Brad Pitt pálmáért megy Cannes-ba

2011.04.14. 15:25
Kihirdették a 64. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramját csütörtökön Párizsban. Az Arany Pálmáért induló 19 film alkotói között számos visszatérő vendég mellett újoncok és két elsőfilmes rendező is helyett kapott.

Május 11-én a francia tengerparti városban kezdődik a Cannes-i Filmfesztivál, amin a nyitófilm Woody Allen legújabb filmje, a Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) lesz.

Almodóvar, Lars von Trier, Kaurismaki

A versenyen kívül induló romantikus komédia egy franciaországi úton lévő amerikai család történetét meséli el. A tavaly forgatott filmben debütál egy kisebb szerepben - múzeumi tárlatvezetőként - a mozivásznon a francia elnök felesége, a szupermodellből lett énekesnő, Carla Bruni-Sarkozy. Érdekesség, hogy Carla Bruni férje, Nicolas Sarkozy államfő megválasztásának történetét feldolgozó La Conquete (A hódítás) című játékfilm premierjét is Cannes-ban tartják, és szintén versenyen kívül indul.

Versenyben lesz többek között a spanyol Pedro Almodóvar La piel que habito című filmje, melyben Antonio Banderas játssza a főszerepet; az olasz Nanni Moretti Habemus Papamja, melynek írója és főszereplője is Moretti. Lars Von Trier egy sci-fi thrillerrel indul az Arany Pálmáért, a Melancholiában Kirsten Dunst, Alexander Skarsgård, Charlotte Gainsbourg és Kiefer Sutherland szerepel majd, és már az első jelenetben elpusztul a Föld.

The Tree of Life
The Tree of Life

A versenyprogramban kapott helyett az amerikai Terrence Malick The Tree of Life című filmje Brad Pittel és Sean Pennel a főszerepben, a finn Aki Kaurismaki Le Havre című mozija, valamint az elsőfilmes Julia Leigh Sleeping Beauty című alkotása.

A fesztivál teljes programja itt nézhető meg.

De Niro lesz a döntnök

Az idei fesztivál zsűrielnöke Robert De Niro lesz. A fesztivál szervezői azt mondták, hogy azért esett De Niróra a választásuk, mert ezzel tisztelegnek az idén 10. alkalommal megrendezendő Tribeca Filmfesztivál társalapítója előtt. Tim Burton, Sean Penn, Quentin Tarantino és David Lynch után De Niro az ötödik amerikai az elmúlt 10 év alatt, aki a zsűri elnöke lehet. Ezen kívül a harmadik színész Isabelle Huppert és Sean Penn mögött, aki bekerült a zsűribe.