Huba
17 °C
33 °C

Ha ingyen van, szeretik a magyar filmet?

2009.11.11. 10:36
Akik szeretnének a Valami Amerika, Üvegtigris, Csak szex háromszögnél beljebb merészkedni a magyar film sűrűjébe, azoknak jó hír, hogy elstartolt az Indavideó Film, rengeteg mozgóképes tartalommal. A kommenteket garantáltan elolvassák a rendezők, akiknek most bárki megüzenheti, milyen a jó magyar film, meg azt is, mennyire érdemelte meg a mű az állami támogatást. A kezdetekhez hét ajánlatunk van az induló adagból.

Pánik

A mozikban 2008-ban megbukott, csak 27 ezren látták.  Pedig a díszbemutatón kritikusunk - egyfajta filmipari rekordként, megszégyenítve a legpiásabb filmkuratóriumi elnököket is - már 30 méterrel a büfépult előtt lerészegedett attól a nem túl cizellált gondolattól, hogy "hogy tudta ezt a Tilla így összehozni, aztakurva". Pompás film lett ugyanis a Pánik. Nem hibátlan persze, de végig szórakoztató, sokszor vicces, néha megható. Ami a lényeg, nemcsak állami támogatást kapott (80 milliót), hanem rendesen megírt, jól kitökölt, takkra működő forgatókönyve is van. A színészek nagyrészt elképesztően jók, főleg Bánsági Ildikó és Kovács Lehel. Utóbbi arról nyilatkozott nekünk, hogy háromhetes kommandóskiképzésen vett részt a meleg rendőr szerepe miatt.

Overnight

Minket is beleértve csak 16 842-en voltak kíváncsiak a mozikban 2007-ben arra, ahogy Török Ferenc pénzembere pengeélen táncol az üzleti világban és magánéletében. "Lombardhitel?" - kérdezi nyögdécselve Eszenyi Enikő a karjai között Bodó Viktortól. Távolról nézve minden tökéletes a főhős körül, de amikor nem tud elszámolni tízmillió euróval, az életében egyedül az a terhességi teszt marad pozitív, amit névtelen levélben hoz a posta. A 400 milliós költségvetéshez 160 milliós állami támogatást kaptak. A Moszkva tér és a Szezon rendezőjének harmadik játékfilmje a fordulatos sztorihoz és a hatalmas téthez képest lassú, visszafojtott film, de profin reklámrendezői a kivitelezése. Kritikusunk közönségbarátabb verzióra bíztatta: "Feri, akik igazán a barátaid, nem hagynak ott azért, mert nem a Lélek vagy a Társadalom működéséről értekezel, hanem csak szórakoztatsz." Tényleg erre lenne szükség?

Budapesti vadon

Poénmentes verzióját a Duna Tv és Spektrum vetítette, de most a vicceket is láthatja. A nagyvárosi természetbúvárkodás önmagában nem újdonság, Winkler Róbertnek könyve is jelent meg a témában, de amikor kamerával indultak neki az újpesti kánikulának, még egy büdös pincebogarat sem találtak. Tóth Zsolt Marcell viszont két hónapot szánt a kamerás leskelődésre, még arra is egy napot várt, hogy a húsos testű zugpók rátámadjon a fürdőkádban az ezüstös pikkelykére. De nemcsak csúszómászókat fedeztetnek fel a belvárosi Attenboroughnak kinevezett Badár Sándorral, hanem a Lido kaszinó tetején fészkelő vörös vércsét is. Van folytatása a Homoki Nagy István-féle szórakoztató természetfimezésnek. Hárommillió forinttal támogatta az állam, és nem látszik rajta, hogy ezen felül csak szívességekből és ingyenmunkából állt a költségvetés.

Fehér tenyér

A terrorban tartott gyerektornászokkal induló filmet négy éve Oscarra is jelölték, itthon 62 ezer néző látta, ami nem rossz eredmény. Az MMK 100 milliót adott a 220-as költségvetésbe. A 80-as évek iszonyat tornadresszei, a lakótelepi ablakon kiordító Máté Péter-szám, az emeletről lehajított karácsonyfa az üres szaloncukros csomagolásokkal kitűnően festi le a volt keleti blokkot, ami mellé a jelenben zajló tornász-világbajnokság adagol adrenalint. A filmet négy valós élettörténetből gyúrták össze, köztük a rendezőéből, aki kissrácként kőműveskalapáccsal törte el rendszeresen az ujjait, hogy az embertelen edzést megússza, legalábbis olvasóinkat ezzel rémisztgette. Kritikusunk a két különböző film részlet-összeillesztésén háborgott, hogy ez mekkora mellétenyerelés, de ne higgyenek neki, nézzék meg.

Fekete Kefe

A moziban csak 24 ezren látták, de ha bejött, ahogy Bánki Gergő selyembugyira vadászik az Etetésben, amit 113 ezren láttak az Indavideón, akkor ezt a 2004-es filmjét sem lehet kihagyni, ahol bedrogozott kéményseprőként heverészik a forró bádogtetőn. Talán nem véletlenül söpört be öt díjat a film a 36. szemlén, még ha ezen maguk az alkotók is meglepődtek, miután 30 millió állami támogatásból elkészítették. Na meg kritikusunk, aki észrevette, hogy az alkotók elfelejtették megírni a forgatókönyvet. Zoli (Bánki Gergely) Döfi (Hajduk Károly), Anti (Hernádi Csaba) és a Kevin Bacon-hasonmás Papi (Réthelyi András) mindenesetre négy bölcsész kinézetű, lézengő havert alakít. Instant okoskodás a Duna sebességéről, illegális kakasviadalon elbukott utolsó ezres, béna csajozások és egy szuperdrogot szaró kecske, nagyjából ennyi a 77 perces, fekete-fehér mozaikfilm, ami Pohárnok Gergely operatőr miatt is egyszer mindenképp kötelező.

Gránátok

„Olyan, mint két perc Az elit alakulat egyik részében” - írta egy kommentelő Politzer Péter háborús kisfilmjéhez, és abszolút igaza van. Látványban van olyan jó, hogy akármelyik hollywoodi háborús filmbe be lehetne tenni. Amúgy is szeretünk minden filmet, amiben rongyos fickók puskával kuporognak a romok között. A vége is ütős, de nem akarjuk elspoilerezni. Hatmilliós támogatásból készült fesztiválfilm: a 34. filmszemlén rendezői díjat kapott kisjátékfilm kategóriában, Cannes-ban meg a Kritikusok Hete szekcióban szerepelt. Mozikban nem volt, mert 18 perces, így kísérőfilmnek hosszú.

Budapest retró

A legjobban megtérülő magyar filmek egyike Papp Gábor Zsigmond vicces nosztalgiamozija, amit a rendező a 60-as, 70-es évek filmhíradóiból és balesetmegelőzési oktatófilmjeiből vágott össze. A nyolcszázezer forintból 1998-ban készült filmet 8 ezren látták moziban, 15 ezer dvd fogyott belőle. Képek a legvidámabb barakkból: amikor még neonbetűk villogtak az Uránia bejárata felett, kerek lámpás Zsiguliból mérték be a gyorshajtó Barkast, a Centrumban vett Lehel mosógépeket pedig a Gelkában javították. Íme a műanyagba csomagolt mű-Nyugat, ahol Antal Imre is a jégkrémes pálcikák titka után nyomoz a gyárkapun belüli munkanélküliség helyett, miközben a háttérben Németh Lehel Neonfényes Budapestje szól. A sorozat két újabb része (Budapest retro 2., Balaton retro) is jól fogy dvd-n. Továbbítottuk kommentezőnk kérdését a rendezőnek, lesz-e 4. rész, és lesz. Magyar retro címmel a vidékpropaganda a Kádár-korszakban témát járja körbe jövőre.