Csányi Sándor jó aura mellett ébredt

2009.07.18. 22:08
Orosz Dénes kicsit megcsavarta a szokásos férfi-nő kapcsolatot most készülő játékfilmjében, a Poligamyban: Csányi Sándor mindig más nőt fedez fel maga mellett az ágyban.

A nyolchónapos terhes Osvárt Andreával találtuk a színészt Pohárnok Ivánék soroksári úti stúdiójában. "Az etyeki Korda stúdióba is befért volna a Poligamy, de ezt a romantikus filmet 200 millió forintból kell kipréselni” – adta meg mindjárt az érkezésünkor az alaphangot Herendi Gábor rendező, akinek ez az első produceri munkája. A rendező a forgatókönyvíró szakon végzett elsőfilmes Orosz Dénes, aki már a Melletted kisfilmjében is a párkapcsolatokat próbálta eredetibb párbeszédekkel boncolgatni. Ismét forgatókönyvíró és rendező egyszerre.

“Jól áll neki a szerep” – mutatott Herendi az olcsóság mellett a film másik előnyére, Osvárt Andreára a kantinbusz előtt, amint türelmesen várta az ebédjét. A forgatási szünetben megnézhettük a steril lakás díszletét, utána faggathattuk ki a két színészt alaposabban.

Persze a producernek nincs olyan nehéz dolga, hisz az egész stábot magával ragadta a lelkesedés: „Ingyen is elvállaltam volna ezt, de ne szólj a producernek" – mondta például Csányi, aki információnk szerint főiskolás korában is többet keresett, mint ezzel a főszereppel.

herendi2
Herendi Gábor - Fotók: Huszti István

"A romantikus komédiák sem egyformák - tette még hozzá a színész. - Volt film, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de erre a filmre már előre büszke vagyok: egy éve készültünk rá Dinivel. Közösen faragtuk a karaktert és a dialógusait. Első perctől élvezem a munkát, és már előre zavar, hogy hamar vége lesz”.

“Sosem alakítok szépfiút, mégis ez a hírem – hárította kérdésünket a skatulyázásról. - Ha belegondolsz, egyik szerepem sem az a szokványos szépfiú: Kontroll, Szabadság, szerelem, Rokonok."

csanyi1

"Bocs, de kicsit zavar, hogy Osvárt Andrea ott várakozik rám terhesen" - mondtam Csányinak. "Á, az csak műhas, kérdezz csak nyugodtan tovább!" - válaszolta. Így a partnereire tértünk: "Nagy mázlim van a csajokkal, Ülök, állok, nézek, ők meg visznek engem. Andinak is nagyon jó az aurája” – mondta. A stáb közben a díszleteket igazította, ami a szokásos IKEA költségkímélő berendezésből áll (annyiban költségkímélő, hogy a magyar stábok forgatás után, ha tehetik, visszaváltják a kellékeket). De a lakást ezúttal feldobta a profi világítás, és néhány a rendezőre jellemzőbb művészibb közönségfilm-részlet, például egy Kifulladásig plakát.

“Belmondo az élet császára, de a karakterem csak szeretne olyan lenni, mint ő. Tele van görcsökkel, kerüli a konfliktust - jegyezte meg a színész, aki szerepe szerint nyakkendőben, tweedzakóban, mellényben van szíve szerint otthon is. Közben bent épp a műhavat szórták az asszisztensek Fillenz Ádám operatőr utasítgatásai alapján a plakátból készült utcakép előtt. A nappaliban karácsonyfa álldogált, alatta kibontatlan csomagokkal. Kint már a szőke színésznőt sminkelték. Nála is egy “hasonlítasz Belmondo partnerére”- mondattal nyitottunk. “Örülök, mikor ezt mondják” – válaszolta.

osvart1

“Hat éve vagyok kint Olaszországban, főszerepeket kapok – mondta a modellből lett színésznő magáról. - Bár volt egy időszakom a sanremoi filmfesztivál után, mikor elbíztam magam a siker miatt, és emiatt kicsit leszálló ágba kerültem, de most már megint járok szorgalmasan filmes meghallgatásokra. Ezt a szerepet is így kaptam, bár fél évvel előtte Dénes felhívott, hogy kifejezetten rám gondolt. És tényleg eléggé rám íródott a szerep, de szerintem mind a kilenc színésznőt nagyon jól eltalálták.”

Hogy milyen a szerep? “Béketűrő házitündér, és aranyos, ilyen vagyok az életben is” – mondta mosolyogva. És a film? “Hangsúlyozottan kisköltségvetésű – tette hozzá -, de ugyanolyan profik a körülmények, mint az amúgy drágább olasz filmneknél. Ami jó, hogy itt nincsenek meg az olaszokra jellemző gondok: kint gyakran szervezetlenség van, és a lustaság is okozott már sokszor problémát. Ezzel szemben itt nagyobb a fegyelmezettség, a csend és a nyugalom."

Ezt közönségfilmnek szánják. “A forgalmazás elosztásában sem szeretnék nagy különbséget tenni a hagyományossal, így kihagyjuk a digitális vetítéssel terjesztett e-mozit, és hagyományosan 30 kópiával fogjuk forgalmazni” – mondta még a producer. Egy elsőfilmes rendezőnél ez nagy szó, de ami még nagyobb, hogy nemcsak azért dicsérte a stáb, mert haveri alapon megy itt a munka, és mindenki már csak jófejségből is próbálja a maximumot hozni, hanem mert a rendezőt a beválasztott színészek is szerették.

„Az a jó a Dénesben, hogy nem stresszeli az embereket, mégis tudja mit akar” – mondta Andrea. Csányi szerint pedig felkészült, lehet szívni a vérét, ugratni, ugyanakkor mindenben hallgathat rá. Most már csak a bemutatót kell kivárni, hogy tényleg elkészült-e 2009 magyar romantikus vígjátéka, ahogy a stáb jósolta. Mert a bemutató még idén lesz decemberben.