Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Will Ferrell második legnagyobb sikere

2010.08.09. 12:11
Will Ferrell és Mark Wahlberg The Other Guys (Pancser police) című akcióvígjátéka 35,6 millió dolláros (7,5 milliárd forintos) jegyeladással vette át a boxoffice-vezetést a hetek óta első Eredettől Észak-Amerikában.

A várakozásoknak megfelelően fogadott film Ferrell karrierjének második legnagyobb sikerét hozta és ez remek visszatérési lehetőséget jelent a tavaly nyáron csalódást keltő fogadtatással indult alkotásban, Az elveszettek földjében játszott szerepe után. A vígjátékokban ritkán látható Wahlberg a mostani bemutató előtti legnagyobb sikerét 2001-ben érte el a Majmok bolygója felújításával, amely akkoriban 68,5 millió dollárt (14,4 milliárd forintot) hozott az első héten.

Három héten át tartó folyamatos elsőség után a Leonardo DiCapriót szupertolvajként felvonultató sci-fi akciófilm 18,6 millió dollárral (3,9 milliárd forinttal) a második helyre szorult. Négy hét után az Eredet észak-amerikai összbevétele 227,7 millió dollárra (47,8 milliárd forintra) emelkedett.

A Walt Disney és a Summit Entertainment stúdiók együttműködésével készült Step Up 3D városi utcai táncot bemutató zenés film harmadik darabja az előző rész sikerétől jóval elmaradva döcögve indult. A háromdimenziós technikával készült változatból származó magasabb jegyárak is csak arra voltak elegendőek, hogy 15,5 millió dolláros (3,2 milliárd forintos) bevétellel a lista harmadik helyét érje el.