3,5 milliárddal támogatnák még az MMKA-t

2010.11.24. 17:34
Támogatta a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 2011-es költségvetési támogatásának 3,5 milliárd forinttal történő növelését az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága szerdai ülésén, amin a filmfinanszírozási struktúra jövőjéről ment a vita.

A testület támogatta L. Simon László fideszes képviselő, a bizottság elnöke azon javaslatát, mely szerint az MMKA 2011-es állami támogatása 1,035 milliárdról 4,535 milliárd forintra nőjön; a forrást ehhez a társasági adóbevétel tervezett összegének 3,5 milliárd forinttal való növelésével találta meg.

A magyar film támogatására a tervek szerint jövőre további 800 millió forint áll rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alapnál, valamint 2 milliárd forint a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM), ezen felül várhatóan a nehéz helyzetbe került filmgyártók adósságainak rendezését is segíti majd a kormányzat. Ha a parlament elfogadja a módosító javaslatot, a magyar film egyértelműen jobb helyzetbe kerül, összegzett a bizottság elnöke.

Az említett, és az NGM költségvetésébe került 2 milliárdos összeg törlését, illetve áthelyezését kérte ugyanakkor az MSZP és az LMP. Hiller István szocialista képviselő kiemelte: a kulturális minisztersége alatt elfogadott filmtörvény 2013 végéig 20 százalékos adókedvezményt biztosít a magyarországi filmgyártásnak, ha azonban a kormány a gazdasági tárcán keresztül, azaz a filmtörvény keretein kívül is támogatni kívánja a filmipart, az sérti az ország Európai Bizottsággal (EB) kötött megállapodását, hiszen - tette hozzá - az a jelenlegi filmfinanszírozási rendszert hagyta jóvá.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkár az elhangzottakra reagálva jelezte: a kormány újra kívánja tárgyalni az EB-vel a magyar filmtámogatási szisztémát, az új megállapodás megszületéséig - várhatóan jövő őszig - pedig nem engedélyezi a kérdéses 2 milliárd forint felhasználását.

Karácsony Gergely LMP-s képviselő és Hiller István ezzel egyetértett, feltették ugyanakkor a kérdést: miért kockáztat a kormány 400 millió forintot (a 2 milliárd 20 százalékát) az új rendszer kedvéért.

L. Simon László hozzászólásában az MMKA átalakításának szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen a közalapítvány előző vezetése alatt 8 milliárd forintos kötelezettségállományt halmozott fel.

A filmtámogatásra szánt 2 milliárd forintot az NGM költségvetéséből törölni kívánó MSZP-s és LMP-s javaslatokat a bizottság többsége nem támogatta. A testület 2011 januárjában várhatóan külön ülésen foglalkozik majd a filmfinanszírozást érintő kérdésekkel.