Könyvben ragadt Isaac Asimov
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Cikkek cikkek
A több mint ötszáz kötetet, komoly tudományos munkásságot jegyző, biokémikusként is elismert írónak a filmművészettel nem volt szerencséje. A híresebb művei, az Alapítvány-trilógiája, a Galaktikus-birodalom-sorozat és a Robottörténetek nagyjából elkerülték a vásznat.
Érdekes kérdés, hogy Hollywood miért nem csapott le a főműveire: sajátos világa, az emberiség időhöz és technikához fűződő viszonyáról szóló elmélkedései ugyan nehezen vászonra vihetőek, de ihletforrásként kimeríthetetlen alapanyagot jelenthettek volna.
Asimov filmes kudarcsorozata 1974-ben kezdődött. Ekkor kereste fel az egykori Beatles-tag, Paul McCartney az írói karrierjének csúcsán álló, 54 éves írót, hogy készítsen egy forgatókönyvet egy sci-fi musicalről. McCartney csak néhány történetmorzsát említett, de az írónak tetszett az ötlet, és hamar megírta a forgatókönyvet. A történet egy rockegyüttes tagjairól szólt – a Wings tagjai játszották volna – akik ráébrednek arra, hogy idegenek akarják átvenni a testük feletti irányítást. Ismeretlen okokból McCartney végül elutasította a forgatókönyvet.
Asimov világa ezután a Star Trek-univerzummal ért össze, ha csak rövid időre is: a neve a Star Trek: Űrszekerek egészestés film stáblistáján köszönt vissza, mert hogy ötleteivel segítette a munkát. Ez persze csak azért tűnik kevésnek, mert az író szoros barátságot ápolt a Star Trek megalkotójával, Gene Roddenberryvel, és részt vett a film forgatásán. (A Star Trek: Új nemzedék tévésorozat stáblistáján pedig azért szerepelt egyszer, mert a pozitron aggyal rendelkező androidok technológiájának ötlete tőle származik.) Asimov azért sem lehetett nagy hatással a széria világára, mert a kalanddal, mint a cselekmény egyig lehetséges továbblendítő elemével visszafogottan bánt, és mert Roddenberrynek határozott víziója volt a Star Trekről, amit egy csillagok között játszódó westernként képzelt el.
Asimov 1920-1992
1992 április 6-án, pontosan 20 évvel ezelőtt halt meg Isaac Asimov orosz származású amerikai sci-fi író. Művei nemcsak a közönség, de az írók – mint Arthur C. Clarke, Robert A. Heinlein vagy Kurt Vonnegut – körében is népszerűek voltak. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sci-fi műfaj elismert irodalmi kategóriává nője ki magát. Legismertebb munkáival – az Alapítvány-trilógiája, a Galaktikus-birodalom sorozat és a Robottörténetek – a műfajnak egy új ösvényét jelölte ki: akciódús kalandok, űrcsaták és űrlények helyett történeteinek lassan mozduló cselekményében az emberiség jövője felett merengenek morális problémákon a szereplők. De igazi bája abban áll, hogy – habár az Alapítvánnyal például Platón Államának futurizált változatát teremti meg – történetei mégis olvasmányosak és szórakoztatóak, a Stanislaw Lemre, de még Clarke-ra is jellemző filozofikus hangvételtől tartózkodnak.
Asimov a Wikipedián elérhető életrajza szerint 1920. január 2. körül született egy fehéroroszországi zsidó faluban, Judah Asimov és Anna Rachel Berman Asimov gyermekeként, egy molnár családba. Isaac csak három éves volt, amikor emigráltak az Egyesült Államokba. 1939-ben diplomázott a Columbia Egyetemen, majd 1948-ban ugyanott biokémiából doktori fokozatot szerzett. Közben a második világháború alatt három évig Philadelphia tengerészeti hajógyárában dolgozott. Miután ledoktorált, a Bostoni Egyetem orvostudományi karának tantestületéhez csatlakozott. 1958-tól kezdve már egyáltalán nem tanított, minden idejét írással töltötte.
A McCartney-eset után Asimov továbbra is kacsingatott a film felé, de ismét csak egy kudarc következett: Harlan Ellisonnal közösen írta meg az Én, a robot novelláskötetén alapuló forgatókönyvet a 70-es évek végén. Asimov naplóiból kiderül, hogy szerinte egy olyan forgatókönyv született, ami az első „felnőtt és összetett” filmje lehet a science fiction műfajának. (Kubrick 2001 Űrodüsszeiája vagy Tarkovszkij Sztalkere úgy látszik szerinte nem érte el a szintet.) Az írópáros forgatókönyvében a főszereplő Calvin nyomozását követjük, és visszaemlékezéseken keresztül ismerünk meg részleteket a csavaros detektívtörténetből. A hangsúly itt sem az akción volt, a nyomozó drámája bomlik ki Orson Welles Aranypolgárának struktúráját követve. A film megvalósításának reményei 1994-re foszlottak el végleg, ekkor könyv formájában jelentették meg az anyagot.
Az Én, a robot címet egy tíz évvel később készült film kapta meg Will Smithszel a főszerepben, de ennek persze kevés köze van Asimov művéhez. A forgatókönyvét csak utólag habosították fel az író eredeti ötleteivel, amikor sikerült a jogokat megvásárolni, így a címben, a karakterek neveiben vannak egyezések, de az író eredeti víziójától távolabbi filmet nehezen lehetne elképzelni.
Asimov 1988-ban a Gandahar című francia rajzfilm angol változatában működött közre. Jean-Pierre Andrevon A gépemberek Gandahar ellen című regényéből René Laloux készített filmet, az angol verzió új zenéket kapott, és néhány jelenetet is megváltoztattak. Laloux egyedi hangulatú, szerzői scifi animációira Asimov világa már jobban hatással volt, mint a Star Trekre. Itt a történet epizodikus cselekményben fut, és a mitológiából is merít (többek között Prométheuszra utalgat).
A fiókban maradt forgatókönyvek után 1999-ben, hét évvel a halála után végül elkészült egy film, ami a Robottörténetek egy darabját, A kétszáz éves embert vette alapul. A Robin Williams főszereplésével készült mozit az a Chris Columbus rendezte, aki a Reszkessetek betörőkért és a Harry Potter-filmek első két darabjáért is felelős. Az alkotók az infantilis családi dráma irányába tolták az eredeti novellát, így az asimovi vízió az ezredfordulóra sem valósult meg.
Az Alapítvány-trilógia nemcsak Asimov fő műve, de a sci-fi irodalom egyik legnagyobb sikere is, mégsem került máig vászonra. Pedig 1966-ban a legjobb sorozat kategóriában Hugó díjat nyert J. R. R. Tolkien Gyűrűk trilógiája előtt. Pár éve felröppent a hír, hogy adaptálják Roland Emmerich irányítása alatt az Avatar-filmhez hasonló technológiával, miután a Columbia Pictures vette meg a trilógia jogait.
Emmerich 2009-ben azt nyilatkozta, hogy az Alapítvány eddig nem az akciómentessége miatt kerülte el a vásznat, hanem mert elképzelhetetlen volt kivitelezni: de már megvan a szükséges filmtechnika. A rendező életművéből ítélve (Függetlenség napja, Godzilla) azonban ez is egy akcióorientált, filozófiamentes mozi lenne. Jelenleg azonban az elkészítése bizonytalanra váltott: az Imdb-n rendező nélkül említik az előkészítés alatt álló projektet, a gyártást már most 2013-ra tolták.
Alapítvány: hét rész lett a trilógia
Az első részt, az Alapítványt 1951-ben adták ki (egy új bevezetővel és az első 4 novellával), a másodikat Alapítvány és Birodalom, az ötödik és hatodikkal novellával 1952-ben. Majd a trilógia befejező részét (Második Alapítvány) 1953-ban. A Hajnal bolygó robotjai és A Birodalom robotjai című műveiben megkísérelte egybegyúrni az Alapítvány-sorozat és a robotregények mindaddig egymástól független szereplőit, és így egyetlen hömpölygő regényfolyamot hozott létre. Itthon legutóbb a Gabo-kiadó jelentette meg mind a hét részt.Asimov írásai a tévé műfajában nagyobb szerencsével jártak: ha csak egy-egy rész erejéig, de több sorozat adaptálta könyveit, amiknek nagy része a névtelenség homályában maradt: az 50-es években a Captain Video and His Video Rangers, a 60-as években az Out of this World, a Story Parade, és az Out of the Unknown sorozatok használták alapanyagként különböző írásait. Ezek ma már többnyire hozzáférhetetlenek.
Az Asimov-életmű tehát nemcsak arról híres, hogy nem lehet beskatulyázni, mert olyan darabokra bukkanhatunk benne, mint az Alkony, vagy a Leszáll az éj, amik valódi drámák, és túlmutatnak a jövő technikájának részletekbe bocsátkozó tárgyalásán. Asimov arról is híres, hogy a műveit filmre vinni sem könnyű: az Én, a robotot vagy a Kétszáz éves embert tekintve megállapíthatjuk, hogy az írónak szerencséje volt, hogy már nem láthatta ezeket. Az igazi utazás Asimov világába így egy ideig még az olvasóké marad.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
