Béla
3 °C
15 °C

Andrew Vajna: Nem az én ízlésem dönt

2011.05.05. 06:51
Rendszerváltást akar végrehajtani a magyar filmiparban az Amerikában befutott magyar filmes, akit Orbán Viktor nevezett ki kormánybiztosnak. Az alapítvány és a stúdiórendszer helyett egy 18 fővel működő filmalapon keresztül finanszíroznák a játékfilmeket. Bár Vajnát kétkedve fogadták a szakmában, január óta ömlenek hozzá a forgatókönyvek.

Hogy jutott eszébe, hogy a filmipart irányítsa?

Az első felkérés 2009 őszén ért, amikor a Mozgókép Közalapítvány élére új kuratóriumvezetőt kerestek, Kamondi Zoltántól jött egy felkérés, hogy menjek el egy szakmai megbeszélésre a Remizbe. Akkor kezdett el érdekelni, hogy akár az irányításommal kerüljön egy friss vonal a magyar filmbe. Maga a filmszakma mindig is érdekelt, mindig is próbáltam valami újat hozni: én voltam az első, aki külföldi filmforgatásokat hoztam az országba a nyolcvanas évek elején, aki amerikai filmeket forgalmazó céget alapítottam itthon, és az első nagy filmstúdió építésében vettem részt.

Politikai részről ki kérte fel?

A miniszterelnök úr kért fel tavaly nyáron. Nem egy egyszeri megbeszélés volt, hanem lassan fejlődő gondolat az ő részéről, és közben a helyzet is ennek megfelelően alakult.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Hogy alakult volna másképp a Mozgókép Közalapítványnál a helyzet, ha nem Kőrösi Zoltánt választják meg elnöknek 2009 decemberben, hanem önt?

Átláthatóbb, felügyelhetőbb rendszert kellett volna installálni. Így nem került volna az elnök olyan helyzetbe, hogy nem derül ki az alapítvány pontos tartozása időben. Fél évig szó sem volt 10,6 milliárdról.

Azt mondta a hétfői sajtótájékoztatón: az a cél, hogy saját lábára álljon a magyar film. Erre van egy ötéves terv?

Ez egy álom, nem lehet behatárolni időben. Egy fejlődési folyamat lesz, a cél, hogy minél jobban elfogadják a magyar filmet külföldön is.

Külföldön azért voltak fesztiválsikereink.

Természetesen tudok róla, és nagyon büszke is vagyok rájuk. De a cél, hogy ez is, és a külföldi eladás is javuljon.

Még nem végleges programot mutattak be. Mikor nyújtják be a kormánynak?

Hétfőn tájékoztattuk a szakmát, és most megvárjuk, hogy a szakma visszajelezzen nekünk. Már érkeznek a hozzászólások és vélemények. Jól kigondolt a program, de ha érdekes, fejlesztő koncepció érkezik, akkor beépítjük. 90 napos tervet ígértem februárban a berlini fesztiválon az előterjesztésére, ez megtörtént. A következő lépés, a véglegesítés a következő egy hónapban várható.

A filmalap a finanszírozást tekintve csak a játékfilmekkel foglalkozik, a többit a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alapnak adta át. Ön szerint csak a játékfilm a fontos?

Nem. Tematikailag próbáltuk felosztani a műfajokat, a dokumentumfilmek, kisfilmek, rövid rajzfilmek mind televíziós produktumok, amik nem szoktak vászonra kerülni. A rendelési módszer szerint szeretnénk meghatározni, amit úgyis a köztévé mutat be, az oda kerül. Ami a moziba, az hozzánk.

Az ötfős bizottság, ami dönt a játékfilmes pályázatokról ön mellett kikből fog állni? Állandó tagok lesznek vagy rotálódnak?

Állandó tagok lesznek, egy-két éven belül cserélni fogjuk őket, de a pályáztatás folyamata állandó lesz. De hogy kikből áll? Miért ez érdekel mindenkit? Nem nekik lesz a legnagyobb szerepük, hanem akik a forgatókönyv-fejlesztéssel foglalkoznak, akik támogatják a filmet, és akik eladják.

06

A támogatási rendszerhez 300 milliót vettek egy átlagfilm költségvetésének alapul, amit maximum 150 millióval támogatna a filmalap. A filmesek szerint egy átlagfilm büdzséje 300 millió fölött van.

A példában szereplő 300 millió forintos költségvetés a szó szoros értelemben egy példa volt és nem feltételezte, hogy ennyi egy magyar film átlagos költségvetése. A korábbi MMKA-s támogatási rendszerben egyébként a közvetlen támogatások szintén legfeljebb 100-150 millió forint körül mozogtak. A gondot az okozta, hogy ennél magasabb támogatások csak több forrásból, sokszor átláthatatlan módon, és feltételrendszerrel voltak megszerezhetők. Az új rendszer egyértelműsíteni szeretné, hogy támogatást csak egy forrásból lehessen szerezni, az 50 százaléknál vagy 150 millió forintnál magasabb támogatási igényekre pedig igenis lesz lehetőség (akár a költségvetés 90 százalékáig is, beleértve a 20 százalékos adókedvezményt), de ez esetben szigorúbb megfelelési szabályoknak kell majd eleget tenni.

Az EU-ban nem épp a kisköltségvetésű- és a művészfilmekre igaz a 90 százalékos támogathatóság, amik nem térülnek meg anyagilag?

Nem, az eredetileg magyar nyelven gyártott filmeket akár 90 százalékos mértékig is támogathatja majd a Filmalap. A támogatás tényleges mértékét a film egyedi körülményei alapján, esetről esetre fogják a döntéshozók meghatározni. (Az EU valóban háromféle kivételes kategóriát engedélyezett, amelyeket a filmtörvénybe is beépítettek - a szerk.).

Reális, hogy elkészüljön idén 3-4 film?

El tudunk ennyit indítani idén, ezeket jövőre mutatják be, de lesz egy elkülönített keret a forgatókönyv fejlesztésekre is.

A félkész filmekből melyikek befejezését pénzelik?

A minisztérium intézi, ezen a héten lesz konszolidációs míting, ahol közösen eldöntjük, mire mennyi mehet.

A Liszt Ferenc-filmterv hogy áll?

Már egy ideje dolgozunk egy forgatókönyvön, producert keresünk majd hozzá.

A Szabadság, szerelem című filmje 2,1 milliárdból készült 580 milliós állami támogatással. Ilyen költségvetésben milyen filmek készülhetnek mostantól?

A lényeg az, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsék.

Munkácsy-film?

Ma kérdezte tőlem ugyanezt Káel Csaba is a Klubrádióban, épp váltottuk egymást. Visszakérdeztem, hogy: forgatókönyv? Ugyanis még semmilyen Munkácsy-tervet nem hozott.

A saját ízlése mennyire lesz fontos a döntésekben?

Semennyire.

Akkor ön minden filmnek a producere lesz, a producerek pedig az executive producerekké lépnek vissza?

Nem leszek producer egyáltalán, egy igazgató leszek a cégben, semmi közöm a filmekhez, csak ennek a programnak az adminisztrációjához.

Mi a stúdiók megszüntetésének oka?

Átnéztük a stúdiókat, a legtöbb rossz anyagi állapotba van, versenyeztek a privát szférában a producerekkel. Ennek nincs értelme a jövőben, nincs szükség egy ilyen irodára.

Elsőfilmesek kiemelt szerepet kapnak?

Annyiban, hogy szerepet kapnak.

05

A filmek körüli marketingfeladatokat külön cég intézi?

Nem lesz külön marketingcég, hanem külön koncepció. Előre ki kell dolgozni a marketingstratégiát, előre ki kell találni az eladást, forgalmazást, hogy ne legyünk meglepve a bemutatás után. A fesztiválok marketingjét is ugyanígy segítjük. A külföldi forgalmazásról még nincs döntés, lesz egy vezetője.

És a külföldi fesztiváloztatást intéző Filmunió megmarad? Illetve igaz, hogy az eddigi vezetője, Vezér Éva helyett az eddigi nemzetközi igazgató, Bereczki Csaba vezeti majd? Nem biztos tipp.

Lemaradt? (nevet) Még nincs döntés.

Mi lesz a garancia, hogy változik az eddigi belterjes pénzosztás?

Nem lesznek ilyen típusú érdekek a támogatások során, erős lesz a felügyelet.

Mióta kapnak forgatókönyveket a filmesektől, és mennyi érkezett eddig?

Január 19-e óta, amikor kormánybiztosnak neveztek ki. Eddig vagy ötvenet kaptunk. 11 forgatókönyv-olvasó ír róluk rövid ismertetést és véleményt, közülük válogatjuk ki most a forgatókönyv-fejlesztőket.

Akkor már nem vár szemléletváltást a filmesektől?

Mikor egy új rendszert vezetnek be, azért mindenki tart vagy fél a változástól. Remélem idővel ez magától elmúlik.

Ma indul a szokatlan filmszemle

A 42. Magyar Filmszemle a februári időpont májusra halasztása mellett azért is érdekes, mert a kormánybiztos még nem tudja, hogy nem ez lesz-e az utolsó jelen formájában: "szeretnék valamilyen versenyt ezentúl is, de még nem gondolkodtunk azon, hogy ebben a formában menjen-e tovább". Az idei rövidebb a megszokottnál, vasárnap zárul, és a játékfilmen kívüli műfajok kapnak nagyobb figyelmet. A versenyprogramba 11 játékfilm, 13 tévéfilm, 24 dokumentumfilm, 26 kisjátékfilm, 11 animáció és 10 tudományos-ismeretterjesztő alkotás lesz. Ebből négy premier: Dyga Zsombor, Hules Endre, Vécsei Márton és Vecsernyés János filmje. A hivatalos megnyitó ma este 6-kor lesz az Urániában Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet című dokumentumfilmjével.