Jácint
16 °C
31 °C

Nyomni vagy nem nyomni, ez itt a kérdés

2010.01.25. 12:38
A Donnie Darko után úgy tűnt, a rendező Richard Kelly lehet Hollywood új lieblingje, de második filmje, a Southland Tales olyat bukott, mint Kun Béla annak idején, a Doboz címre hallgató mainstream-próbálkozása pedig idegesítően modoros és unalmas katyvasz lett (4/10).

1970-ben Richard Matheson író Button, Button címmel írt egy novellát arról, hogy vajon meddig hajlandók elmenni az emberek, ha pénzről van szó, mire hajlandók 50 000 dollárért cserébe? A nyolcvanas években ebből készült egy kiváló tévéepizód (megnézhető két részben itt és itt), amiben a tét már 200 000 dollár volt, óa novella végi csavart is kivették belőle, de az alapsztori megmaradt.

A 2009-es filmes feldolgozásban szintén ugyanaz a dilemma áll a középpontban, mint az előző két inkarnációban: egy kertvárosi pár egy szép napon talál egy csomagot a küszöbön, a csomagban meg egy dobozt, aminek a tetején van egy nagy vörös gomb. Ha meg tetszenek nyomni, magyarázza egy titokzatos úriember kicsivel később, akkor egy ismeretlen ember valahol a világon meghal, a jutalom pedig egymillió dollár. Ha nem, a dobozt elviszem, és vegyük úgy, hogy nem is találkoztunk.

Ez így érdekes és izgalmas is, mit tesz vajon az ember ilyen helyzetben? Elbírja a lelkiismerete? Megköti az üzletet az ördöggel, aki jelen esetben egy kifogástalan modorú úriember, akinek a fél arca hiányzik egy villámcsapás következtében? Az első félóra erről szól, a vívódásról, a mérlegelésről, a belső konfliktusokról, és ez a film legerősebb periódusa, az egyébként nem túl tempós történetvezetés lassúsága fel sem tűnik a nézőnek, együtt tépelődünk Cameron Diazzal és James Marsdennel.

Ami a színészeket illeti, a sokkal többre hivatott és a Frost/Nixonban eszméletlen jó Frang Langella itt is hozza a méltóságteljes idős úr figuráját, bár néha az arcáról azt lehet leolvasni, hogy nem érti, miért adtak ennyi marhaságot a szájába. Marsden és Diaz párosát egy pillanatig sem lehet komolyan venni, egyszerűen hiteltelen, hogy ez a csaj ezzel a pasival egy párt alkot. Diaz nagyon jól néz ki (még ha nekem túl vékony is), de mindehhez olyan unottan, monoton hangon darálja a szöveget, mintha most ébresztették volna egy többéves kómából. Marsden meg hiába próbálkozik, szegény az eszköztára ahhoz, hogy elvigye a filmet.

Mikor a történetben eljön döntés pillanata - mert az ilyen dobozokat nem hagyják ott évekig -, a nej mondja ki a végső szót, ami már a trailerből kiderül, így nagy titkot nem árulunk el vele (és eleve, ha nem nyomják meg, akkor nem lenne film), és innentől Kellynek elfogyott a muníciója. Az eredeti történetnek és a tévés változatnak ugyanis itt van vége, van egy csavar a végén, mert ennyi van a történetben, így feszes és izgalmas, de ez nem elég egy kétórás hollywoodi film esetében.

Ami a hátralevő másfél órában ránk vár, abban vannak marslakók, vérző orrú zombik, megbízhatatlan diákok és babysitterek, Sartre-idézetek, halottnak hitt tudósemberek, veszélyes könyvtári olvasótermek, és egy olyan újabb dilemma, aminek nincs jó megoldása.

A baj mindezzel az, hogy semmi értelme nincs az egésznek, az ember csak ül a vászon előtt, és azt sajnálja, hogy nem ő kapta a dobozt, mert elküldte volna vele együtt a titokzatos urat alakító Frank Lagnellát a búsba, és nem idegesítette volna fel magát egy jól induló, de nagyon tré véget ért filmen.

Bukás előtt halasztott bemutató

Donnie Darko rendezője nagy összegből dolgozhatott (30 millió dollár), viszont csak 15 milliót termelt. 2007-ben forgattak, decemberben be akarták mutatni, végül 2008 2009 novemberében küldték csak mozikba Észak-Amerikában, nálunk meg 2010-ben. Talán ezért is néz ki benne olyan jól Cameron. A filmet a kritikusok 44 százaléka értékelte pozitívan.