Borzalmasan nézeti magát a Netflix új szektás sorozata

Vannak olyan sorozatok, amik zsigerből taszítják az embert, és sugározzák magukból a nézhetetlenség ígéretét. Számomra ilyennek tűnt a Szirének, a Netflix május 22-én debütált 5 részes miniszériája, mely első blikkre amolyan netflixesen béna szappanoperának nézett ki az előzetesek alapján. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna azonban, mert bár az Egy szobalány vallomása készítőjének újdonsága a vizuális körítését illetően valóban hagy kívánnivalót maga után – az az ízléstelenség, amit a kedvcsinálók alapján érzékeltem belőle, valójában stilisztikai döntés Molly Smith Metzlertől és csapatától, és oka van.

A Szirének története egy Devon (Meghann Fahy) nevű nő körül forog, akit az első jelenetek egyikében éppen a zárkából engednek ki, hogy idegesen konstatálja, húga már hosszú hetek óta elérhetetlen. Hiába a segélykérések, a hedonista, futó kalandokba és egyéb balhés szituációkba gyakran keveredő, talpig feketébe öltözött hősünknek fel kell kerekednie, ha újból látni akarja testvérét. Ami azonban érkezésekor várja, arra nem könnyű felkészülni.

Itt jön képbe az, amit a trailerek alapján én ügyetlen és pusztítóan ízléstelen megvalósításnak gondoltam. A Fehér Lótuszban is látott, Meghann Fahy által játszott karakter ugyanis egy virágokkal megpakolt, idillikus szigeten, Port Havenben találja magát. Itt, a már-már (rém)álomszerűen kifacsart, paradicsomi környezetben bukkan rá húgára, Simone-ra (Milly Alcock), aki egy milliárdos feleségének, Michaelának (Julianne Moore) az asszisztenseként robotol éjt-nappallá téve. Pontosabban, inkább egyfajta agymosott állapotban teng-leng, önmagát Kiki legjobb barátnőjének képzelve, és amikor nem éppen szextingelésben segít főnökének, akkor egymás szájába adják a rágót az „öribarik”, ami nemcsak Devont, hanem minket, a tévé előtt is úgy lesokkol, mint a talkshow-paródiába betévedt Gáspár Győzőt.

A Netflix új sötét komédiája először tényleg a túlstilizált, túl fényes, a magukat groteszkül optimistának mutató vágóképekkel suttogja a fülünkbe, hogy túl szép az, amit igaznak hiszünk benne. Mindezzel valahogy Devon is hasonlóképpen van, aki egyre mélyebbre ássa magát a gödörben, és világossá válik számára, Simone jó nagy slamasztikában lehet.

A főnökasszony mindenkivel titoktartásit írat alá, mindenkit megfigyelés alatt tart, a beosztottak még csak azt sem ehetik, amit szeretnének, és még a ruháknak is modern Bridgertonra hajazó ruhakölteményeknek kell lenniük. Minden irányított, Devonnak pedig először csak kósza gondolatként fut át az agyán az ötlet, ami végül egyre igazabbnak bizonyul: Simone egy fura szekta soraiba keveredett, ahonnan nagyon nehéz a kiút. Ha van egyáltalán.

Ha már a ruhák és a külcsín, a Szirének ebből a tekintetből is megalapoz a karaktereknek, mint említettem, Devon úgy öltözik, mint egy kiégett rockerlány, míg húga, Simone inkább amolyan fogalmatlan, örök optimista Barbie baba. Meghann Fahy abszolút lubickol a szerepében, és annak ellenére, hogy helyenként a forgatókönyv sem kegyelmez neki, és a Szirének itt-ott szappanoperába hajlik, a színésznő ügyesen kihozza magából a benne rejlő cinizmust.

A szereplőgárdát tekintve amúgy se panaszkodhatunk túl sokat, a leendő Supergirl, a Sárkányok házában is remeklő Milly Alcock úgy ringatja magát tévhitekbe a Szirénekben, hogy nekünk fáj, miközben azért szemérmesen másokat is manipulál. A legjobb azonban a főszereplőtrióból egyértelműen az a Julianne Moore, akivel a castingistenek mostanában jócskán kibabráltak, elvégre a színésznő olyan félresikerült produkciókban fecsérelte az idejét és tehetségét, mint a Lisey története című Stephen King-adaptáció, és a Nagy Katalin – A kezdetek farvizén szerencsétlenkedve evező Mary & George. Most azonban Moore felteszi az i-re a pontot,

Talán ez az, ami a legjobban alávág azonban a Sziréneknek, az identitászavar, hogy nem képes eldönteni magáról, hogy melyik műfajba álljon be. Merthogy a szappanopera nem derogál neki, a Hatalmas kis hazugságok szintjét viszont az erős szereplőgárda és a beköszönő, mindig remek Kevin Bacon ellenére sem tudja elérni. Az írás, annak ellenére, hogy mindössze öt óra a játékidő, terjengősnek bizonyul. Le lehetett volna tudni ezt a sztorit rövidebben, sallangmentesebben is.

Ám, minden bénázása ellenére a Szirének nagyon szórakoztató. Szerencséje, hogy éppen a nyári időszak elején futott be, másképp lehet, hogy nem csúszott volna le így. És azt kell hogy mondjam, hogy a végére meglepően csavaros guilty pleasure-ré nőtte ki magát, már amennyiben valakit nem rémít el az a tény, hogy a megvalósítás és a borító azért erőteljesen csajos szériát sugall.

Tény, hogy Milly Alcockot eddig is csíptem, ez után a sorozat után meg még jobban kedvelem, és sajnálom, hogy a Sárkányok házában mindössze öt rész jutott neki, aztán lecserélték. Itt végig bizonyít a fiatal színésznő, és amikor nem Julianne Moore viszi a hátán a sztorit, akkor köszöni szépen, elbírja a terhet. Persze a Szirének főszereplőinek hálás feladatuk van, mert ott áll mellettük Meghann Fahy is, aki a beépülésének hála egyszerre villanthat abból a kényességéből, amit A Fehér Lótuszban láttunk tőle, és lehet egy kicsit lecsúszott rocksztár is.

A Netflix produkciójának a címe találó, olyan érzés ez a minisorozat, mintha valódi, modern Sziréneket néznénk a képernyőn, akik elvarázsolnak, vagy inkább kábulatba, ámulatba ejtenek. Közben nem szégyelljük, hogy az agyunk kikapcsol, és egy lázálomba illő, de azért elég csavaros sztorit kísérünk figyelemmel, jó alakításokkal körítve. Nem váltja meg a világot, nem találja fel újra a spanyolviaszt, de egy picit felülteljesít a Szirének ahhoz képest, amit papíron vártam tőle.

Néha borzasztó, de ugyanakkor borzasztóan is nézeti magát. És a vége csavart látva nem is haragudtam magamra, hogy nem bizonyultam elég erősnek hozzá, hogy kinyomjam, és nézzek inkább valami olyat, ami tényleg művészi értéket képvisel. Néha kell a limonádé is, nem szégyen az.

6,5/10

A Szirének szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.