Christopher Nolan, a filmezés bűvésze

2010.07.21. 13:53
Christopher Nolan tíz éve rendez, és már többször beírta magát a filmtörténelembe. Az egyórás, kis költségvetésű fekete-fehér krimivel, a Followinggal hívta fel magára a stúdiók figyelmét a fesztiválokon, hogy aztán a Batman-franchise megmentése is a nevéhez kötődjön, és olyan újításokat jegyezzen, mint a Memento és az Eredet.

Christopher Nolan az elbeszélésben és karakteralkotásban a legjobb, ezt bizonyítja a labirintus összetettségű sztorival rendelkező Eredetben is. Összegyűjtöttük a londoni University College-ban végzett rendező-forgatókönyvíró munkáit, a függetlenfilmtől kezdve a Batmaneken át az Eredetig.

Első nagyjátékfilmjét, a hatezer dollárból forgatott hetvenperces Követést (Following) még nem láttuk, ez az egy hiányunk a nolani életműből. Egy munkanélküli íróról készítette, aki ihlet hiányában és írói technikájának fejlesztésére embereket követ. Négy díjat kapott a Silver Hitchcock elismeréstől a Slamdance Film Festivalon a black & white kategória díjáig.

A stúdiókhoz is eljutott Nolan híre, ezért írhatta és rendezhette meg a Memento című thrillert, amit aztán két Oscarra jelöltek, és 42 egyéb díjat szerzett. Az Álmatlanságon már egy igazi legendával, Al Pacinóval dolgozhatott és a mókamester Robin Williams alakította a filmbéli gonoszt.

Memento (2000)

Nolan a narráció főszereplővé tételét a Mementóval kezdte el. Egyszerű lineáris történetet turbózott fel azzal, hogy visszafele mesél, kritikusunk nem spórolt a zseniális jelzőkkel. Első áttörést hozó mozifilmjében a Leonardót alakító Guy Pearce rövid távú memória hiányában próbálja meg összerakni az életét, és felesége halálát. A rendesen kifordított krimiben a gyilkosságtól haladunk vissza, mivel egy jóra való krimiben soha sem a tett, hanem a nyomozás a lényeg. Utóbbira csak úgy képes, hogy mindent rögtön lefotóz polaroidra, és a legfontosabb dolgokat a testére tetováltatja úgy, hogy a tükörben jól olvasható legyen. 2002-ben a forgatókönyvért és a vágásért is Oscarra jelölt film nagy sikert ért el, például az IMDb szerint a filmtörténet 29. legjobb filmje.

Álmatlanság (2002)

Nem kis meglepetést okozott Nolan annak idején azzal, hogy Al Pacino nyomozójával szemben Robin Williamst tette meg gonosznak az Álmatlanság című filmben. Ez kevésbé sikerült a többi mozijánál, de így  is 6,9 az IMDb-n. Erik Skjoldberg 1997-es krimijének remake-jére a Memento sikere után kapott lehetőséget Hollywoodtól pénzzel és sztárokkal. Egy dologhoz volt kevés köze, a forgatókönyvhöz, amin bukott is a mozi. Az LA-i nyomozónak, Will Dormernek (Al Pacino) Alaszkába kell mennie egy meggyilkolt lány után nyomozva, ahol nem a tettes megtalálása az igazi munka, hanem saját álmatlanságának leküzdése az állandóan vakító fehérségben (nevezték nappali film noirnak is). A legjobb jelenet az úsztatott fákon üldözéssel itt látható.

Batman: Kezdődik (2005)

A negyedik rész után padlóra került a széria. Nolan 2003-ban kopogtatott a stúdió ajtaján, hogy újraindítaná a franchise-t egy olyan eredettörténettel, amit még senki sem mesélt el. Céljai között volt a Batman Forevert és a Batman & Robint dirigáló Joel Schumacher világától eltérő realista ábrázolás és az, hogy a közönséget Batman mint Bruce Wayne érdekelje. 2005 nyarán mutatták be, Észak-Amerikában jobban indított, mint a negyedik rész, de kevesebbet hozott, mint a harmadik, a közönség mintha nem hitt volna benne, hogy Gotham lovagjáról végre egy értékelhető film készült. Később a szájhagyomány után több mint kétszázmilliót hozott, aminél csak a Tim Burton-féle 89-es változat termelt többet a sorozatból.

A tökéletes trükk (2006)

A történettel bűvészkedés nemcsak a Mementónak a lényege, hanem a kisebb költségvetésű A tökéletes trükk című mozinak is, amiben Batman és Rozsomák (Christian Bale és Hugh Jackman) küzdenek meg a világ legjobb bűvésze címért. A film Christopher Priest regénye alapján készült, az író azért egyezett bele az adaptálásba, mert nagyon tetszett neki a Following és a Memento, A tökéletes trükk forgatókönyvét pedig briliánsnak nevezte. Kritikusunk szerint nem sikerült az adaptálás, de három év távlatból azért mi már szeretjük. A rendező a két erős karakter közötti versengésből kialakuló feszültségből írt izgalmas kosztümös történetet, amiben Michael Caine, Scarlett Johannson és David Bowie zseniális díszítőelemekként jelennek meg, és a bűvészek nemcsak egymást, de a nézőt is átverik trükkjeikkel. A negyvenmillióból készült thriller szolid sikert hozott, világszerte 110 millió dollárt (Észak-Amerikában 53 millió dollár).

A sötét lovag (2008)

A Batman: Kezdődik sikere után a Warner bejelentette a folytatást, a film egyik forgatókönyvírója, David S. Goyer sztorivázlatával ellentétben Nolan Harvey Dentet hamarabb változtatta Két-Arccá, és Joker eredettörténetét is kihagyta. A rendező elárulta, hogy részben a Szemtől szemben inspirálta, mikor megalkotta a filmet, egy nagy horderejű, városi történetet akart elmesélni. Miután Heath Ledger az utómunkálatok alatt elhunyt, a közönség és a kritikusok leginkább az ő kiemelkedő alakítását dicsérték (mi is), és szinte minden díjátadón és fesztiválon posztumusz elismerést kapott. A sötét lovag bemutatásakor megdöntötte a legjobb nyitó hétvége rekordját, 158 millió dollárt hozott és 533 millió dollárt termelt észak-amerikai pályafutása alatt, csak a Titanic és az Avatar hozott ennél többet, összbevétele meghaladta az egymilliárd dollárt.

Eredet (2010)

A sötét lovag után a hírek szerint ismét egy kisköltségvetésű filmet akart leforgatni, de az Eredet kétszázmillióba került. A történettel kapcsolatban csak annyit szivárogtattak ki, hogy az agy zegzugaiban játszódik. Tíz évvel ezelőtt írt Nolan egy nyolcvanoldalas vázlatot, majd 2001-ben bemutatta ötletét a Warnernek. Mielőtt a forgatókönyvet bemutatta volna 2009 februárjában, hat hónapot töltött a polírozásával. Az Eredetben Leonardo DiCaprio karaktere mások agyából lopja el a szükséges információt, miközben alszanak. Viszont az új megbízatása szerint a következő esetnél nem lopni kell, hanem adatot elhelyezni. A bemutató előtt a film százszázalékos átlaggal állt a Rottentomatoeson, ez mostanra lecsökkent 85 százalékra, az imdb-n azonban tartja magát, 9,4-es átlaggal a 3. valaha készült legjobbnak számít, csak a Keresztapa és a Remény rabjai előzik meg.

Nolan ezután A sötét lovag folytatásának áll neki, ez 2012-ben kerül a mozikba, még nem tudni, Gotham védelmezője kivel csap össze, a pletykák szerint az Arkham elmegyógyintézetet is bemutatják benne, illetve Riddlerrel gyűlik meg a baja a főhősnek. Egy biztos, Robin biztosan nem tűnik fel, mert akkor a rendező búcsút intene a franchise-nak.