Nem gagyi az Éjszaka a Múzeumban 2.

2009.05.25. 14:54 Módosítva: 2009.05.25. 16:55
Az Éjszaka a Múzeumban 2. nagyon tetszett. Ehhez az kellett, hogy végigszenvedjem az első részt, és semmi jót nem várva üljek be a filmre. De utólag kicsit sem bánom.

Az Éjszaka a Múzeumban első részénél éles szemű kritikusunk még arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy Ben Stillerrel, és folytatásokkal mindent el lehet adni, és hogy ez nem jó. Stökinek szerencsére most nem lett igaza. A második rész kivételesen rácáfol arra is, hogy az utánlövések gyártása rossz volna. Az első rész nekem egyáltalán nem tetszett, sűrű facepalmozások közepette tudtam csak végignézni, és próbáltam arra gondolni, hogy ez csak egy gyerekfilm.

A második részhez emiatt már cseppnyi reményt sem fűztem, a metróban csak röhögtem a plakátokon, mikor láttam, hogy megint benne lesz az idegesítő kis maki (jó, nem maki, hanem apácamajom), a még idegesítőbb Robin Williams, kibővülve a washingtoni Lincoln-szoborral.

De már a történet folytatása sem banális: életszerű felütéssel kezdődik, miszerint leselejtezik a régi múzeumi tárgyakat, az éjjeli őr elhanyagolt kis haverjait, mert mai rohanó világunkban már senkit sem érdekelnek. Nem trendik, ezért hologramok fogják őket felváltani. Halálra ítélték őket.

Az eredeti New York-i Museum of Natural History-ból a cselekmény egy sokkal nagyobb múzeumba, a washingtoni Simthsonian Institutionba kerül át, ami egy 19 múzuemot, állatkertet és 9 kutatóközpontot magába foglaló komplexum. Itt aztán van minden.

Még több poén

Bár legalább annyi zseniálisan ötletes poén van az Éjszaka a Múzeumban 2-ben, mint ahány gagyi, de ami az utóbbiakat is feljavítja, az a minden kockát következetesen végigkísérő irónia.

A legfantasztikusabbnak azt találtam, amikor a múzeumban különböző híres műalkotások elevenedtek meg. Ez még sokkal több teret ad a kreatvitásra, mint az elsőben a történelmi figurák vagy állatok felelevenedése. Ahogy mozogni kezd a Warhol-kép nőalakja, vagy néha a háttérben átugrál Jeff Koons óriáslufikutyája, feléled Edward Hopper képe, a Nighthawks, vagy megelevenedik Alfred Eisenstaedt híres fotója a V-day-ről, és a puttók nyálas fiúegyüttest alakítanak, az bizony jóféle humor.

Közben Rodin gondolkodójáról kiderül, hogy csak egy izomagyú macsó, Darth Vader nem tud mit kezdeni azzal, ha beszólnak neki, és megannyi kulturális utaláson lehet jókat nevetni.

Ha a film több kedvet csinál egy-két gyereknek, hogy elmenjen a múzeumba, akkor meg még közszolgálati funkciót is betölt. Az az érdeme viszont elvitathatatlan, hogy megtanítja a Pi-számot tíz tizedesjegyig (3,1415926535), de az is, hogy amerikásan lebutítva ugyan, de közelebb viszi az embert a történelemhez, más szemszögből láttat figurákat, csatákat. Az USA történelmét nem ismerők számára sok poént nem lehet érteni (pl. Custer parancsnok alakját), amit egy ottani általános iskolás is megért, de ezeket úgyse veszi komolyan a külföldi néző.

Még több baki

A kettes verzióban kevesebb olyan bakit fedeztem fel, mint az elsőben, de az is lehet, hogy ebben nemcsak a bakikra lehetett figyelni. Az már nem zavart, hogy a neandervölgyiektől kezdve Octaviuson át a húsvét-szigeteki szoborig mindenki beszél angolul, vagy hogy a szívtipró indiánlány nem is néz ki indiánnak, és Attila a hun egy fejjel magasabb Ben Stillernél.

Az is merőben furcsa, hogy a történet szerint a múzeumi tárgyak a mágikus aranytáblától elevenednek meg, de akkor is életben maradtak, amikor Ben Stiller és Amelia Earhartot alakító bájos partnerője jó messzire elvitték tőlük a táblát. És az IMDb-adatlapján nem szerepel a Superbadből ismert Jonah Hill, pedig kedvenc jelenetem Ben Stiller és Hill, a két múzeumőr duója.

Inkább csak olyan apróságok zavartak, mint amikor Owen Wilsont úgy akarják megölni, hogy egy homokórába teszik, és rácsorgatják a homokot. Szerintem egy homokóra nem tud úgy leperegni, hogy ne maradjon a tetején legalább egy kicsi hely, ahová a fejét kidughatná lélegezni. Nem mintha nem lett volna biztosra vehető, hogy Owen megmenekül.

Az első részben szemet szúró, Jurassic Parkból maradt speciális effekteket a másodikban is újrahasznosították, de azt hiszem ezek nélkül ma már nincsen greenboxos film. A kép minősége azért nem az igazi: szemcsés volt, és néha látszott az odavetítés, mintha a kilencvenes évek elején lettünk volna. Nem tudom, ez a hozzánk eljutott kópiának volt-e betudható, vagy csak spóroltak kicsit az utómunkán.

Még több ajánlás

Csak kétszer unatkoztam a 105 perc alatt, ami azért jó arány. Pláne, mert ez nem egy tipikus Ben Stiller-film, tőle inkább az "egynek elmegy"-kategória: kompromisszumos munka, de bizonyítja, hogy teljesen szarba nem teszi oda magát. Azért meggyőződésem, hogy Stiller is írt poénokat a filmbe, ugyanis feltűnően sok vicc csattan a kisnövésűeken.

Sőt még univerzális politikai üzenete is van, amit a folyton háborúzó emberek feje fölé magasló Abraham Lincoln fogalmaz meg: "A megosztott nép nem képes egyesíteni erőit". Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt értékelhető, tipikusan moziba való film. Az első rész nélkül sem lehet élvezhetetlen, maximum érthetetlen, viszont sokkal jobb annál. Mindenképp érdemes átszenvedni magunkat az elsőn dvd-n, ha még nem láttuk, mert így a másodikkal még kellemesebb mozidélutánt szerezhetünk magunknak.