Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Mégsem nevetségesek a terrorelhárítók

2011.10.12. 23:37
Az egész világ a magyar terrorelhárítókon röhög, írják a napilapok, mert Brad Pitt itt forgatandó filmjének fegyverei megfeleltek a nemzetközi előírásoknak, mégis kommandósok rohanták le miatta a vecsési vámterületet hétfő hajnalban. Valójában a Mid Atlantic produkciós cég még nem bizonyította, hogy az Angliából érkező gépfegyverek, géppuskák, pisztolyok és távcsöves puskák hatástalanítása megfelelt volna a nemzetközi előírásoknak. Steiner Iván fegyverszakértő véleménye szerint nem feleltek meg.

Az valóban érdekes, hogy kommandósok lefoglaltak száz élesnek minősített filmes kellékként behozott lőfegyvert, de a World War Z-film itthoni gyártóját nehéz erről faggatni: nyilatkozatstopot rendelt el nem sokkal a Terrorelhárító Központ (TEK) hét elejii sajtótájékoztatója után. Még a produkció sajtósa, Howard Ellis is válaszok helyett arra kérte az Indexet, hogy ne zargassuk telefonhívásokkal. Gajdos Béla, a film hivatalos fegyverszakértője csak a produkciós cég álláspontját ismertette eddig: "Az összes fegyverben volt egy szűkítő, így mindegyik csak vaklőszerrel volt működtethető. A fegyverek tulajdonosa angol, így azok az angol jognak megfelelően lettek átalakítva."

Akciózott a Terrorelhárítási Központ

2011. október 10.-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel tárgyában tett feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a lefoglalt fegyverek vonatkozásában szakértők bevonásával indított vizsgálatot, valamint azok behozatalával kapcsolatos dokumentumok beszerzését, értékelését megkezdte. Az üggyel kapcsolatban jelenleg az Iroda mást nem kíván közölni.

Steiner Iván, az egyetlen, névvel nyilatkozó fegyverszakértőnk véleménye ezzel ellentétben az, hogy a nemzetközi előírás szerint a fogadott ország szabályainak kell megfelelni, így négy helyen kellett volna átalakítani a színházi/filmes fegyvert, miközben ezekbe csak egy szűkítőt tettek be, amit egy csavarhúzóval vagy kulccsal könnyen el lehet távolítani. Holott mindenképpen el kellett volna érni, hogy a fegyver a cső átalakítása után visszafordíthatatlanul alkalmatlan legyen éles lőszerrel történő működésre.

Ráadásul a 2010-es angol hatástalanítási szabálykönyvet lapozgatva - amire a lazább angol szabályozás miatt hivatkoznak -, megállapíthatjuk, hogy az angol szigorúbb a színházi fegyver-kérdésben a magyar jogszabályoknál. Pedig már a magyar szabály szerint is a cső egy darabját le kell vágni, a levágott részt egy menetes közdarabbal kell visszacsavarozni az eredeti helyére, a csövet ki kell fúrni, és abba a szűkítőt behelyezni.

Brad Pitt személyes kapcsolata hozta ide a fegyvereket, névtelenséget kérő stábtagok szerint. Négy fegyveres szakember érkezett volna utánuk, akik így most nem jönnek. Steiner, aki már vagy 35 éve Gajdos munkatársa, elmondta, tudomása szerint Gajdos a produkciótól kapott fegyverlistát a szabályok szerint átadta a helyi rendőrségnek, erre kapta meg a produkció a behozatali engedélyt, és két hete felkért egy igazságügyi fegyverszakértőt is. A szakértőnek a fegyverek megérkezése után kellett volna megvizsgálni azokat műszaki és jogi szempontból.

Képletesen verték rommá a Rózsák terét

A legnagyobb fegyverarzenálja Magyarországon a MAFILM-nek van, 56 előtti fegyvereket tartanak, a Steiner Scenics Armourers SFX KFt pedig 56 utániakat a PPS-től az M16-on át az Intratechig. Az utóbbi egy-két évben jó pár harcos film forgott itt: az Angelina Jolie-stáb is használt fegyvereket és pirotechnikát, például mikor képletesen rommá verték a Rózsák terét. Sok II. világháborús film is készült: Miskolczi Péter forgatott a fóti koncentrációs táborban, Sípos Áron az Emlékszem Anna Frankra-filmet forgatta, Cirkó József pedig a Mannerheimet. Petrányi Viktória cége, a Protoncinema XIX. századi holland katonás (The Tron), és egy XXI. századi norvég akciófilmben (Varg Veum) működött közre.

Ha mindez igaz, miért mentek oda a kommandósok? Valószínűleg két szálon futott a történet, nem tudták, hogy van felkért igazságügyi fegyverszakértő, csak azt a fülest kapták, hogy száz darab éles hadifegyver van, és akkor ez az eljárás: kimennek, lefoglalják, beszállítják, megvizsgálják, és a mindezért hivatalosan felelő fegyverszakértőnél házkutatást tartanak, vélekedett Steiner.

Hozzátette: "Ha elmarad a kommandós szál, a szakértőnek - amennyiben megállapítja, hogy ezek nem kellékek, hanem éles hadifegyverek -, el kellett volna indítani az eljárást, amivel hivatalosan Angliába juttatták volna vissza az egész rakományt. Ráadásul vámraktárban tárolták, ami szintén szabálytalan: a tíz fölötti éles fegyvereknek nemcsak a szállításának, de a tárolásának is komoly nemzetközi szabályai vannak". Véleménye szerint tehát korrekt volt a TEK eljárása.

Információink szerint a Mafilmtől és más cégtől már pótolták a filmből hiányzó fegyverek nagy részét. Az eset eszerint nem okoz csúszást a forgatásban, így nem kerülnek dollármilliók veszélybe az összesen 150 millió dolláros produkcióban, hisz plusz költség maximum az angol fegyverszállítócéget (Zorg Ltd.) terhelheti.

Egyébként Angelina Jolie szerb háborús filmjének magyarországi forgatása alatt is már volt zűr a fegyverekkel, tudtuk meg a már akkor is a színészpárnak dolgozó stábtagoktól. Egy jelenetben a sorozatlövést például úgy sikerült csak megoldaniuk egy orosz öntöltő puskával, hogy a színész mögött futott a fegyvermester, és lövésenként újratöltötte a fegyverét. A színházi fegyver alapfeltétele pedig nemcsak az, hogy éles tölténnyel ne működjön, hanem az is, hogy vaktölténnyel működjön.