Azért vannak, hogy mások jól élhessenek

2011.05.27. 12:28
Magyarországon fogyatékos emberek ezrei élnek tömegintézményekben elzárva a társadalomtól, sokszor embertelen körülmények között. A TASZ dokumentumfilmje bemutatja a helyzetüket, és azt is, hogyan élhetnének köztünk emberhez méltó életet. A film az Indexen debütál.

Az értelmi fogyatékossággal, halmozott fogyatékossággal vagy autizmussal élő emberek családjainak többsége a létminimum alatt, ijesztő szegénységben él. Legalább százezer emberről és családjaikról van szó. Sokuk életfeltételei csak akkor javulhatnak, ha intézetbe adják fogyatékos gyermeküket. A filmben családok és fogyatékos emberek mesélnek nélkülözésről, elszigeteltségről, az intézetek sokszor embertelen világáról.

Magyarország 1998-ban fogadta meg, majd nemzetközi egyezményben is megerősítette, hogy az 50-200 embert összezsúfoló nagy létszámú tömegintézményeket lebontja, és helyettük közösségben lévő, normális emberi életet biztosító lakhatási szolgáltatásokat hoz létre. Ennek ellenére ma is legalább 15 ezren élnek mintegy 150 ilyen intézményben, többnyire megalázó körülmények között, lakóhelyüktől messze, elzárva a világtól.

Pedig léteznek hazánkban is jó megoldások, amelyek nem drágábbak az intézeteknél. Ezek vagy kiscsoportos, alternatív lakhatási szolgáltatást - például egy tízfős családi házban működő lakóotthont - vagy pedig a fogyatékos személynek, saját lakásában való segítségnyújtást jelentenek. Az ilyen szolgáltatások alig-alig hozzáférhetők Magyarországon, ezeket főként civil szervezetek működtetik. A hazai szociálpolitika a rendszerváltás óta vállalásaival szemben a tömegintézmények renoválására és újjáépítésére fordította a legtöbb pénzt, nem véletlenül: ezek a tömegintézmények számos munkahelyet és fejlesztési pénzt jelentenek egy-egy elmaradott térségnek - mindezt a fogyatékkal élők kárára.

A Társaság a Szabadságjogokért 2007 óta készít rendszeresen emberi jogi kisfilmeket. A Láthatatlanok c. filmet Verdes Tamás és Takács István Gábor készítette. A TASZ munkatársai nem képzett filmesek, hanem jogvédő aktivisták, akik nagyrészt autodidakta módon tanulták meg a filmkészítés alapjait. A filmek célja a tényfeltárás és dokumentálás mellett a hazai és nemzetközi emberi jogi helyzet aktív befolyásolása.

A TASZ filmes programjának indulása óta több mint 200 videó készült, amelyek drogpolitikával, a hazai roma közösség helyzetével, betegjogokkal, politikai szabadságjogokkal, információszabadsággal és a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkoznak. A TASZ 2010 óta rendszeresen foglalkozik a fogyatékossággal élő személyek helyzetével. Az összes TASZ film megtekinthető és letölthető a szervezet honlapján.