Mégis a Filmalapé lesz az MMKA vagyona
A kormány új határozatot adott ki június 26-án, amely kitolja az MMKA tartozásállományának konszolidációjának határidejét, és legitimizálja is azt a törekvést, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány vagyona a Filmalaphoz kerüljön a közalapítvány 3,7 milliárdos tartozása fejében. A vagyonátadás és a tartozások konszolidációjának végső határideje szeptember 30., a korábbi június 30. helyett.
Az MMKA alapítói között a kormány mellett 26 mozgóképszakmai szervezet és gyártó cég is van, akik a májusi kormányhatározat szerint még megakadályozhatták volna az alapítvány megszüntetését és az ezzel járó vagyonátadást. Tarr Béla az egyik alapítószervezet, a Filmművész Szövetség vezetőjeként június 14-én össze is hívott egy alapítói gyűlést, ahol a filmes önkormányzatiságra hivatkozva erősítették meg az a szándékukat, hogy nem engedik megszüntetni az alapítványt. Az alapítók a héten újabb gyűlést terveznek.
A Filmalap egyébként az MMKA banki hitellel érintett szerződésekből fakadó 5,039 milliárd forintnyi tartozásait a külön erre a célra kapott állami támogatásból rendezte. Ezt a tartozást a Filmalap megvette az MMKA-tól és megállapodott a bankokkal is a rendezésükről. Ezen felül filmes cégektől, producerektől is követel több mint egymilliárd forintot a korábban visszatérítendő támogatás kapcsán.
A Filmalap azt a plusz, 3,71 milliárd forintos követelést kívánja értékesíteni az MMKA vagyonából az MMKA-val szemben, amit a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata alapján határozták meg 2011-ben, mint szabálytalanul felhasznált támogatást. Ezt az alapítványnak a kulturális tárca részére kellett volna visszafizetni, de a június 26-ai kormányhatározat szerint az állam javára ezt a követelést a már L. Simon László államtitkár vezette kulturális tárca helyett is a Filmalap érvényesítheti.
Az MMKA vagyonának értékelése hamarosan lezárul, piaci értéken hatmilliárd forintra tehető a közalapítvány tulajdonában lévő társaságok és ingatlanok értéke, amit ellentéteznek a pluszban felfedezett 3,7 milliárdos tartozással. Jelenleg a közalapítvány a tulajdonosa a Mafilm Filmgyártási és Kulturális Szolgáltató Zrt.-nek és a Magyar Filmlaboratórium Kft.-nek, illetve azok cégeinek és ingatlanainak, többek közt a fóti és a Róna utcai filmstúdióknak.