A régi Pottert is megcsinálják 3D-ben

2010.03.30. 15:06 Módosítva: 2010.03.30. 23:35
Nemcsak az új Harry Potter lesz térhatású lesz, de hozzányúlnak az eddig leforgatott részekhez is.

A Harry Potter-filmek producere, David Heyman bejelentette, el szeretné készíteni az eddigi filmek háromdimenziós változatát is. Heyman az MTV-nek nyilatkozva azt mondta, csak idő kérdése, mikor készülnek el a felújítások. Heyman szerint a régi epizódok közül Harry Potter és a Félvér Herceget fogják leghamarabb háromdimenzióssá alakítani, de a pontos menetrendről még nem akart nyilatkozni.

Azt mondta, a döntésben nagy szerepe volt annak, hogy az UP és az Avatar bevételeinek jelentős részét már 3D-termekben termelte ki, és a térhatású változatra sokkal tovább kíváncsiak a nézők, mint a hagyományos filmekre, amelyek négy-hat hét után kikopnak a multiplexekből.

Januárban bejelentették, hogy a soron következő részt novemberben már térhatásban is bemutatják, ahogy a 20110-es záróeposzt is, hiszen Hayman is egyetért James Cameronnal abban: az eleve 3D-technológiával készülő filmek jobb vizuális élményt nyújtanak.

A Harry Potter eddigi utolsó részét az IMAX-termekben már részben 3D-ben mutatták be, az első tizenkét percet lehetett térhatásban megnézni. A befejező könyvet két részben dolgozzák fel a filmesek.