Szex élesben a Titanic Filmfesztiválon

2005.03.24. 16:22
Ma nyilvánosságra hozták a 12. Nemzetközi Titanic Filmfesztivál hivatalos programját. A március 31-én kezdődő fesztivál nyitódarabja a Hősök rendezőjeként megismert Zhang Yimou új filmje, a Repülő tőrök klánja lesz. Az Index Vízer Balázs programkordinátort kérdezte a szexről, erőszakról és a fesztivál egyéb favorit témáiról.
Jellemző tematikája a programnak a szex és az erőszak.

Szeretnénk elkerülni, hogy úgy tűnjön, ez a fő tematikánk. Ez csak az egyik jellemzője ezeknek a filmeknek. Tény, hogy a esti tízes vetítésekre ilyen filmeket válogattunk, de a programban 61 film van, és ebből körülbelül csak négy van kihegyezve a szexre, és hét az erőszakra.

Közben olyan filmeket mutattok be, mint a Kilenc dal, amiben élesben szeretkeznek.


Klikk a képre!

Ez az utolsó pillanatban került a programba. A Best Hollywood viszavonta Miyazaki Vándorló palota című animéjét, és ezt sikerült helyette megszerezni.

És az Inside Deep Throat dokumentumfilm, ami a Deep Throat (Mély Torok) pornófilm forgatásáról készült, és amit régebben beharangoztatok?

Arról egy hete derült ki, hogy mégsincs belőle szabad kópia a fesztivál idején. Elmarad. De még reménykedünk, mert felajánlottuk az alkotóknak, hogy segítünk kópiakészítésben vagy másolásban. Várjuk a választ.

Három ázsiai szekció lesz, és ebből a hardcore-os filmek elég durvának tűnnek.

Igen masszív ázsiai vonulat lesz, és ezeknek alapvonása az erőszak és a romantika, de inkább stilizált formában. Kedvencem a Gyönyörű harcos, ez egy muay thai bokszoló igaz történetén alapul, aki azért akar bajnok lenni, hogy nővé operáltathassa magát. A film úgy egyesíti magában a transzexuális és harcművészeti vonalat, hogy nem válik botrányfilmmé.

Más ázsiai kedvenceid?

A hongkongi akciófilmek közül kiemelném a nagy befutó, Johnny To új filmjét, az Adásunkat megszakítjukat, amit a Mokép is forgalmaz, és Derek Yee sodró lendületű krimijét, az Egy éjszaka Mongkokbant. Ez a nemzetközi kritikák szerint az utóbbi egy-két év legizgalmasabb hongkongi alkotása. Az ázsiai horrorfilmekre jellemző erős képi világot és elátkozott szereplőket két filmben is láthatjuk: az Ab-normális szépség című hongkongi és a Két nővér című dél-koreai horrorban.

Szóval miért is akarjátok elkerülni a Titanic szex és erőszakközpontú imidzsét?

Mert ugyan ez komoly reklám lenne, de elterelné a figyelmet más, hasonlóan, vagy más szempontból érdekes és izgalmas filmekről, és így nagyon egysíkú kép alakulna ki rólunk. Az meg nem túl jó.

Térjünk vissza az ajánlataidra. Az animék közül melyik jó?

Mind a négy. Az anime-klasszikus Katsuhiro Ôtomo új filmjét, a 17 év alatt elkészült Gőzfiút, Mamoru Oshîtól a Cannes-ban versenyeztetett Páncélba zárt szellemnek a második részét, Satoshi Kontól a Tokiói keresztapákat. És itt van Nagisa Oshima, a japán filmgyártás nagy bölénye, akiről nem ismert, hogy animét is készített. De mi a Japán Filmintézettől kaptunk egy filmet, A Nindzsák bandáját, ami anime, és mellesleg nem egy új film, 1967-es.

És a nem ázsiai kedvenceid?


Klikk a képre!
Az amerikai szekció a legvegyesebb, de vannak közöttük is érdekes darabok. Például a bor és multikonszernek kapcsolatát teljes mélységeiben feldolgozó Borvilág, vagy az igazi rockzene és rockbiznisz ellentéteiben kutakodó Ezt kapd ki!, ami Dandy Warhols körüli eseményeket követte hét éven át. Ezen kívül van még egy Félelem és reszketés-szerű film, a Nagy hullarablás Johnny Knoxville-lel és Christina Applegate-tel a főszerepben és egy sivatagi hamvasztással a középpontban.

Az angol blokkból a skót punkrendező, Richard Jobson két filmjét emelném ki. A Tizenhat év alkohol önéletrajzi filmje a Gépnarancs stílusában egy karizmatikus bandavezér felemelkedéséről és bukásáról szól, másik filmje, a Tisztogatók a közeljövőben játszódik, amikor karate klubok uralkodnak a brit szigeteken. Kill Bill brit akcentussal. A dánok közül két filmet szeretünk nagyon. A Zsinóron marionett bábfilmet, ami nagy fesztiválsikereket aratott és a 98-as Titanicon is nagy sikerrel vetített koppenhágai alvilágban játszódó Elátkozott város folytatását. Az izlandi rendező Börkur Gunnarsson cseh filmje, a Keserű kávé is remek.

A fiatal rendezők filmjei közül?

A Lila szerint című francia film a kedvencem, amit egy libanoni srác rendezett, aki Tarantino operatőre volt. Egy gyönyörű szőke lány és egy arab fiú kapcsolatának vonzó érzékiségéről és ugyanakkor bizonytalanságáról szól.

A Titanicon a dokumentumfilmek sokszor népszerűbbek a játékfilmeknél. Most is így lesz szerinted?

Most is lesznek nagyon jó darabok. Például a Cseh álom című manipulált dokumentumfilm, ami még mindig beszédtéma Prágában. A két rendező azt vette filmre, ahogy profi médiaprovokátorként Cseh álom elnevezésű hipermarketet hirdettek a média minden területén, majd a vásárlókat egy üres építkezési telken várták. A másik jó dokumentumfilm az Amerikai áram azt mutatja be, ahogy egy amerikai multi megvásárolja a grúz állami Elmüt, és meglepetésükre mindenki csak lopja az áramot. Utolsó pillanatban bekerült Forgách Péter Fekete kutya című filmje, ami a spanyol porlgárháborúból is tartalmaz archív felvételeket.

És kik lesznek a fesztivál külföldi vendégei?

Ez még mindig nem publikus. De kevesebb vendég jön, mint az előző években, mert a pénzt inkább filmekre fordítottuk.

A 12. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál sajtóközleménye
12. alkalommal, 2005. március 31 és április 10 között lesz a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten. A filmek az Urániában, a Kossuth és Toldi moziban, illetve az Örökmozgóban kerülnek a közönség elé. A 9 szekcióban összesen 61 filmet vetítenek. A friss nemzetközi filmes felhozatalból indiai, perui, kanadai, cseh, ír, olasz, francia, holland, norvég, amerikai, kanadai, orosz, dél-koreai, tajvani, hongkongi, thai, japán, kínai filmeket válogattak. Ezeket szokás szerint tematikus blokkokba rendezték, és idén a Távol-Keletre esik különösen erős hangsúly. Először jelentkeznek a szervezők ANIME-NÁCIÓ és a minőségi akciófilmeket atrtalmazó HONGKONG HARDCORE szekcióval. A KELETI KIKÖTŐK szekció pedig újszerű, merész koreai, illetve thai, tajvani és kínai produkciókat vonultat fel. Lesz még AMERIKA FELFEDEZÉSE, FRANCIA ZÁTONYOK, a skót filmeket tartalmazó BRIT SZIGETEK, a merész európai filmeket tartalmazó ÉSZAKI VIZEKEN és a fiatal filmeseket bemutató TAJTÉKOS NAPOK szekció is. A FILMDOKKban dokumentumfilmek horgonyoznak majd. A 12. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál teljes és részletes programja március 24-től a fesztivál hivatalos honlapján megtalálható.