Béla
3 °C
15 °C

A filmszemlén a 3d-t is 2d-ben vetítenék

2011.04.20. 15:14
Nagy bejelentés nem történt a május 5. és 8. közt megrendezendő 42. Filmszemle sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény értékét csökkentette az is, hogy kormányzat részéről nem jelent meg senki, a szemlét szervező Mozgókép Közalapítványt (MMKA) pedig nem az elnök, Kőrösi Zoltán képviselte. Az Uránia mellett a Corvinban, a Puskin moziban és a Gödörben vetítik a filmeket.

93 millió forintra emelték a háromnapos szemle költségvetését a tervezett 70 millióhoz képest, jelentette be mindjárt az elején az egyetlen jó hírt Kresz László, az MMKA gazdasági vezetője, ami az eddigi 150 millióhoz képest alacsony, de a szemle idén egy hét helyett három napig tart. A pénzt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője a Nemzeti Kulturális Alap 2010-es miniszteri keretéből biztosítja.

Bereczki Csaba, MMKA-nemzetközi kapcsolatok, Ulrich Gábor animációs filmrendező, Sós Mária filmrendező (Fotó: Soós Lajos, MTI)
Bereczki Csaba, MMKA-nemzetközi kapcsolatok, Ulrich Gábor animációs filmrendező, Sós Mária filmrendező (Fotó: Soós Lajos, MTI)

A kuratóriumi megbízott Durst György elmondta, hogy díjak is korlátozottabb számban kerülnek kiadásra anyagi okok miatt. Azért a hat kategória fődíja mellett a kiemelkedő teljesítmények elismeréséül szakmai díjakat is osztanak.

Az alapítvány részéről még a nemzetközi kapcsolatokért felelős Bereczki Csaba volt jelen, aki elégedetlenségének adott hangot: "A szemle időpontja a szintén májusi Cannes-i Filmfesztivál miatt továbbra is alkalmatlan, hisz a nemzetközi szakemberek és újságírók ilyenkor már Cannes-ra készülnek". Eddig hagyományosan februárban szervezték meg a szemlét, de idén a bizonytalan finanszírozás miatt döntöttek a halasztása mellett.

Kevés premier

A 11 versenyfilmből csak négy játékfilm nem kerül a szemléig moziba, hisz egy éve alig készült játékfilm. Szemlés premier lesz Dyga Zsombor: Utolérje (előzetes), Hules Endre A halálba táncoltatott lánya (előzetes), Vécsei Márton: Diamond Clubja (előzetes) és Vecsernyés János: Nyár utca, nem megy tovább című filmje.

Így inkább a dokumentumfilmek, kisfilmek és animációs filmek között várhatóak meglepetések, jelentette be a filmszemle átalakult tanácsa, amiben már minden műfaj megbízottja jelen van: Ulrich Gábor animációs filmrendezőként, Sós Mária filmrendezőként, Kocsis Tibor dokumentumfilm-rendezőként képviseli a szakmát. (A filmek teljes listája itt látható.) 

A szakmai szervezetek által javasolt előzsűrik döntése alapján a versenyprogramban 11 játékfilm mellett 13 tévéfilm, 24 dokumentumfilm, 26 kisjátékfilm, 11 animációs film és 10 tudományos-ismeretterjesztő film szerepel. Minden filmet egy esti és két nappali időpontban tűznek műsorra, 500 forintos belépővel, aminek az ára a moziknál marad.

Negatív filmtörténet

Minden filmet levetítünk, hangsúlyozta Naszály György, a szemle sajtófőnöke. Mondjuk az sem mindegy, hogy hogyan: információink szerint a szemle egyetlen 3d filmjét, Juhász Kata Maya című kisfilmjét a rendező minden tiltakozása és segítsége ellenére technikai okokból 2d-ben vetítenék.

Helyszínei az Uránia, a Corvin és Puskin mozi, és a Gödör lesz, utóbbit lelkesen fogadták a sajtrótájékoztatón is. A megnyitó 5-én 18 órakor lesz az Urániában: átadják az Életmű-díjat Bara Margitnak, és levetítik Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet című alkotását.