Őrült jól sikerült Nicolas Cage új szörfözős thrillerje

Nicolas Cage-re sok mindent rá lehet fogni, de azt nem, hogy a 61 éves színészlegendának túl sok közepes filmje lenne. Merthogy, főleg a karrierje ezen szakaszában, Nic Cage neve kétfajta egész estés alkotást szokott fémjelezni: vagy bődületesen rosszat, vagy pedig felejthetetlenül jót. Nem mertem volna nagy összegben fogadni rá, de a hazai mozikban május 15-én bemutatott A szörfös utóbbi kategóriába esik, köszönhetően annak, hogy elmebeteg, néhol posztmodernbe és lázálomba hajló thriller lett a végeredmény, amit simán egy lapon lehet emlegetni a hasonszőrű, az A24 berkeiből érkezett Álmaid hősével, esetleg a groteszkül véresre sikeredett Mandyvel vagy az abszurd Piggel.

A szörfösben az a pláne, hogy első ránézésre egyszerű és nézői részről könnyen feldolgozható filmnek álcázza magát, de valójában picit sem az. A történet középpontjában egy szörfös (Nicolas Cage) áll, aki az USA-ból hazatér Ausztráliába, a szülővárosába, hogy visszavásárolja családi házát, amely egy jó magas dombon pöffeszkedik. Fiával (Finn Little) pedig, ha már ott járnak, kikapcsolódás gyanánt megmártóznának a habokban, és szörföznének egyet. Csakhogy a helyi huligánok, szőke, napsütötte arcú fiatalok az útjukat állják, és szükségtelen agressziótól fűtve a szörfös képébe vágják:

ha nem lakol itt, nem szörfölsz itt!

Ettől a ponttól sok irányba elmehetne ez a film, de ha megnézzük, hogy a rendezői székben az a Lorcan Finnegan ült, aki a szürrealista horrorokba és a pszichológiai thrillerekbe is belemártotta már a körmét a 2019-es Vivariummal és a három évvel később készült Nocebóval, akkor egy fokkal érthetőbbé válik, A szörfös miért őrül meg ennyire alig másfél óra alatt.

Nicolas Cage karaktere a tankönyvi példája a megbízhatatlan narrátornak, aki az egyetlen kapaszkodónk arra vonatkozólag, hogy mégis mi a fene folyik „itten”. Az ízes ausztrál akcentussal hadaró, majd üvöltöző és olykor mániákusan röhögő helyiek ugyanis egyre ellenségesebben kezdenek viselkedni a szörfössel, aki a sztori előrehaladtával elkezdi mindenét elveszíteni. A fiát, a kocsiját, a telefonját, hogy aztán

David Lynch, ha ezt a filmet látná – Isten nyugosztalja –, mosolyogna vélhetően. Mintha egy, az ausztrál tengerpartra helyezett Twin Peakset néznénk, olyan élményt nyújt A szörfös. Az operatőrök előtt különösképp le a kalappal, a fényképezés és a vizualitás is nagyon szépen aláhúzzák a Nic Cage figuráján eluralkodó paranoid s egyre tikkasztóbb hangulatot. Amikor pedig azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, a forgatókönyvet jegyző Thomas Martin akkor tekeri magasabbra a tempót, és válik világossá, hogy hősünk egy őrjöngő szekta áldozatává válhat, ha nem vigyáz. Már ha valóban ők a rossz fiúk, és nem a címszereplő vesztette el minden kapcsolatát a valósággal.

Ennek a filmnek az a szépsége, hogy egészen a legvégéig többféleképp is lehet értelmezni a látottakat, A szörfös nem fogja a nézője kezét, épp ellenkezőleg, néhány fura, lázálomszerű jelenettel kísérve ránk hagyja, hogy feldolgozzuk. Már ha fel lehet azt, hogy Nic Cage egy döglött patkányt nyom le egy kigyúrt szörfös torkán azzal a felkiáltással, hogy „finom, egyed!”. Vagy azt, ahogy a szörfösök Keresztelő Jánosa, Scally (Julian McMahon) ördögi vigyorral az arcán a vízbe mártogatja a szörfös Jézus Nic Cage-et... Szóval szürrealizmus és abszurd megoldások akadnak, ezek ízléstől függően szekunder szégyenérzetet és nevetést is képesek kiváltani, akár egyszerre.

Idézhető egysorosoktól hemzseg A szörfös, ezek is teszik annyira emlékezetessé ezt a pszichológiai thrillert, amikor a szörfös szektatagok azt kántálják, hogy „szenvedj, szörfös, szenvedj”, az egyike azoknak a pillanatoknak, amik jócskán beleégetik magukat az ember emlékezetébe. Már ha nem számítjuk a nagy, feszültséggel teli finálét,

A szörföshöz hasonló filmek örök és visszatérő hibája, hogy túlcsavarják a készítők a fordulatokat, és ezzel megfojtják a saját maguk által épített feszültséget. Nic Cage új filmje nem követi el ezt a hibát, épp ellenkezőleg, akárcsak egy hullám, egyre magasabbra tör, és mégsem okoz nehézséget nekünk a moziszékben ülve, hogy mi is belevessük magunkat.

Néhány undorítóbb, feleslegesen gyomorforgató jelenettől eltekintve nagyszerű élmény, amit kevesen fognak felfedezni maguknak, de aki benevez rá, és vevő a weird thrillerekre, az vélhetően hozzám hasonlóan imádni fogja. Újabb piros pont Nic Cage neve mellé, még kérünk pár ilyet, mert bár picit ismerős elemekre építkezik, A szörfös egy egészen egyedi és emlékezetes remix.

8,5/10

A szörfös jelenleg is elcsíphető a magyar mozikban, én eredeti hanggal, felirattal láttam.