Így roppanhatott össze a hajó, amely milliárdosokat szállított a Titanic roncsához

2025.06.11. 18:35
Mintegy két évvel ezelőtt öt ember örökre a mélybe veszett, amikor egy újfajta tengeralattjáróval mentek volna megnézni a Titanicot. A Titannak négyezer méter mélyre kellett volna biztonságosan leereszkednie, de a jármű pilótája, és egyben a cég tulajdonosa, tudta, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. A Titan tragédiája óta nem neveztek meg felelősöket a hatóságok, de a vállalat egykori alkalmazottai szerint a balesethez a cég vezetőjének egója vezetett.

2023. június 18-án öt ember vesztette életét, amikor egy saját készítésű tengeralattjáróval merültek a víz alá, hogy megnézzék az elsüllyedt Titanic roncsait. A Titan névre keresztelt járművön Hamish Harding brit kalandor, Sazada és Szulejmán Dawood, a francia Paul-Henri Nargeolet, valamint a tengeralattjárót készítő cég igazgatója, Stockton Rush utaztak. Utolsó mondatuk az volt, hogy minden rendben van, de nem volt.

Szerda reggel debütált a Netflix kínálatában a Titan tengeralattjáróról szóló dokumentumfilm, amely közel két órán át mutatja be nyolc év történéseit, a fejlesztéstől a tragédiáig. Utóbbiról tudni lehetett, hogy be fog következni, de a cég vezetője erről hallani sem akart. Stockton Rush minidiktátorként viselkedett, és aki veszélyre figyelmeztette az ötletével kapcsolatban, attól hamar meg is vált. A 2023-as baleset után nem indult gördülékenyen a nyomozás, mivel a Titan csak órákkal később adott le vészjelzést, nem akkor, amikor megszűnt a kommunikációjuk, illetve a hajót a Bahamákon regisztrálták, majd Kanadában tették vízre, hogy az amerikai hatóságoknak ne legyen rálátásuk. Rush közölte is a vezetőség tagjaival, hogy hajlandó képviselőket is lefizetni, hogy bejöjjön a terve.

Stockton Rush eredetileg repülőgép-mérnökként végzett az egyetemen, közepes eredménnyel. Korábban az űrbe szeretett volna eljutni, később viszont már az volt az álma, hogy ő fogja megnyitni az óceánok rejtett világát a nagyközönség számára. Több tengeralattjárót is tervezett, köztük volt a Titan, amely egyedinek bizonyult, mivel szénszálas borítással látták el a hajótörzset. Rush volt kollégái szerint a férfi ténylegesen elhitte magáról, hogy a maga módján egy zseni, és belőle lesz majd a következő Jeff Bezos, így nem tűrt ellentmondást a döntéseivel kapcsolatban.

Cégének, az OceanGate-nek óriási reklámot csinált, hogy minél gazdagabb utasok akarjanak eljutni a világ egyik legrejtélyesebb roncsához, a Titanichoz. A jegyért cserébe több százezer dollárt kellett megfizetniük az utazni vágyóknak, akiket hivatalosan nem utasnak, hanem expedíciószakértőnek kellett nevezni. Amennyiben az előbbi kifejezést használták volna, úgy különböző szakhatóságoktól kellett volna engedélyt kérniük a merüléshez, biztonsági besorolás nélkül ugyanis nem kérhettek volna pénzt az utasaiktól. Ilyet azonban hiába szeretett volna kérni az OceanGate vezetősége, Stockton Rush közölte, hogy arra semmi szükség nem lesz. A döntése után többen is felmondtak a cégnél, a szerkezet ugyanis kicsit sem volt biztonságos.

Hiába merültek le többször is, az még nem bizonyítja, hogy biztonságos a rendszer.

Az egyik pilóta a szénszálas anyagot tette felelőssé, ugyanis a mérnökök már kezdettől fogva tudták, hogy mikrofonokat kell tenniük a hajó törzséhez, hogy hallani lehessen, ha az anyag feladja a harcot a nyomással szemben. Ezt korábban laboratóriumi körülmények között tesztelték, és kiderült, a 4000 méteres mélység már halálos zóna a Titannak, és ilyen mélyen található a Titanic. Rush azonban mégis a szerkezet megépítése mellett tette le voksát, majd csapatával a Bahamákra utazott, hogy teszteljék a tengeralattjárót. Az első tesztmerülés alatt több mint 17 órát töltött Rush a víz alatt, amit ő sikernek könyvelt el, a mérnökök azonban figyelmeztették, hogy az adatok alapján ennek nem lesz jó vége. A filmben több felvétel is látható, amikor Stockton Rush a Titanban ülve hallja, hogy roppannak szét a szénszálas elemek a törzsnél. 

Stockton Rush nem állt le a Titannal, és sorra rúgta ki azokat, akik a biztonság miatt aggódtak. Még egy tapasztalt pilótával is összekülönbözött, amikor Rush nem hagyta neki, hogy egy másik roncs közelében megmentse az életüket. Végül a pilótának sikerült átvennie az irányítást, és biztonságban kijuttatta őket a veszélyes helyzetből, cserébe Rush kirúgta őt a cégtől. Az OceanGate-től az évek múltán egyre több szakember távozott, végül már az alig huszonéves titkárnőjét képezte ki a Titan vezetésére, mondván az a videókon is jól fog kinézni. Kisvártatva a nő is otthagyta a céget, így Rush volt az, aki azon a nyári napon levitte a Titant a roncshoz.

A valódi hiba nem az volt, hogy nem sorolták be a hajót, vagy nem tartották be a biztonsági előírásokat, hanem a hozzáállás ölte meg az embereket

– így vélekedett a történtekről a cég egykori főmérnöke.

Stockton Rush még az indulás előtt is azt hangoztatta, hogy nem célja meghalni, hisz nemrég született meg az unokája, mégsem állította le az utazást, pedig addigra további kockázatok léptek fel. A Titant az indulása előtt jeges közegben tárolták, amire akkor az volt a magyarázat, hogy nincs pénze a cégnek az elszállíttatásra. Az amerikai parti őrség továbbra is vizsgálja a történteket, vádat azóta sem emeltek senki ellen.