Lukács
4 °C
15 °C
283 677 szavazat
371 560 szavazat

Román elsőfilmes verheti meg Polanskit

2010.02.17. 10:44 Módosítva: 2010.02.17. 10:44
Roman Polanski új filmje, A bértollnok akár az Aranymedve-díjat is megkaphatja, vélik a kritikusok, bár egyesek hiányolják belőle a mélységet. A másik esélyes az első filmes Florin Serban román börtönmozija.

Roman Polanskiról most nem harminc éve elkövetett liliomtiprása miatt cikkeznek a rendezőről a lapok, hanem a Berlinale versenyprogramjában bemutatott thrillerét méltatják. Sok kritikus máris az Aranymedve nagy esélyeseként emlegeti, holott a filmfesztivál még csak a félidejénél jár.

A 76 esztendős filmrendező, aki 1966-ban a Zsákutcával egyszer már elnyerte az Aranymedvét, nem lehetett jelen politikai thrillere, a The Ghost Writer (A bértollnok) berlini premierjén, mivel svájci házi őrizetben vár kiadatására.

A Robert Harris brit bestselleríró regényéből forgatott film a legtöbb kritikustól jó osztályzatot kapott. A londoni The Times szerint "a nyitó jelenettől egyértelműen látszik, hogy Polanski tökéletesen ura volt a filmnek, teljesen mindegy, hogy rács mögött ült vagy sem, amikor befejezte". A cikk szerzője leszögezte: "Bármit gondoljunk Polanskiról mint magánemberről, pokoli jó rendező."

A Guardian szakírója azt állította, hogy ez Polanksi évek óta legtisztábban élvezhető munkája, vérbeli "hitchcocki rémálom", amely folyamatosan fenntartja a gyomorszorító nyugtalanságot. A The Hollywood Reporter viszont elismerte a sztori magával ragadó "hipnotikusságát", ugyanakkor számon kérte a mélységeit. A Variety pedig arra hivatkozott, hogy Polanski túlságosan tartotta magát Harris szövegéhez, és nem igazán tudott újat mondani.

A The Ghost Writer főszereplője, Ewan McGregor egy volt kormányfő (Pierce Brosnan) memoárjainak megírására szerződik. Miközben a politikust háborús bűnökkel vádolják, az író kényelmetlen titkokra bukkan az egykori kormányfő és felesége (Olivia Williams) múltjában. Harris The Ghost című regénye annak idején vihart kavart, mert sokan felfedezték a párhuzamot regényének főhőse és a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair között.

A Berlinalén kiadott Screen magazin közvélemény-kutatása szerint a nemzetközi kritikusok fej-fej mellett szavaztak Polanski fimjére és az Eu cand vreau sa fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című román produkcióra, amit az elsőfilmes Florin Serban rendezett. A Der Tagesspiegel című német napilap által megszondázott német kritikusok is ezt a két filmet emelték ki az eddig lefutott versenyfilmek mezőnyéből.

A román dráma egy 19 éves elítéltről szól, aki a börtönben tudja meg, hogy anyja a kisebb testvérével együtt el akarja hagyni az országot. Kétségbeesett menekülésekor túszul ejt egy börtönben dolgozó nőt.

A Berlinale Werner Herzog német rendező által vezetett héttagú zsűrije szombaton adja át a fesztivál díjait.