Kocsis Ágnes-film a cannes-i fesztiválon

2010.04.15. 14:53
A Tarr Béla-film információink szerint mégsem indul a május 12-23. között esedékes 63. cannes-i filmfesztivál versenyén, mert nem készül el addigra. Kocsis Ági túlsúlyos ápolónőről szóló Pál Adriennje a fesztivál Un certain regard válogatásában indul.
kocsisagnes

Kocsis Ágnes második játékfilmjét, a Pál Adriennt a május 12-23 között megrendezendő 63. Cannes-i Filmfesztivál Un certain regard válogatása mutatja be, írta közleményében a Magyar Filmunió, az információ már a fesztivál honlapjára is felkerült. A filmben egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő, Piroska útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. A forgatókönyvet a rendező Andrea Robertivel közösen írta, az operatőr Fillenz Ádám volt, a főszerepben Gábor Éva amatőr színész látható. Kocsis Ágnes mindkét nagyjátékfilmjét Pusztai Ferenc, a KMH Film producere jegyzi, aki az idei Filmszemlén elnyerte a Legjobb Producer díját az egy napig az Indexen is vetített Czukor Show, illetve a Team Building című filmekért.

Bár a fesztivál mai bejelentését közlő Cineuropa-listán ennek nyoma sincs, de információnk szerint Tarr Béla A torinói ló című filmjét meghívták versenybe. A rendező éjjel utasította vissza a felkérést, mert még nincs teljesen kész vele. Mundruczó Kornél a Frankenstein-terv című filmje még bekerülhet helyette, hétfőn derül ki, hogy ez a film versenyben, vagy más kategóriában indul-e. A kifilmeket is ekkor jelentik be.