulati változásokon.
• József Attila visszaemlékezései gyerekkori önmagába, felnőttbeli szorongásainak csarnokába már olyan filmes megoldások, amelyek képesek arra, hogy az egydimenziós, egyszobás, egydíszletes térből kitörjenek, és ezek jól is működnek. Lehetne ezekből több, de ne legyünk telhetetlenek, mert az irány jó – már ami, ugye, a harmadik filmre vonatkozó utalást illet.

Az átkötő jelenetek is jól működnek, keretbe foglalják és tagolják a film történetét, a vágás (Michl Júlia) jó ritmusú, az operatőri munka (Garai Gábor) a sötétség és fény háborújának polgári tónusának dicsérete, a film atmoszférája kellően XX. század eleji. 

Michl Júlia vs. Sütő András

A film ugyanakkor mégsem úgy működik filmként, ahogyan egy mély lélekdrámát feszegető mozifilmtől várnánk, és mégis működik, vagyis jóval több szépen filmezett színpadi előadásnál – alighanem éppen attól, ahogyan az író-rendező-producer Rózsa Gábor láttatni akarja József Attila szenvedését, elméjének töredezettségét, valamint terapeutájának, Gyömrői Edit kudarcát, hogy bár ő lehetett volna az, aki a költőóriást megmenti, de az is lehet, ő lett az, aki miatt József Attila démonai végül diadalittas tort ülhettek a költő darabokra hullott elméje és élete felett. 

Michl Júliáról elhisszük, hogy ő Gyömrői Edit. Minden mozdulatában benne lakozik a magabiztosság, és ugyanakkor a bizonytalanság is. Egy viharban szárnyaló elmét nem könnyű megszelídíteni. Pontosan érezni, hogy csodálja és rettegi paciensét, talán már szereti is, vonzódik hozzá, de, persze, leginkább a feladathoz, ami az is lehet, hogy meghaladja terapeutai képességeit, ugyannakkor gyógyítóként áldozhatna az empátia oltárán.

Ugyanez már nem mondható el Sütő András József Attilájáról. A szavak, amelyeket a rendező József Attila Szabad-ötletek jegyzéke című feljegyzéseiből idézett erősek, de éppen attól azok, ami miatt és amiért József Attila azokat 1936. május 22-én lejegyezte:

Az a szerencsétlen, aki ezeket irta, mérhetetlenül áhitozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kívűl azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. Igy kivánja ő a szeretetet azért, hogy ne bántsák. Most ez a szerencsétlen bolond, nagy szerelmet táplál az analitikusával szemben pusztán azért, mert azt hiszi érzelmeiben, hogy az nem bántja.

Ezek a szavak azonban csak szavak maradnak Sütő András ajkain, nem jön át rajtuk és velük a dráma, miközben a jegyzékbe vetett szavak pokoli mélységben járnak: „itt egy nő / nősül / nőszni / baszni / báva / kiszela méla bávatag / buta mint egy fasz / fekete Péter / elvisz az ördög”, „ez szerelem? / ez szar / minden nő dögöljön meg / impotencia / túl az ó potencián.”

Olyan ez, amit látunk, mintha a rendező jobban értené ennek lényegét, hiszen filmje minden képkockája ezt sugallja, a tébolyt, csak akinek meg kellene azt jelenítenie, inkább a szavakra bízza a démonok erejét, s néha ugyan Sütő András szemében fellobbana a szent őrület lángja, a mimika és mozdulat kioltja azt.

Ezzel együtt a Reménytelenül érdekes kísérlet arra, hogy megismerjük azt a József Attilát is, akit a középiskolában nagyon nem így tanítanak, pedig leginkább így volna érthető az ő költészete és személyes tragédiája.

Várom a rendező negyedik filmjét. 

5/10