Néger hercegnővel újít a Disney

A 84 éves animációs cég visszatér a hagyományos animációhoz, első projektjükben a Békahercegnő című musical történetét filmesítik meg. Főszereplője, a New Orleans-i Maddy Disney történetének első fekete hercegnője.
Két év múlva kerülhet mozikba a Disney új rajzfilmje, a Békahercegnő, a cég történetének első fekete hercegnőjével, jelentette be a rajzfilmgyártó cég. Az animáció a The Frog Princess című musical történetére épül, az "amerikai tündérmese" főszereplője Maddy, aki New Orleans francia negyedében él. A zenét Randy Newman szerzi, aki többek között a Toy Storyhoz és a Verdákhoz is írt számokat.

A New Orleansban tartott sajtótájékoztatón be is mutatták a hercegnő karaktertervét. A Békakirálynő úgy néz ki, mint a Hamupipőke, csak fekete kiadásban, és fehér nagyestélyijét pálmalevelek díszítik.


Animált hősnők. Klikk!

A több mint nyolcvan éves cég alig egy hónapja jelentette be, hogy a 3D-s trend ellenére visszatér hagyományos technikával készült animációkhoz, amikkel a hírnevét megalapozta.

Színváltások

A nyolc Disney-hercegnő csak 99 óta összesen hárommilliárd dollárt hozott a cégnek. Az első nem fehér bőrű hősnő Jázmin volt a 92-es Aladdinban, őt követte három évvel később az indián Pocahontas, majd a kínai Mulan. Korábban Hamupipőke, Csipkerózsika, a Szépség és a szörnyeteg hercegnője, a Hófehérke és A kis hableány voltak a Disney animált sztárjai.

A helyszínválasztással a Disney egyúttal a Katrina-hurrikán sújtotta New Orleans lakói felé tesz egy gesztust. A várost a katasztrófa után tizennyolc hónappal sem sikerült teljesen újjáépíteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32