Banderas 50 évesen is tökéletes

Eddigi legnehezebb munkáján van túl saját bevallása szerint Pedro Almodóvar rendező, aki La piel que habito (A bőr, amelyben élek) címmel forgatta műfaji korlátokat áthágó legújabb filmjét, amelynek főszerepét Antonio Banderas alakítja. A mű akár már Cannes-ban bemutatkozhat.
Elena Anaya

Pedro Almodóvar rendező szerint Antonio Banderas tökéletes színész arra, hogy antiszociális karaktereket keltsen életre, épp ezért választotta őt, hogy eljátssza legújabb filmjének főszerepét, egy plasztikai sebészt.

Almodóvar a La Repubblica című olasz lapnak beszélt arról, hogy amikor hosszú évek után újra együtt forgatott honfitársával, úgy érezte, mintha nem is telt el volna idő azóta, hogy 1990-ben elkészült legutóbbi közös filmjük, A kötözz meg, és ölelj.

"Amikor Antonio besétált az irodámba, olyan volt, mintha épp a Kötözz meg, és ölelj forgatására készültünk volna" - mondta Almodóvar. A rendező szerint Banderas tökéletes arra, hogy antiszociális karaktereket formáljon meg, "Ötvenévesen tökéleteset nyújt ebben a szerepben, azért is szeretem, mert új utakon járva is biztosra megyek vele" - jegyezte meg.

A világhírű spanyol rendező beszélt arról is, hogy Penélope Cruzt is szerepeltetni akarta legújabb filmjében, de végül Elena Anaya színésznőnek ajánlotta fel a szerepet.

A La piel que habito című film Thierry Jonquet francia szerző Tarantula című regényén alapul, és egy olyan élenjáró plasztikai sebészről szól, aki sejtterápia révén akar új bőrt kifejleszteni.

Almodóvar szerint újfajta film készült, a rendező úgy fogalmazott, ez volt eddigi legnehezebb munkája. "Ez jelenti bemutatkozásomat a horrorban, de nincsenek se sikolyok, se mészárlások, az erőszak a pszichológia. A film a noir, a terror, a sci-fi keveréke, de nem tisztel műfaji szabályokat" - írta le munkáját.

A rendező alkotása a hírek szerint szeptemberben kerül a spanyol mozikba, de nagy eséllyel már a tavaszi cannes-i filmfesztiválon bemutatják.

Almodóvar és Banderas a napokban évfordulót ünnepelhetett, 25 éve mutatták be a színész főszereplésével készült Matador című filmet, amelyet a kritikusok korszakhatárnak tartanak a spanyol rendező munkásságában.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59