A kínai filmrendezők történelmi köntösbe öltöztetve foglalkoznak a jelen társadalmi problémáival, mivel így elkerülhetik a cenzúrát - jelentette ki He Ping filmrendező a Torontói Filmfesztiválon, amelynek műsorán Maj tien (Búza) című munkájával szerepelt.
He Ping eposza az otthon maradt asszonyokról szól, akik nyugalmuk megőrzéséért töretlenül hisznek a hazugságban, hogy férjeik és fiaik valaha visszatérnek a háborúból. A rendező két és fél évszázad történelmét felölelő szatíráját a Csin (Qin)-dinasztia felemelkedésére, Kína egyesítésének idejére tette.
A jelenbe helyezve is működött volna a történet - állította. "De ha az ember egy kritikát megfogalmazó sztorit a kortárs Kínába helyez, vékony jégre téved. Lehet, hogy munkája át sem megy a cenzúrán" - mutatott rá.
Tien Csuang Csuang (Tian Zhuang Zhuang) filmje, a japán novellából született Lang cai csi (A harcos és a farkas), ugyancsak a Kína egyesítése (i.e. 221) előtti háborús időket idézi. Lu Csuan (Lu Chuan) pedig a japánok 80 évvel ezelőtti nancsingi mészárlását választotta City of Life and Death (Az élet és halál városa) című drámája témájául. A két alkotás szintén a kanadai fesztivál programjában mutatkozott be a héten.
Lu elmondta, hogy halálos fenyegetést is kapott már, mivel filmjében nem szörnyetegekként, hanem olyan hétköznapi emberekként ábrázolta a japán katonákat, akiket magába szippantott a háború pokla. Hozzátette: azért választotta ezt a szemléletmódot, hogy bemutassa az igazságot, és ellensúlyozza az egyoldalúságot, amivel korábban a témát kezelték Kínában.
He Ping óvatosan vont határvonalat a kínai társadalom és a kínai kommunista rendszer bírálata közé. "Az utóbbi időben Kína sokat fejlődött, de azért még sok igazságra nem derült fény. A kínaiak sokkal boldogabbak, mint történelmük során valaha is, de még mindig hazugságban élnek" - fogalmazott.
A szénbányák tragikus baleseteivel és a mérgező tejporral példálózva rámutatott, hogy ezek az esetek csak akkor kerültek napvilágra, mikor kirobbant a botrány, és a titkolózás csak növelte a félelmet.A kínai filmrendezők történelmi köntösbe öltöztetve foglalkoznak a jelen társadalmi problémáival, mivel így elkerülhetik a cenzúrát - jelentette ki He Ping filmrendező a Torontói Filmfesztiválon, amelynek műsorán Maj tien (Búza) című munkájával szerepelt.
He Ping eposza az otthon maradt asszonyokról szól, akik nyugalmuk megőrzéséért töretlenül hisznek a hazugságban, hogy férjeik és fiaik valaha visszatérnek a háborúból. A rendező két és fél évszázad történelmét felölelő szatíráját a Csin (Qin)-dinasztia felemelkedésére, Kína egyesítésének idejére tette.
A jelenbe helyezve is működött volna a történet - állította. "De ha az ember egy kritikát megfogalmazó sztorit a kortárs Kínába helyez, vékony jégre téved. Lehet, hogy munkája át sem megy a cenzúrán" - mutatott rá.
Tien Csuang Csuang (Tian Zhuang Zhuang) filmje, a japán novellából született Lang cai csi (A harcos és a farkas), ugyancsak a Kína egyesítése (i.e. 221) előtti háborús időket idézi. Lu Csuan (Lu Chuan) pedig a japánok 80 évvel ezelőtti nancsingi mészárlását választotta City of Life and Death (Az élet és halál városa) című drámája témájául. A két alkotás szintén a kanadai fesztivál programjában mutatkozott be a héten.
Lu elmondta, hogy halálos fenyegetést is kapott már, mivel filmjében nem szörnyetegekként, hanem olyan hétköznapi emberekként ábrázolta a japán katonákat, akiket magába szippantott a háború pokla. Hozzátette: azért választotta ezt a szemléletmódot, hogy bemutassa az igazságot, és ellensúlyozza az egyoldalúságot, amivel korábban a témát kezelték Kínában.
He Ping óvatosan vont határvonalat a kínai társadalom és a kínai kommunista rendszer bírálata közé. "Az utóbbi időben Kína sokat fejlődött, de azért még sok igazságra nem derült fény. A kínaiak sokkal boldogabbak, mint történelmük során valaha is, de még mindig hazugságban élnek" - fogalmazott.
A szénbányák tragikus baleseteivel és a mérgező tejporral példálózva rámutatott, hogy ezek az esetek csak akkor kerültek napvilágra, mikor kirobbant a botrány, és a titkolózás csak növelte a félelmet.