Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Öljünk meg minden rohadékot!

2011.10.06. 16:12

Az első filmes Daniel Barbernek jól jöttek az angliai zavargások, megint muszáj volt odafigyelni a filmjére, amit még 2009-ben készített. A magyar forgalmazónak még jobban jöttek – volna, ha a Harry Brownt mondjuk augusztus elején, a sajnálatos események kellős közepén tudta volna bemutatni, nem most, amikor eléggé elcsitultak már a kedélyek. Persze ez sem feltétlen baj, hiszen egyrészt így inkább lehet magát a filmet nézni, és kevésbé veszni el az áthallásokban, másrészt épp a zavargók–rendőrök összecsapásokat –  főként azok megoldását – sikerült a legkevésbé meggyőzően megmutatni.

Az öregember odacsap témát sosem hanyagolta el a filmművészet és a filmipar, igaz, régebben azért még nem érték el a nyugdíjkorhatárt a hősök. A hetven feletti igazságosztók felbukkanása viszonylag új fejlemény – de nem Clint Eastwooddal és a Gran Torinóval kezdődött, hanem talán Sztanyiszlav Govoruhin 1999-es, Vorosilov mesterlövésze c. mozijával, amelyet nálunk is bemutattak, közepesen szerény sikerrel. Klassz volt, megvan dvd-n, néhány évente újranézem, mindig odavagyok, amikor Iván Fjodorovics szétlövi a szemétláda heréit.

Michael Caine-nek fénykorában sem állt rosszul a bosszúállás – gondoljunk csak a Get Carterre, nem a stallonésra, az eredetire –, és most sem lötyög rajta, annak ellenére, hogy a nyolcvanhoz közeledik. Harry Brown nyugdíjas tengerészgyalogos – annak idején látott egyet-mást Ulsterben –, de nem sikerülhetett neki csudajól az élet, mert egy lepusztult gettólakótelep szerény lakásában tengődik szegény. Haldokló feleségét látogatja a kórházban, egyetlen megmaradt barátjával sakkozgat a kocsmában, és nem mer átmenni az aluljárón, ahol elvadult kölykök randalíroznak. Ennyi maradt.

Később az asszony meghal, a barátot lekaszabolják, ráadásul őt is ki akarja rabolni az egyik kis féreg, vesztére, mert előjön a régi mozdulat. A kocka el van vetve, indulhat a hadjárat.

Van sok jó dolog a Harry Brownban. Először is, Barber rendező zöldfülű létére hibátlanul adagolja a feszültséget, különösen addig, amíg még nem robbannak az indulatok, hanem csak gyűlnek. Továbbá ahogy az angoloktól megszokhattuk, igen jók a színészek, nem is annyira Caine, mint amennyire a rohadékokat alakító fiatalok, Ben Drew-tól Jack O'Connellig. Az erőszak és a gettó ábrázolása is stimmel, helyenként fájdalmasan nyomasztó képeken keresztül jutunk előre – bár ezen a vonalon például a 95-ös francia Gyűlölet többet tudott.

Viszont hiába működnek a dolgok közben, amint az izgalmak elmúlnak, nem sok marad a Harry Brownból. Csak valami tanmese, aminek mintha az lenne a konklúziója, hogy a világ egyre ostobább és veszélyesebb hely, de nem kell beszarni. Ráadásul az utolsó jelenet – tipikus vörös farok – annyira, de annyira nem hiányzott, hogy csak na.

Ezzel együtt senkit sem szeretnék lebeszélni a filmről, vonal feletti bőven, az IMDb-s pontszám teljesen rendben van. Különösen azokat nem riasztanám el semmi pénzért, akik szerint régen minden jobb volt, akik szeretik Caine-t és a nem túl bonyolult üzeneteket, és akik szívesen felpofoznák a szomszédaikat, de úgysem merik megtenni. 7/10.