A semmiből építettek álmokat, de az néha rémálomba torkollt

Nemigen létezhet olyan világváros, amelyben a szórakozásnak ne lenne tere, de minden metropolisz a saját képére formálja ezt a közeget. Budapesttel is ez történt, amely a kommunizmus, a háborúk és a sok évtizedes hanyatlás eredményeképp tele lett romos területekkel, amelyek tétován nézték az idő múlását. Az ezredforduló környékén azonban akadt néhány fiatal, akik a saját fantáziájukat beleépítették a városba, amiből mára Budapest egyik legikonikusabb színfoltja lett. A bulinegyed, a romkocsmakultusz és az underground összművészet-történetéről készült a Romokból című film, amely egészen új fényben tünteti fel a fővárost. 

Talán mondhatjuk, hogy ma már nehéz lenne Budapestet elképzelni számtalan romkocsmája és rendhagyó szórakozóhelye nélkül, pedig ezek a – sokak számára örömforrásként szolgáló – helyek megértek hideget-meleget az elmúlt húsz évben. A semmiből nőtték ki magukat, voltak, akik szinte mindenüket pénzzé tették, hogy az álmaikat megvalósítsák ezekben az omladozó, mások számára értéktelennek tartott terekben.

Mégis, az évek azt igazolták, hogy a fantázia a semmiből is képes értéket teremteni, és a romokban is megtalálni azt az izgalmat, ami eleinte a hazai underground, később a fővárosi fiatalság, majd a magyar művészélet, idővel pedig egész Európa egyik legkedveltebb környékét teremtette meg – persze nem mindenkinek az örömére.

Ugyanúgy másnak lenni

Sipos Bence filmje különleges látlelet. Olyan dokumentumfilm, amely bemutatja a romkocsmakultuszt, ami egyszerre a múltunk és a jelenünk a fővárosban. Nem lezárt történet és nem is feltétlenül olyan alkotás, ami képes megválaszolható kérdéseket feltenni, hiszen – ahogy a filmből is kiderül – ami ma aktuális kihívás, annak szinte se híre, se hamva nem volt húsz éve, és fordítva. 

A teljesség igénye nélkül megismerhetjük a Szimpla, az Instant és a Kuplung történetét. Azt, hogyan hatott ez a közeg a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaira, az olyan zenei előadókra, mint az Akkezdet Phiai, illetve hogyan hatott vissza a kulturális közeg és a turizmus növekedése az egyébként sokszor csupán baráti társaságok és nagy tervek nélküli, teremtési vágy alkotta kocsmaközegre.

A film elsődlegesen kronologikus sorrendben halad, akadnak azonban kitekintések. Igyekszik a témákat és az időszakokat egymás mellett párhuzamosan vinni, így néha kilép a szigorúbb keretekből, hogy néhány gondolatot jobban kibonthasson. Ennek ellenére nagyjából időrend van, ami ad egyfajta kohéziós erőt a műnek, így a néző nem érzi, hogy csaponganának az alkotók.

A dokumentarista jelleg adott, számos interjúrészlettel és bevágott archívval dolgoznak a műben, miközben vissza-visszatérünk a jelenbe. A kisebb diskurzusokon keresztül érezzük, hogy nézőként nem hagytak magunkra bennünket a gondolatainkkal,

Vizuálisan több ponton is igyekszik a film egységet teremteni. A macskaköves út folyamatosan visszatérő képi elem, miközben Péterfy Bori főszereplésével egyfajta színházias játékosság is bejön, amivel az éppen elhangzó gondolatokat támasztják alá, vagy alkalmanként összekötnek témaköröket. Épp ezért képileg van egyfajta furcsa eklektikussága a filmnek, ami szép párhuzamot alkot a romkocsmák világával, ahol minden hely mintha ugyanolyan lenne, miközben valahol mindegyik teljesen más. 

A művészi vizuálok színezésükben itt-ott már drámába nyúló képsorokká válnak, a játékfilmre hajazó expozíciók és a korábban említett archív felvételek (hol roncsolt képek, hol pedig világháborús képsorok) teszik igazán diverzzé a végeredményt. Mivel nem csapongó a megvalósítás, nem érzi azt a néző, hogy ez elvenné a történet élét. 

Húsz év és vele minden

Az alkotók törekedtek rá, hogy ne csupán történelmi kiselőadás legyen a mű. Az olyan tragédiák is helyet kaptak, mint a West Balkán esete, a helyi lakosok és a bulinegyed közti konfliktusok is előkerülnek, a Covid sem marad ki, ugyanúgy, ahogy az ikonikus szórakozóhelyek bezárása, lerombolása, a helyüket átvevő szállodák születése is megjelenik.

Látjuk, ahogy az önkormányzatok működése, korrupciója egyszer sikert, máskor bukást hozott a helyeknek. Megismerhetjük azokat a történeteket, ahol hosszú évek kemény munkája ellenére is bánattal zárult néhány legendás hely életútja, a sebeket, amiket egy-egy elvett terület és a helyén megszülető társasház okozott. Az is kiderül, miként értelmezte újra a turizmus a bulinegyedet és a romkocsmakultuszt,

Szóba kerül, hogy van-e nyereség ebben az iparágban, és hogyan lehet túlélni, akár új helyet is nyitni abban a kultikus ágazatban, amit romkocsmának nevezünk.

A Romokból című film érdekes alkotás. Annak, aki nem jár Budapesten, vagy nem élt itt soha, talán nem is mond semmit. Lehet, még annak sem, aki itt élt, de távol maradt ettől a közegtől. Ez az alkotás egy lenyomat, élő emlékkép, ami húsz év húsba vágó gondolatait szedi össze. Voltak hibák, mélypontok, esték, amikor a benne dolgozók nem látták a holnapot. Talán picit letargikus, de túl sokat változott ez a világ ahhoz, hogy valódi, belesüppedős nosztalgiaként élhessük meg a filmet, még ha van is benne valamennyi ebből is. Egy viszont biztos: a Romokból kinyitja az ember szemét, és hagyja, hogy olyan dolgokat lássunk, amiket korábban még sosem.