19 filmes cég számláját zárolnák szerdán

2011.06.01. 10:07
Miközben kormányhatározat mondta ki, hogy alakuljon egy új állami filmtámogatást nyújtó cég, addig az eddig filmfinanszírozást intéző Mozgókép Közalapítvány helyzete még mindig nincs rendezve. A Raiffeisen az alapítvány számláját zárolja, és 19 produkciós cégnek jár le a bankoknál a hitelszerződése az alapítványi tartozás miatt.

Andrew Vajna filmipari kormánybiztos tárgyal a bankokkal az alapítvány által felhalmozott 5,1 milliárdos tartozással kapcsolatban. A hitelbe adott állami támogatásért maguk a filmes produkciós cégek vállaltak felelősséget, és a 49 cég közül május 31-én 19-nek is lejár a hitelszerződése.

A bankok közül az Erste és a Banco Popolare az utóbbi hetekben zárolta a hozzájuk tartozó produkciós cégek számláját, a CIB Bank pedig már egy hónapja megtette ugyanezt. Vajna a fentiekkel is tárgyal, illetve az MKB, a Raiffeissen és az FHB bankokkal is.

Az eddigi filmfinanszírozó Mozgókép Közalapítványnak - ahol a tartozást felhalmozták az előző években - még nem írták le a május 26-ai kormányhatározatban sem a megszűnését, hanem, hogy azonnal el kell kezdeni a szervezet helyzetrendezésével kapcsolatos stratégiát. Ugyanakkor már elkezdik az új filmalap (Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Zrt.) stratégiájának kiépítését és a nemzeti filmvagyon vagyonkezelő joga is átkerül az alapítványtól az új részvénytársasághoz.

A mozgókép közalapítvány helyzetrendezését egyébként a kormányhatározat szerint Vajna mellett a nemzeti fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás, a közigazgatási miniszter, Navracsics Tibor és a nemzeti erőforrás miniszter, Réthelyi Miklós is végzi.

A közalapítványt már csak azért sem lehetne megszüntetni azonnal, mert ha az alapítvány kötelezettségeit ki is egyenlítenék, a támogatási pénzek elköltéséről akkor is el kell számoltatni a 49 cég produkciót, akár normatív, akár visszatérítendő támogatásról volt szó.

Bar-listás producerek

Ha a bankok most zárolják a filmes cégek számláit, és felszámolják ezeket a cégeket, minden cég vezetője és/vagy tulajdonosa bar-listás lehet, illetve a törvény szerint nem lehet ügyvezető sehol, évekig nem vehet részt állami vagy uniós pályázatokon, miközben a támogatás felvételének betartásával nem tettek törvénybe ütközőt.

Ugyanakkor ez nemcsak az alapítványi támogatásról szól: a filmes cégekkel együtt a nemzetközi szerződések és finanszírozások is bedőlhetnek. Hisz ha nem tudnak eleget tenni a vállalásoknak, akkor az európai uniós, úgynevezett MEDIA támogatások sem kerülnek átutalásra, vagy ha már menet közben vannak akkor nem tudnak elszámolni a gyártók.

Az alapítvány számláját is zárolják

Némelyik bank a lassan megszűnő filmes alapítványt kezdte perelni: a Raiffeisen miután pár hete két, az épület parkolójában álló személyautót is lefoglalt, információink szerint június 1-én zárolja az alapítvány számláját 300 milliós tartozás miatt.

Ugyanakkor az MMKA sem rest: a tulajdonában lévő Magyar Filmlabor felszólította a filmes produkciókat, forgalmazó cégeket, hogy fizessék vissza a kiegyenlítetlen számláikat, amire épp az alapítvány tartozása lenne a fedezet.

Kresz László, az alapítvány gazdasági igazgatója azt a tájékoztatást adta az alapítványról, hogy az MMKA több dolgozójának meg lett szüntetve a munkaszerződése az utóbbi hetekben. Az alapítványhoz tartozó Filmlabor, Mafilm, Filmunio helyzete máshogy áll, itt év végéig nem jár le a vezetők megbízatása.

Andrew Vajna feladata még az új cég működésével kapcsolatban annak jogi kerete, hároméves üzleti terv-feltételei, jövõbeli finanszírozására vonatkozó koncepció stratégiája az uniós állami támogatási szabályokkal összhangban. Erre idén 1,625 milliárd forintos keretet kapott.