NDK-s turistákkal kezdtük a filmszemlét

Bádogváros - 9/10

Dokumentumfilmekkel startolt hétfőn az idei filmszemle, a 0. napot az Uránia mozi aljában kezdtük, az ihatatlan kávé és a retró jegyében. Csáki László Bádogváros című, 27 perces filmje a miskolci Avas-telepet mutatta be, ahol a 70-es években sorra épültek a borospincék meg a hétvégi nyaralók, aztán minden úgy maradt. Ez még mindig a kockás abroszok, a műanyag sótartók és a drót Foxi Maxik világa, ahol locsolás közben Szokol rádión hallgatják a híreket, és a konyaajtón is ott fityeg a poliészter szalagfüggöny.

Avason a házak kaotikus összevisszaságban épültek, itt a kert végi pottyantós budi is ugyanolyan megszokott, mint az udvaron halmozódó lomok, vagy a kovácsoltvas sarló és kalapács a kerítésen. Egy dolog hiányzik: a vendégek a pincékből. Pedig a filmből megtudhatjuk, hogy 20 éve még minden kapualjban cigányzenész hegedült, a környékbeliek meg egymáshoz jártak át borozgatni. Ma már csak a rádiózás és a ház körüli barkácsmunka maradt meg.

Kelet-nyugati átjáró - 9/10

A retrózást Papp Gábor Zsigmond legújabb dokumentumfilmjével, a  Kelet-nyugati átjáróval folytattuk. Ez már majdnem telt házzal ment a Csortos teremben, ami 8 sornyi szék esetében 40 újságírót és egyéb érdeklődőt jelent. A film a berlini fal leomlásához vezető 89-es eseményeket mutatja be: ezen a nyáron több ezer keletnémet turista érkezik Magyarországra az NDK-ból, abban a reményben, hogy az osztrák határon átszökve, mindent hátra hagyva, egy szál fürdőruhában vagy farmerban eljusthassanak az NSZK-ba. Papp Gábor Zsigmond a korábbi retródokuktól eltérően most nemcsak archív anyagokat válogatott össze, felkutatta és meginterjúvolta a páneurópai piknik egykori résztvevőit is.

Nagyon tanulságos, ahogy az egykori "ossik" elmondják: 89-ben még fogalmuk sem volt arról, hogy egy évvel később egyesül majd a két Németország. Ők csak egy dolgot akartak: hogy a majdani gyerekeik ne a vasfüggöny innenső oldalán nőjenek fel, és ezért bármikor odadobták volna a DDR-matricás Wartburgjukat, és átmásztak volna a világ összes drótkerítésén. Néhányan azóta már visszaköltöztek a keleti tartományokba, de még most is életük legnagyobb kalandjának tartják 89 nyarát.

Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmes munkásságát egyébként az Indavideó Film közönsége is imádja: 86 891 kattintással még most is a Budapest retró a csúcstartó, de már a Balaton retró is 50 ezer fölötti nézőszámnál jár.

Yad Hanna - A kollektív ember - 6/10

A hétfői retrónap utolsó felvonása Somogyvári Gergő és László Gergely Izraelben felvett dokuja, a Yad Hanna - A kollektív ember volt. Témájuk a magyar holokauszt-túlélők által 1950-ben alapított kibuc élete és halála: ez volt ugyanis az egyetlen önfenntartó, hippigyanús közösség, akik a harcos kommunista eszméik miatt évekig nem kaptak állami támogatást. A tökéletes társadalmat persze nem sikerült összehozniuk, a belső ellentétek és a nagy szegénység miatt 2004-ben privatizálták a kibucot, ahol most koreai vendégmunkások szedik az avokádót.

A Yad Hanna nem lenne rossz dokumentumfilm, ha az 54 perces játékidőt megvágnák a felére. Mi értelme öt percig mutogatni egy fakarddal hadonászó srácot egy kosárpálya közepén? Vagy a víztározó felügyelőjét, ahogy a motorcsónakjában ülve a környék madarait mutogatja? A készítőknek arra kellett volna koncentrálni, hogy milyen volt a kibuc az archív felvételeken, hogyan élnek ma az egykori lakók, és mekkora mélyszegénység van az egykori közösségi telep helyén.