Olcsó erdei bűnügyi filmmel a Berlinalén

2011.02.16. 15:25
Tarr Béla díszbemutatójával párhuzamosan zajlott a Cinemaxx moziban a rövidfilmek vetítése Kárpáti György Mór fekete-fehér kisfilmjével, az Erdővel. A bűntényt bogozgató film egy zombifilmmel emelkedett ki az erőltetett társadalmi problémákkal foglalkozó versenytársak blokkjából.

Kárpáti György Mórról eddig nem sokat hallottunk, pedig fekete-fehér Erdő című filmjével a Berlinale Shorts szekcióban az Oldboyt jegyző Park Chan-Wookkal és a The Pharcyde Drop-klipről is ismert Spike Jonze-zal is versenyez.

Annyi áll róla a sajtóközleményekben, hogy Enyedi Ildikó osztályába jár a színművészetire, és Berlinbe a negyedéves vizsgafilmjével jutott be. "2001-ben megbuktam a gimnáziumban, évet kellett ismételnem, nyári munkát kerestem, és így kerültem egy forgatásra. Ezután persze a gimnáziumban is rövidfilmeket készítettem" - mesélte a bemutató előtt az Indexnek. Az Erdő című kisjátékfilmje előtt egy filmje volt, amit közönség is láthatott, a tavalyi vizsgafilmje, Éjfél címmel.

Kárpáti György Mór és Kőszegi Mari, főszereplő a bemutató után
Kárpáti György Mór és Kőszegi Mari, főszereplő a bemutató után

Hogy az Erdővel direkt fesztiválfilmet akart volna alkotni? Az túlzás. "Távolságtartó, nyers stílust akartam létrehozni szorongásos állapottal. Egyszerűen, nyersen fogalmazni".

Követendő példa bevallása szerint nem volt előtte, maximum az újonnan kiadott, Balázs Béla Stúdióban készült, hetvenes évekbeli dokumentumfilmek. "Ez saját vonal. Hátborzongató erről fantáziálni, elképzelni egy múltbeli bűntény részleteit. Egyszerű vizsgafeladatnak készítettem, a kitűzés annyi volt, hogy erdőben játszódjon. Egy saját víziót valósítottunk meg."

Amikor tavaly tavasszal elkezdték a negyedéves vizsgafilmeket, látszott, hogy kevés pénzük lesz, ezért találta ki, hogy nagyrészt erdőben játszódó sztorit kellene csinálnia. "És akkor beugrott egy normafás élmény, amikor egy erdei úton szembejövő járókelőről a tekintete meg a tartása miatt azt asszociáltam, hogy egy gyilkos, aki menekül a tett helyszínéről".

Horváth Szabó Ágival a színművészeti iskola és a mozgókép alapítvány támogatása mellé további producereket kerestek: Pusztai Ferenc (KMH Film), Iványi Marcell, Noell Villers (KraatsFilm) és Muhi András (Inforg Stúdió) beszállásával végül a film 2,5 millió forintból jött létre.

Az egyéb filmes projektekkel amúgy is jelenlévő producereken kívül a stábból még többen megjelentek Berlinben a kedd esti díszbemutatón: Egger Géza és Kőszegi Mari főszereplők, Hartung Dávid operatőr, Horváth Szabó Ági gyártásvezető-producer, Duszka Peti vágó, Szlávik Juli jelmeztervező és Szűcs Petra látványtervező.

Most van Kárpátinak az utolsó féléve az iskolában, már a diplomafilmjéhez kellene szereplőket és helyszíneket keresni, de ennek a finanszírozása nincs megoldva. Talán a berlini szereplés segít ezen.