A Machete Velencében is mocskos szórakozás

2010.09.06. 13:56
A 67. Velencei Filmfesztivál helyszíne gyengébb, a versenyprogramot is csak az első nap dicsérték, de sztárok még vannak. Antal Nimródot a Machetében mutatták epizódszerepben, Osvárt Andrea a vörös szőnyegen vonult fel, és egy koprodukcióban akad még magyar részvétel.

A nagyobb sztároktól és az első naptól eltekintve a filmeket kevésbé dicsérik: az olasz versenyműveket rossznak tartják, Julian Schnabel egy élettörténettel bukott kisebbet, a francia Happy Few partnercserés drámáját is gyengének nevezték.

Natalie Portman és Vincent Cassel  szeptember 1-ei nyitófilmje, a Darren Aronofsky rendezésében készült balett-thriller, a Black Swan viszont a kifütyülés ellenére jó kritikákat kapott. Hipnotikus pszichológiai utazás a film a Screen International szerint, ami remekül felvezeti a balettáncosnő tragikus színházi fináléját. Instant bűnös szórakozásnak nevezi a Hollywood Reporter, bővebben: a bűnösséget éltető vizuálisan komplex alkotásnak.

A világpremierrel egyidőben, szeptember 2-án mutatták be a Machetét, amit a Grindhouse-hoz készült egyik álelőzetes alapján készítettek. (Itthon ugyanerről az időpontról november 25-re tolta a Budapest Film.) Danny Trejot átverik egy megbízással, de bosszút forral. Jeff Fahey, Steven Seagal és Don Johnson feltűnik még, mellette Robert De Niro, Jessica Alba és Lindsay Lohan, sőt néhány pillanat erejéig Antal Nimródot is láthatjuk. Az Empire kritikájában azt írja, hogy a Machete egy igazán mocskos és brutális szórakozás. A kritikus szerint nem baj, hogy éjjel fél egykor kezdték vetíteni a produkciót, az esti közönség jól fogadta, ő pláne: Trejo, Alba és Rodriguez közelében ülhetett.

Ben Affleck első mozis rendezésével, a Hideg nyomon (Gone Baby Gone) című krimivel már pozitív visszhangot kapott a fesztiválon, most A tolvajok városa (The Town) filmjével szerepel (ezt az InterCom mutatja be itthon információnk szerint okt. 21-én). Affleck saját rendezésében egy rablócsapat főnökét alakítja, aki egy kifosztott bank főnöknőjébe szeret bele. Az Oscarra jelölt Jeremy Renner, Chris Cooper, Rebecca Hall és Blake Lively is látható a moziban.

Willem Dafoe az A Woman drámával jelent meg 4-én a fesztiválon híres regényíróként karakterével. 3-án vetítették Sofia Coppola Somewhere című drámáját, amiben Stephen Dorff kapta a központi szerepet, egy balhés filmsztárét, akihez egy nap betoppan az addig ismeretlen lánya. Osvárt Andrea a film premierjén lépett a vörös szőnyegre. Bemutatják még az I'm Still Here dokumentumfilmet is, amiben Joaquin Phoenix áll a középpontban: felhagyott a színészkedéssel, hogy a rapper karrierjére koncentráljon.

A versenyprogramba beválogatták Jerzy Skolimowski rendezését is, az Essential Killinget. Az amerikaiak Afganisztánban gyilkosság gyanújával elkapnak valakit, hogy egy európai bázisra vigyék kihallgatásra. Ami meglepő, hogy a film ír-lengyel-magyar-norvég koprodukcióban készült, ahogy azt a Magyar Filmunio is megírta. A 2009-ben Izraelben, Lengyelországban és Norvégiában forgatott film vezető vágója Lemhényi Réka, fodrásza Németh Gabriella volt, az utómunkát Magyarországon végezték.

Jó fogadtatást kapott eddig Darren Aronofsky filmjén kívül a Francois Ozon rendezte Potiche is Catherine Deneuve-vel. Mindkettő esélyes az Arany Oroszlánra. A díjakról egyelőre annyi biztos, hogy John Woot életműdíjjal jutalmazták az akciófilmek megújításában végzett munkájáért.

Woo rendezte a Szebb holnap, A bérgyilkos és a Fegyverek istene akciófilmeket, hongkongi alkotásai után Jean-Claude Van Damme hívására érkezett a kilencvenes években az Államokba, ahol a Tökéletes célpont volt az első alkotása, három évre rá a Rés a pajzson, amiben Christian Slater és John Travolta küzdött egymással, majd az Ál/Arcot készítette. Tom Cruise is utolsó igazán nagy sikerét Woonak köszönheti, a Mission Impossible 2 a franchise legsikeresebb darabjává is vált. A rendező ezután hatalmasat bukott a Fegyverek szava háborús filmmel és A felejtés bére sem hozta a várt eredményt, Woo legutóbb a Red Cliff kínai történelmi-háborús produkció két részét rendezte.

A versenyprogram mellett a helyszín romlott még a beszámolók szerint: a Lidóközeli három ötcsillagos hotel veszélybe került: az egyikben luxuslakások lesznek, a másikat csak jövőre újítják fel, és a 2011-re ígért új palotából sem lesz semmi, azbesztre bukkantak.

A félidejénél tartó nemzetközi fesztiválon összesen 24 film versenyez, szombaton zárul.