Kínzás és szenvedés ez az új mozifilm, ráadásul Magyarországon forgatták

Nem sok videójáték van, aminek többször nekiültem, és másodszor végigjátszva is ugyanolyan jól szórakoztam rajta. Az Until Dawn ezek közé tartozik, amelyet a Supermassive Games fejlesztett és a Sony adott ki még 2015-ben PlayStation 4-re, és olyan piszkosul jól képviselte a tinédzsereket kaszaboló slasher műfajt, hogy az ezt követő években a készítők saját magukat másolva igyekeztek hasonló, történetalapú horrorjátékot tető alá hozni, de sem a The Dark Pictures Anthology, sem pedig a The Quarry nem értek fel a nagy elődhöz.

Az Until Dawn-játékban több ismert arcnak is örülhettünk, a Hősök egykori pomponlányának, Hayden Panettiere-nek, és a Mr. Robot felfedezettjének, Rami Maleknek, és bár ők is hozzáadtak ahhoz, hogy olyan érzés volt ezzel a játékkal játszani, mintha egy filmbe csöppentünk volna, a Supermassive alkotásának az adta a sava-borsát, hogy a döntéseinken tényleg életek múltak. A végére be lehetett úgy fejezni az Until Dawnt, hogy a finálét senki nem úszta meg élve, de addig jó néhány fordulat, megtévesztés, baltás gyilkosok, szörnyetegek és a hóval terített, veszélyes környezet próbálták a nyakunkat szegni.

Bár a Shazam!-filmek rendezője a Lights Out és az Annabelle: Creation révén rendelkezik tapasztalatokkal a horroron belül, már az Until Dawn-film bemutatása előtt jókora mellényúlásnak tűnt még úgy is, hogy a játékadaptáció ötletes előzetesekkel igyekezett becsábítani a mozikba azt a pár embert, akit az Egy Minecraft film nem égetett ki teljesen.

Igazuk lett a kétkedőknek. Az Until Dawn filmes adaptációjának legnagyobb vétke, hogy az általában jól működő időhurkos történetmesélést képtelen 15 percnél tovább szórakoztatóan előadni, ráadásképp csúnyán szembeköpi a saját rajongóit, így joggal pályázik a legrosszabb Magyarországon forgatott horrorfilm díjára.

Az április 24-től a hazai mozikban látható Until Dawn története onnan indít, hogy egy Clover nevű fiatal lány az exét, Maxet, valamint a cserfes, biszexuális Ninát, az ő szépfiú barátját, és a szabadidejében a túlvilággal csevegő Megant magával rángatja, hogy közös erővel keressék meg eltűnt tesóját, Melanie-t. A szedett-vedett csapat videóüzenetekből próbál a leányzó nyomára bukkanni, de amikor egy benzinkúton belebotlanak egy ijesztő öreg fazonba, és egy olyan ház fogságába kerülnek, ahol láthatóan megállt az idő, egyik pillanatról a másikra egy kicsit túl forróvá válik a keresőhadjárat.

A fiatalok egyik éjszaka bohócmaszkos őrült elől menekülnek, a másikon egy boszorkány dobálja őket a levegőben, a harmadikon zombiszerű lények kopogtatnak az ablakon – a közös tényező, hogy főhőseink mind egy szálig meghalnak, az idő visszaforog, és kezdhetik elölről a mókát. Egészen addig, míg a misztikus jelenség részévé válnak, vagy pedig életben maradnak, míg eljön a hajnal.

Ahogy utaltam rá, az Until Dawnnal az a legnagyobb gond, hogy összeomlik benne az időhurkos téma, ha David F. Sandbergék egy picit ügyesebbek és kreatívabbak, megcsinálhattak volna valami olyasmit, hogy minden éjjel a horror másik alfaja támad a főszereplőkre. Egyik éjjel lehetett volna slasher, aztán szellemjárás – és így tovább, kiforgatva a zsánert, kikacsintva esetleg nagy klasszikusokra. Ehelyett a direktor és csapata megpróbálták magának az Until Dawn-videójátéknak a mitológiáját kiforgatni,

Kiborító. Röviden így tudnám összefoglalni a gondolataimat, ahogy kijöttem a moziból. Nem elég, hogy a főszereplők még a Freddy Mercury stílusába beleragadt Rami Maleket se tudták megközelíteni színészileg, azt is képtelenek voltak eljátszani vagy elhitetni az emberrel, hogy egy baráti társaságról van szó. Igen, a médiumi képességekkel rendelkező, Ji-Young Yoo-féle Megan érdekes figura lett, ám a többiek egytől egyig olyanok, mintha elmentek volna az új Sikoly meghallgatására, de nem kapták volna meg a munkát, és ezért beérték az Until Dawnnal is. A Clovert alakító Ella Rubin ennek a tankönyvbe illő példája, aki a világ legtipikusabb scream queenjét hozza ebben a horrorban.

Néhány kikacsintás akad a videójátékra, amire felkapja az ember a fejét, de ezek is inkább inzultusnak illenek be. Legfőképp szegény Peter Stormare karakterével, Dr. Hill-lel szúrnak ki, őt egybites főgonosszá silányítják, holott az Until Dawn-játék egyik legkomplexebb és legtitokzatosabb figurájáról volt szó. Minden hibát tetéz, hogy a film és a játék lore-ja, világa, szabályrendszere egy picit sem illeszkednek egymásba, pont ezért vicces, amit az utolsó jelenet be akar lengetni, végső pofonként a fanoknak.

Folytatást nem kérek, ha nem muszáj, még akkor se, ha az alacsony büdzséből, mindössze 15 millió dollárból összeeszkábált Until Dawn valahogy, csodával határos módon visszahozza a beleölt pénzt. Nem csoda, hogy sehol sem reklámozzák ezt a játékadaptációt, inkább újrajátszom harmadszorra is az eredetit, mint hogy még egyszer eszembe jussanak ezek a temus wendigók, amik az Until Dawn-filmben riogatnak. Nekünk, magyar nézőknek érdekes lehet, hogy a szörnyeket magyarok alakítják, illetve a film boszorkányát Hermányi Mariann a Hunyadiból, de az Until Dawn üdvösségéhez ennyi még irtó kevés.

Nem kell aggódni, olcsó jumpscare-ek azért akadnak ebben a másfél órában, de azok is annyira egyformák, hogy két-három nagytotálban mutogatott zombi után már csak unottan az óránkra pillantunk, esetleg ásítunk egy hatalmasat.

3/10

Az Until Dawn jelenleg is látható a magyar mozikban.