A 84 éves animációs cég visszatér a hagyományos animációhoz, első projektjükben a Békahercegnő című musical történetét filmesítik meg. Főszereplője, a New Orleans-i Maddy Disney történetének első fekete hercegnője.
Két év múlva kerülhet mozikba a Disney új rajzfilmje, a Békahercegnő, a cég történetének első fekete hercegnőjével, jelentette be a rajzfilmgyártó cég. Az animáció a The Frog Princess című musical történetére épül, az "amerikai tündérmese" főszereplője Maddy, aki New Orleans francia negyedében él. A zenét Randy Newman szerzi, aki többek között a Toy Storyhoz és a Verdákhoz is írt számokat.
A New Orleansban tartott sajtótájékoztatón be is mutatták a hercegnő karaktertervét. A Békakirálynő úgy néz ki, mint a Hamupipőke, csak fekete kiadásban, és fehér nagyestélyijét pálmalevelek díszítik.
A több mint nyolcvan éves cég alig egy hónapja jelentette be, hogy a 3D-s trend ellenére visszatér hagyományos technikával készült animációkhoz, amikkel a hírnevét megalapozta.
Színváltások
A nyolc Disney-hercegnő csak 99 óta összesen hárommilliárd dollárt hozott a cégnek. Az első nem fehér bőrű hősnő Jázmin volt a 92-es Aladdinban, őt követte három évvel később az indián Pocahontas, majd a kínai Mulan. Korábban Hamupipőke, Csipkerózsika, a Szépség és a szörnyeteg hercegnője, a Hófehérke és A kis hableány voltak a Disney animált sztárjai.A helyszínválasztással a Disney egyúttal a Katrina-hurrikán sújtotta New Orleans lakói felé tesz egy gesztust. A várost a katasztrófa után tizennyolc hónappal sem sikerült teljesen újjáépíteni.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár

Rovataink a Facebookon