Carradine volt a B-filmek királya

David Carradine-t csütörtökön holtan találták egy bangkoki luxusszállodában, és most mindenhol a nyakára, meg a péniszére kötözött függönyzsinórról van szó. Néhány helyen azért hozzáteszik, hogy a Kung Fu sorozattal berobbant színész együtt forgatott Scorsese-vel, Ingmar Bergmannal és Hal Ashby-vel, de sehol nem írnak arról, miért szerette igazából a közönség. Azért, amiért Tarantino is főszerepet adott neki a Kill Billben: David Carradine volt a B-kategóriás kungfu-filmek és az olcsó sci-fik királya. És ő a filmtörténet egyetlen harcosa, aki lenyomta Stallonét és Brandon Lee-t. A 83-as Lone Wolf McQuade-ben pedig még a legyőzhetetlen Chuck Norrist is padlóra küldte egy kis időre.

A 72-es Kung Fu tévéfilm, és az abból kinőtt 46 részes sorozat természetesen megkerülhetetlen az életművében, bár itthon inkább a folytatás, a 93-as Kung Fu: A legenda újraéled volt ismertebb. Nálam valahogy kimaradt a nindzsafilmes korszak, Franco Nero meg Michael Dudikoff helyett nekem mindig is Carradine, azaz Kwai Chang Caine számított a fehér harcművészbajnoknak. A magányosan vándorló szerzetes, akinek a lassú mozdulatait még a tesiből felmentettek is le tudták utánozni. Az eredeti Kung Fu-széria készítői egyébként Bruce Lee-nek szánták a főszerepet, de Jerry Thorpe producer közbeszólt, hogy az amerikai közönség nem lenne vevő egy kínai főhősre. 86-ban viszont Carradine Brandon Lee-vel csapott össze a Kung Fu újabb tévéfilmes változatában: a shaolin nagymesterek parancsára le kellett győznie a saját fiát, akit Lee alakított.

„Ha egy tévésorozatnak vége, azonnal mozifilmet kell forgatnod” – idézte fel Carradine a 70-es éveket egy későbbi interjújában. Megunta a jóságos kínai szerzetes karakterét, és a Kung Fu után azonnal igent mondott Roger Cormannek, a B-filmek pápájának, aki egy lakkszerkós, szadista sofőrt akart az 1975-ös Death Race 2000-be (ebből készült tavaly a Jason Statham-féle remake). A keretsztori itt egy Carmageddon-szerű, véres-belezős autóverseny, amit milliók néznek a tévé előtt. Carradine filmográfiájában ez nemcsak azért mérföldkő, mert kiütötte a Machine Gun Joe-t alakító Stallonét, hanem mert ezután minden B-filmes neki szólt, ha olyan posztnukleár minimálscifit akart, nagymellű nőkkel és tuningolt, rozsdás autókkal mint a Cannonball!, a Deathsport, vagy a Dune Warriors.

A 80-as években néhány szörny- és bűnvadászos B-filmekhez is elhívták az ekkor már ötvenéves, kőarcú színészt. New Yorkot rettegésben tartó, repülő dinoszauruszt üldözött a 82-es Q: The Winged Serpentben, ami máig a városromboló szörnymozik egyik legjobbja, a 89-es Future Force-ban pedig egy alkoholista zsaru alakított (könnyen ment: ittas vezetésért többször is lecsukták), aki Őrült Stone, Robotzsaru és Dredd bíró volt egy személyben. A Future Force egy évvel később folytatást is kapott Future Zone címen, aminek Carradine akkori (harmadik) felesége, Gail Jensen volt a főszereplője és a producere. 1988-tól 97-ig voltak házasok, 98-ban a színész elvette Marina Andersont, akit a Kung Fu: Egy legenda újraéled forgatásán ismert meg.

Ilyen B-filmes múlt után nem csoda, hogy Tarantino őt választotta ki a bérgyilkosvezér Bill szerepére, aki még egy Superman-monológot is elmond, mielőtt benyeli az ötpontos szívrepesztő ütést. A duplafilmben látható fuvola egyébként szintén B-mozis utalás: Carredine az 1978-as Silent Flute-ban használta először ezt a hangszert, amiben vak harcművészt alakított (a szerepet eredetileg Bruce Lee-nek szánták, ami így hatásos alcím lehetett a videókazettákon). Később a Kung Fu sorozatban is gyakran fuvolázott két verekedés között, és tavaly a Kung Fu Killerben is ott volt nála a védjegyévé vált hangszer. Sajnos már soha többé nem mondhatja: "Caine vagyok. Segíteni jöttem."