Havas Ágnes lett a filmalap vezetője

2011.06.15. 11:30
Bejegyezte a Cégbíróság a Magyar Nemzeti Filmalapot, amelynek vezetője átmeneti időre Havas Ágnes lett, Andrew Vajna kormánybiztos eddigi tanácsadója. A filmes szakembert minden bizonnyal Vajna váltja a poszton, amint lejár a kormánybiztosi megbízatása.

A Magyar Nemzeti Filmalapot közhasznú, non-profit, zártkörűen működő részvénytársaságként jegyezte be a Cégbíróság, tudatta közleményben az alap kommunikációs igazgatója.

Andrew Vajna kormánybiztosi megbízatása a jelenleg hatályos törvényi szabályozása nem fér össze a vezérigazgatói pozícióval, a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatói posztjára Havas Ágnes kormánybiztosi tanácsadót kérte fel az alapító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő arra az időre, amíg Andy Vajna kormánybiztosi megbízatása tart.

A kormány jóváhagyását és a bejegyzést követően megkezdődhet Andrew Vajna koncepciójának megvalósítása. Jelenleg még szakmai egyeztetések folynak, illetve készülnek a pályáztatás megindításához szükséges dokumentumok, fogalmaz a közlemény.

A felügyelőbizottsági tagok a Cégkivonat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-ből kerültek ki: Király András kabinetfőnök, Nagy Zoltán kontroller, Tóth Enikő pedig az egyik vidéki MNV-s cég igazgatója. Székhelyükként az egyik vagyonkezelős cég irodája lett meghatározva.

A magyar filmgyártás helyzetének megújításával megbízott Andrew Vajna május 2-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat. Ezentúl ez a testület dönt a filmgyártásra szánt állami források felosztásáról. A tervek szerint évente 8-12 film készülhet, idén vélhetően 3-4 alkotás támogatására nyílik lehetőség.



  • Bérelnék
  • Bankszámla