Lucas inkább a cseheknél Star Wars-ozik

2010.06.28. 15:14
Csehországban is életbe lép július 7-étől a filmforgatásokhoz adott 20 százalékos adókedvezmény-visszatérítés, ami Magyarországon 2004 óta működik, és sok filmforgatást csábított ide. A cseh kormány 400 millió koronát (4,4 milliárd forintot) irányzott elő a kedvezmény finanszírozására.

Az Európai Bizottság ezen a héten fogadta el a cseh adókedvezményt, amit Magyarországon a 2004-es filmtörvénnyel vezettek be, és amit nálunk 2008-ban kötött féléves szünet után Brüsszel kulturális pontrendszerhez.

Habár az adóvisszatérítés mindenkinek szól, a deadline.com híre szerint a csehek elsősorban Hollywoodot veszik célba. A producereknek legalább 15 millió cseh koronát (166 millió forint) kell költeniük a helyszínen, ami meghaladja a legtöbb helyi cég kereteit, de sok amerikai független cég is kieshet a versenyből. A független amerikai nagyjátékfilmek kelet-európai forgatása a több helyszínt beleszámítva átlagban összesen 1-2 millió dollárba kerül (230-460 millió forint).

Jelenleg tehát a lap szerint főleg Hollywood élhet a kedvezménnyel, hisz a helyi bankok nem nyújtanak hozzá segítséget. Ennek főleg az az oka, hogy a cseh bankoknak nincs tapasztalatuk a kockázatmentes kölcsönnyújtásban.

Az adókedvezmény nem minden, Puerto Rico például 50 százalékot ad vissza, mégsem forgatnak ott nagy filmeket. Szempont a szuperprodukciók vonzásában az infrastruktúra és a filmes hagyomány is: Prágában ott a több mint 70 éves Barrandov filmstúdió a tizenkét teniszpálya nagyságú műtermével, és a képzett, angolul is jól beszélő szakembergárda. Ebben időközben versenytársaik lettünk a cseheknek: Magyarországon az etyeki Korda stúdió mellett elkészült a rákospalotai Raleigh Studios Budapest, amit Európa legmodernebbjeként harangoztak be a májusi megnyitóján. A kisebbek között ott van a pomázi Stern és a fóti, illetve Róna utcai Mafilm-stúdiók.

173675

Az adókedvezmény hiányában 2003 és 2009 között a Csehországban forgatott hollywoodi bérmunkák száma megfeleződött. Többek közt a Solomon Kane, a Wanted Angelina Jolie-val és a Narnia Krónikái, Caspian herceg készült itt, de elvesztették a legújabb James Bond-mozit, és a Hellboy 2 is Magyarországon forgott. Most viszont George Lucas is azt nyilatkozta, hogy a Star Wars tévésorozat forgatását Csehországban tervezi a kedvezmény elfogadása esetén.

Szigorítások az új cseh adókedvezményben még akadnak: a producereknek teljes finanszírozású projekttel kell rendelkezniük, illetve az adót csak 90 napos költségelszámolást követően téríthetik vissza. A kedvezményben részesülni kívánó külföldi producereknek társulniuk kell helyi koproducerekkel. A hollywoodi producereknek vizsgát kell tenniük az európai, ezen belül főleg a cseh kultúrából.

A cseh Producerek Szövetsége (Czech Audiovisual Producers Association) szerint is nagy szüksége volt a cseh filmiparnak az adókedvezményre. A nemzetközi produkciók csak 705 millió cseh koronával (7,8 milliárd forint) járultak hozzá a helyi gazdasághoz 2008-ban - a 2007-es 2,1 milliárdhoz (23,2 milliárd forint) képest.