Dobozban maradhat a cannes-i sikerfilm

2010.11.23. 13:11
Kocsis Ágnes filmrendező Pál Adrienn című, Cannes-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díjával jutalmazott játékfilmjéhez hiányzik pár beígért állami és forgalmazói támogatás, így nem tud mozikba kerülni.

A filmet gyártó KMH Film veszélyben látja a január 13-ára kitűzött mozipremierjét. A Pusztai Ferenc által vezetett műhelyben, nemzetközi koprodukcióban készült filmdráma fesztiválokon sikerrel fut, itthon is két fesztiválon, a Cinepécsen, illetve a miskolci CineFesten láthatták, viszont mozikba, úgy tűnik, nem kerül.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány ugyanis nem tudja teljesíteni a korábban ígért vállalásait, így a cannes-i fesztivál óta többek között a Pál Adrienn zenei jogdíjait sem sikerült rendezni, illetve nem kapja meg azokat a pénzügyi lehetőségeket a bemutatáshoz, amikben idáig minden magyar és itthon forgalmazott külföldi szerzői film részesült.

A jogi problémák miatt jelenleg a filmet kizárólag fesztiválokon lehet vetíteni. Mozi-, tévé-, és dvd-forgalmazása a tartozások rendezéséig sem itthon, sem külföldön nem lehetséges.