Japánban is vetítik a helyi delfinvadászatról szóló Oscar-jelölt dokumentumfilmet
A produkció számos fesztiválon sikert aratott, 15 országban bemutatták, és végül nemzetközi nyomásra a tavalyi Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál is programjára tűzte. Pedig előzőleg alkotóját, Louie Psihoyost, a National Geographic korábbi fotósát letartóztatással fenyegették a helyi hatóságok, mivel a hagyományos véres állatmészárlást "magánterületről" rejtett kamerával rögzítette.
A film sokkoló jeleneteket mutat a Japán déli partjainál, Taidzsi falu öblénél folyó delfinvadászatról: az állatokat a halászok az öbölbe terelik, és ott ölik le őket. A japán kormány rendszeresen arra hivatkozik az állatvédők tiltakozása kapcsán, hogy a bálna- és delfinvadászat az ország fontos kulturális hagyományainak része.
Mint a japán forgalmazást szervező Takesi Kato elmondta, egyelőre néhány nagyváros öt mozijában mutatják be a dokumentumfilmet májusban vagy júniusban, de reményei szerint közben húszra is bővülhet a filmszínházak száma. A filmet vetítő mozik nem kívánnak állást foglalni sem az állatvédők, sem a vadászok oldalán - hangsúlyozta a forgalmazó. Ugyanakkor hozzátette: mivel a taidzsi halászok kifogásolták a film bemutatását, a japán kópiákon felismerhetetlenné teszik arcukat. Egy olyan megjegyzés is kíséri majd a vetítéseket, amely cáfolja, hogy a levadászott delfinek húsa egészségre ártalmas mértékben tartalmazna higanyt.
A The Cove az Amerikai Filmakadémia vasárnapi díjkiosztó ceremóniáján a legjobb dokumentumfilm kategóriában esélyes az Oscar-szoborra.